Amiből kevés - Luther évadzáró

2016. január 18. - Mikro

Kicsit késve néztem meg a Luther negyedik évadának befejező részét, ezáltal a kritika is csúszva érkezik, de nem ez a legnagyobb baj. Ugye a negyedik évad két részből áll, és sajnálom, hogy nem egyben néztem mindkettőt, aki még nem nézte volna, annak feltétlen ezt javaslom, már csak azért is, mert sok visszautalás volt az előző évadokra, amikből nekem már semmi nem esett le, olyan rég láttam. Abból a szempontból nehéz értékelnem az egészet, hogy az előző évadok (elsősorban az első kettő) elég magas mércét állítottak fel, aminek nehéz megfelelni, főleg, ha a készítők amúgy is el vannak foglalva minden mással. A negyedik simán működhetett volna egy jó kis tévéfilmként, még úgyis, hogy szét van szedve, mert annak ellenére, hogy én sok időt hagytam ki a két rész közt, napnyi különbséggel voltak leadva, ha jól tudom. Ezt már csak az is támogatta, hogy a „heti eset” igazából mindkét részben ugyanarról a sorozatgyilkosról szólt. Az első rész kritikájában már leírtam, hogy nekem mennyire tetszett a nyitás, nézzük most a zárást. Igyekszem nem sokat ellőni a történetből, hogy megmaradjon az élvezhetősége, de értelemszerűen belefuthatok spoilerekbe.

Nehéz azt mondani, hogy a második rész feltétlen teljesítette az elvárásaimat. Elsősorban igazi problémát a jelenlegi gyilkosunk okozott. Nem mondanám, hogy nem futkosott tőle a hideg a hátamon, mert egy igen beteg és nyomorult őrültet kaptunk (ebben a sorozatban ez egészen hétköznapi dolog), de valahogy nem volt igazán karakteres. Jó, embereket eszik és a jelenetei is eléggé nyomasztóra, olykor brutálisra sikeredtek, mikor például megjelenik az anyukánál meg a két gyereknél az eléggé (nem tudok jobb szót rá, szóismétlés ide, szóismétlés oda) nyomasztó volt. Ez működött, ugyanakkor eléggé sablonos motivációi voltak, és ez még nem is lett volna baj, ha három vagy négy bűnöző közül ő az egyik az évadban, de a két rész miatt ő volt az egyetlen. Félreértés ne essék, az ügy maga működött, a nyomozás haladt, de kicsit olyan volt, mint egy kemény alkoholistának a 0,4-es sör: természetesen kell, de nem üt eléggé. A Luther nyilván még így, csonka évaddal is messze az átlag felett van, de az érezhető volt, hogy rettentő kevés ez a majdnem két óra ahhoz, amit bele akartak passzírozni. Ott volt Alice sztorija, ami egy rendes amerikai sorozat évadban az átívelő szálat adná, itt két rész alatt kellett lerendezni és ez a kapkodás nyomott hagyott rajta. Azt sajnos mondanom sem kell, hogy nem kapjuk meg a hőn szeretett karakterünk visszatérését, de úgy éreztem, hogy kicsit levegőben is lett hagyva az egész.

Persze Alice meghalt, de innen egy könnyű írói csavarral vissza lehetne hozni, ha az ember akarná, de kapunk helyette egy pótlékot (Megan), aki a rész végére egyfajta másolata akar lenni, de nyilván azt nem tudja hozni, amit Alice karaktere hozott a sorozatba, és kicsit a háttere is kusza volt. Csak egyben kellett volna néznem a két részt! Rose Leslie volt a másik kihagyott ziccer, hisz hiába játszott jól, nem lépett előre az első részhez képest, itt is csak úgy volt a háttérben, inkább díszletként, mint lényeges karakterként. Luther párszor le is rázza a történetben, egyszer még rá is kérdez a csaj a dologra.

Ha már színészi játék, Idris Elbára most sem lehet panasz, a karakter viszont nem mozdul se előre, se hátra a történet során, nem volt jellemfejlődése sajnos. Nyilván két rész ehhez kevés, és ez a csonka negyedik évad nagyjából arra volt jó, hogy az ember ne ,,haljon éhen" Luther nélkül. A bűnesetünk most messze nem annyira eszesen kidolgozott, mint az eddigiek, inkább hasonlít egy CSI esetre vagy valami hasonlóra. Maximum annyit kaptunk a két résztől, hogy kedvenc nyomozónkat visszapozícionálták a harmadik évad befejezése előtti időkre, újra dolgozik és nincsenek gyémántok sem. Bár úgy tűnhet, lehúztam ezt a részt és vele együtt az évadot, így is messze nagyon jó kikapcsolódást nyújt ez a két rész, főleg azoknak, akik látták az eddigi évadokat. Ha éppen most fejezted be a negyediket, arra tökéletes, hogy legyen még „csak ezt a részt” két órád, amit elveszel a munkából vagy tanulásból, de arra sajnos nem igazán lett jó, hogy hozzátegyen a sorozat mitológiájához. Azért félve írom ezeket a sorokat, mert még valaki a végén beleolvas, és nem darálja le az összes részt, és ez nagyon nagy hiba lenne!

Hogy mikor tér vissza Luther, az baromi jó kérdés, és ha tippelnem kellene, akkor se tudnék biztatót mondani, de remélem, hogy nem kell rá sokat várni. Ha lesz egyáltalán, mert mikor stílusosan elsétál valamerre főhősünk, akkor érzi úgy az ember, hogy na most indul be a sorozat. Sajnos kicsit többet kell várni a jövő heti részre, mint általában.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr48283642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása