Mikor először megláttam a Hurok előzetesét, szinte szó szerint eldobtam az agyam, mert nem hittem, hogy egy magyar film beharangozóját látom. Amikor 2 hete csütörtökön megjelentek az első kritikák, nagyon csalódott voltam, mert nem zengtek róla ódákat, pedig az előzetesben látottak és a történet ismeretének birtokában én csak jóra számítottam. Már éppen lemondtam volna a film megtekintéséről, amikor egyik ismerősöm kiírását olvasva nagyon fellelkesültem, és elhatároztam, hogy ha esik, ha fúj, én bizony megnézem. Még egy interjút is olvastam a rendezővel, ami után borítékolható volt, hogy nekem igenis tetszeni fog a Hurok.

A sztori szerint Ádám és Anna boldog párkapcsolatban élnek, amikor kiderül, hogy szülők lesznek. Ez a tudat és a kétes ügyekből származó bevétel reménye teljesen összezavarja a férfit, aki abortuszt javasol párjának, majd mikor átgondolja a szituációt, szimpla orvosi vizsgálatra indulnak. Később Ádám megkapja a hipót (nem a tisztítószert, hanem egy kábítószer alapanyaga), és éppen felveszi a búcsúvideót, amikor rádöbben, hogy nincs meg az átadás helyére szóló jegye. Több se kell neki, Anna után fut, aki miután egymásnak ütköztek futás közben, egy meglepő mondattal üdvözli kedvesét. Kisebb csetepaté után Annát elütik, s közvetlenül az eset után Ádám a kórházba siet, hogy szülészorvos apjától elkérje annak autóját, hogy le tudja szállítani az anyagot. Később hazaér, majd itt indul be igazán a mindfuck része a történetnek, így ennek leírását inkább mellőzöm.

Ez önmagában lehet nem tűnik formabontónak, hiszen hasonlót már láttunk a fantasztikus Mementóban és a Forráskódban. Mi az, ami mégis megkülönbözteti a Hurkot az előbb említett alkotásoktól és kiemeli a magyar filmek közül? Először is az, hogy remek története van, ami olyan szinten igényeli a néző figyelmét, hogy ezen kívül semmi másra nem tud koncentrálni. Csak nézed a vásznon pergő képeket, és az agytekervényeid maximumra járatva rakosgatják egymáshoz a kirakós apró darabkáit, amiből végül a „Köszönjük szépen, Isti, ez zseniális volt!” mondat rajzolódik ki. Mert ez a film tényleg úgy jó, ahogy van. Abban különbözik még a többi időkavarós (és véletlenül sem időutazós) filmektől, hogy itt az események egy folytonos mederben haladnak előre és egy adott ponton ismétlődnek. Ennek köszönhetően szemben áll azon társaival, amiket a cselekmény tetőpontja után újra és újra megszakítanak, hogy aztán a kulcsmomentumra fókuszáljanak.

Az információ adagolás tekintetében rengeteg olyan cselekvést látunk idő előtt, amire csak később kapunk választ. Repetitív történetmesélés színesíti a cselekményszálat, hogy negyedjére se legyen unalmas, és így invitáljon minket nyomozásra. Tehát nem elég csak ülni és nézni, hanem igenis a legapróbb mozzanatokra is érdemes figyelni. Vajon miért viszi Ádám magával apja irodájából a magzatról készült képet? Miért nem tud a kórház lépcsőházából visszamenni? Remek kis rejtvények ezek, amik egy roppant bonyolult, ám mégis élvezhető produktummá emelik az alkotást. Végezetül ejtsünk még szót a színészekről. Martinovics Dorina csodálatos színésznő, aki jól alakítja a kétségbeesett barátnőt, valamint egy-egy jelenetnél hihetetlen beleéléssel tör ki könnyekben, amikor Dezső kicsit sem szimpatikus énje fenyegeti Ádámot. Dezső szerepében Anger Zsoltot láthatjuk, aki egy, az Aranyéletben megismert karaktert alakít. Egy tettre kész, erőszaktól vissza nem riadó bűnöző (mivel ő nyeri ki a hipót a kórház patológiáján a hullák agyalapi mirigyéből). Az igazi gyöngyszem azonban kétségkívül Száraz Dénes, akinek színészi játékában semmilyen kivetnivalót nem találok. Ha kell, dühödt barát, de tud rendkívül logikusan gondolkozó férfi is lenni. Ő is velünk együtt kirakózik, bár talán pár lépéssel előttünk jár.

Összességében hihetetlen örömmel tölt el, hogy lett egy remek sci-fink, ami mer variálni a már bevált formulán, és bár magyar film, mégsem tükröződik benne népünk keserűsége. Az apró utalások, valamint Isti hozzáértése és szűnni nem akaró lelkesedése az, ami által agyunk is hurokba kerül. Bár másodjára láttam a filmet, a szürkeállományom felmondta a szolgálatot, és az agyam teljesen megfőtt, az utolsó jelenet pedig még a legokosabb embernek is feladja a leckét.