Három év telt el a Skyfall óta és most a világ leismertebb és rettegettebb titkosügynöke visszatér, hogy folytassa ugyanott, ahol abbahagyta. Nézzük, mit is nyújtanak számunkra 2015-ös évben a brit titkosszolgálat emberei. Vajon sikerül elkápráztatni minket? Íme a 007 Spectre: A Fantom visszatér (2015).

Történet és megvalósítás

A történet ott folytatódik, ahol az előző film véget ért. A Skyfall után, M halála előtt egy videóüzenetet hagyott hátra Bondnak (Daniel Craig), melyben meghagyja ügynökének, hogy öljön meg egy bizonyos személyt. Ő kulcsfigura a háttérben munkálkodó hatalmas bűnszervezethez, melynek titkára kell fényt deríteni, és a vezetője nem más, mint Oberhauser (ChristophWaltz), kinek múltjában több közös vonás van ügynökünkkel, mint azt hinnénk. Hogy sikerül fényt deríteni a titokra, kik mozgatják a háttérben a szálakat?

Nos, tudni illik, hogy a Daniel Craig főszereplésével készült Bond-filmek (Casino Royale, A Quantum csendje, a Skyfall és a Spectre) történetileg összefüggnek egymással. Ebben a kvartettben a hátteret egy nagy bűnszervezet irányítja, melynek a titkára 4 részen keresztül keresi a választ főhősünk. Nyilván gondolhatjuk, hogy egy olyan híresztelés után, miszerint Daniel Craig legszívesebben felakasztaná magát, minthogy újra James Bond bőrébe bújjon, nem várhatunk valami fenomenális alkotást. A 2012-es Skyfall visszahozta a régi Bond filmek érzését, és végre nem egy akcióhőst, hanem egy ízig-vérig férfias kémet láthattunk a vásznon. Jó volt a történet, hihetetlenül látványos és szórakoztató volt a Skyfall minden tekintetben. De vajon ez elmondható a Spectre-re is?

Nos, meg kell mondjam, nem ez az év filmje. Maga a mű rendkívül látványos és jók az akciójelenetek, de sajnos nem hozta az elvártat, mondhatnám úgy is, hogy nem ütötte meg a Skyfall szintjét. Sam Mendes egyes híresztelések szerint nem kívánt új filmet kreálni Ian Fleming népszerű karakteréből, ám itt mégiscsak rá kényszerült. Ez a fajta kedvtelenség, nemcsak a filmen, hanem a karaktereken is látszik. Egyik szerep sincs kiélezve, egyik sem kelti fel az érdeklődésünket. Daniel Craig játéka egyszerűen semmitmondó, üres Bond figura, a film nézése közben felvetődött bennem, hogy nem ez az a Bond karakter, akit én megszoktam. A rajongók között a mai napig megosztott a tábor, hogy ki volt az igazi James Bond. Sean Connery? Vagy Pierce Brosnan? Roger Moore, esetleg Timothy Dalton? A kérdés jogos, mert bár nagy színészekről van szó, egy Bond karakterhez ez kevés. Kell hozzá egyfajta kisugárzás és erő, mellyel hitelessé kell tennie a karaktert. Daniel Craig hozza ezt a vonalat, nem kérdés, hogy jó Bond a 47 éves angol színész, ám ezen az alakításon nagyon látszik a motiváció hiánya. És mivel egy filmet a színészei visznek a hátukon, így elmondható, hogy ez az alkotás is hasonló színvonalú. Megkapjuk a jól bevált és védjeggyé vált James Bond témát az elején, plusz egy hosszú akciójelenetet, de ezután kezdődik a huzavona. James Bond bejárja ismét fél Európát és maga a cselekmény folytatólagossága is látszik, csak rettentő nehezen akar elindulni. Hosszú perceket kell várni arra, hogy végre történjen is valami érdekfeszítő, amely előrébb viszi a sztorit és nincs olyan mozzanat vagy történés, amely emlékezetes lenne. Úgy éreztem egész idő alatt, hogy ebben a filmben minden mellőzve van. A mű 150 percét ezért nehéz végigülni, saját magam is már csak könyökölve néztem a vetítőteremben és vártam, hogy legyen már vége. Esetünkben is használják a visszautalásokat, melyek felhívják figyelmünket a szálak összefonódására. Ezek azok számára lehetnek érdekesek, akik követték a kezdetektől a történeteket és megmaradt bennük. Annak viszont, aki még nem látott Bond-filmet, nem ez a rész az ugródeszka. A magyarázatok (hogy ki kicsoda, mit csinál, miért van ott) igencsak elvesznek, és sajnos az, hogy ennyire érdektelen az alkotás, ezt a hiányérzetet még jobban növeli. Említsük csak meg Christoph Waltz főgonoszát. Félreértés ne essék, nem kételkedem egy pillanatig sem a színész tehetségében, sőt, az idei Bond filmben csakis őt tudom kiemelni viszonylag értékelhetőnek. Ám az eddig háttérbe szoruló és titokzatos ellenség kiléte bizony a háttérben is maradt. Mind sok másik elem, így ő sem lett kidolgozva, habár a színészi teljesítmény nem vitatott itt sem. Minthogy a sztori szerint több a közös vonása és múltja főhősünkével, így Ő lehetne a legérdekesebb és legváltozatosabb karakter a filmben… Erre nem! Ugyanolyan üres és érdektelen (főgonoszhoz képest hozzáteszem!). Hiányoltam azt a hatalmas és megfélemlítő erőt, amelyet sugároznia kellett volna, hogy valóban elhiggyem, ez az az ember, akitől tartani lehet. Ehelyett kaptam egy érdektelen, lapos antihőst. És hogy mi a motivációja? A fene se tudja… Biztos mondták a filmben, de valószínűleg nem figyeltem, mert végtelenül érdektelen volt az, amit magam előtt látok. Ráadásul ez az állítólagos közös múlt is csak egy mellékes információként jelenik meg. Könyörgöm! Végre megtudhatnánk valamit a legjobb ügynök múltjáról, erre olyan feleslegesen van előadva, hogy teljesen lerombolja az ember további kíváncsiságát. Hozzáteszem, néhány dolgot magamnak magyaráztam meg, mert ebbe több energiát az alkotók nem fektettek bele, így hát használnom kellett a fantáziámat. Egyik színész sem tudta elkapni a fonalat, amit meg is értek, mert mit lehet kezdeni ilyen sekély személyiségekkel? Léa Seydoux, mint idei Bond lány egy kicsit sem kelti fel az érdeklődést, gyakorlatilag túl sok funkciót nem tölt be a sztorit illetően, habár erre vannak utalások, mégsem érezhető. Ralph Fiennes viszonylag keveset szerepel a filmben, mint új M. Sajnos Ő sem tudja, mi is folyik körülötte, ezért hozzátenni sem tud semmit. És szögezzük le, ha már maguk a színészek sem látják át, hogy hol is vannak, ott kezdődnek a bajok, mert az érdeklődés és átérzés hiánya a mozivásznon teljesen jól átjön.

Említsük azért meg, hogy film zenéje remekül lett összehozva. A nyitódal Sam Smith énekesnek köszönhetjük, kinek Writing’s on the wall száma már most ismert világszerte. A mű zenevilágát ezúttal is (ahogy Skyfall esetében is) Thomas Newman amerikai zeneszerző építette fel, remek és hangulatos zenével operál minden egyes jelenetben és a megszokott Bond téma is jól sikerült az új hangszerelésben. Thomas Newmannek köszönhetjük többek között A remény rabjai, a WALL-E és A Vaslady filmek zenéjét is.

Összegzés

Habár a jó zene és látványvilág némiképp erősíti filmünket, ez a tény sajna kevés egy jó alkotáshoz. A 2015-ös Fantom visszatér nem tár elénk semmi újat és előde, a Skyfall szintjét sem üti meg. Az érdektelen sztorit érdektelen karakterek mutatják be, melyekkel a színészi gárda sem tud mit kezdeni. Ezek a jellemzők nagyon jól érzékelhetőek a filmvásznon, olyannyira, hogy nézőjének figyelmét sem tudja fenntartani. A visszautalásos rendszer miatt annak végképp nem ajánlom, aki még nem látott Bond filmet, mert nem fogja érteni a lényegét. Így is nehéz, hát még a háttértudás hiányával… Ami üres, abból nem lehet kihúzni semmit és ez esetünkben is igaz. Reméljük a következő Bond film sokkal jobb lesz, addig is senki ne dőljön a kardjába, hogy még nem látta az új James Bondot, mert nem vesztett sokat.