2 hete vasárnap lehetőségem nyílt az 5. Mozinet Filmnapok alkalmából megtekinteni Jutin Kurzel Macbeth című filmjét, ami Shakespeare azonos címet viselő drámáját dolgozza fel. Izgatottan vártam a vetítést, mivel az előzetesek szemet gyönyörködtetőek voltak, de nem ez volt az egyetlen indok, ami miatt türelmetlenül vártam az alkotást. A legnyomósabb ok az, hogy két kedvenc színészem is játszik benne egy-egy főszerepet. Továbbá az sem elhanyagolható tény, hogy ezúttal csak feliratosan vetítették az alkotást. Hivatalos forgalmazásban a feliratos vetítések mellett ugyanis szinkronosan is láthatjuk. Nem rajongok a feliratos filmekért, de tény és való, hogy a Macbethet úgy kell látni. Ezek után nincs más hátra, mint hogy feltegyek egy kérdést. Vajon sikerült Kurzelnek vászonra adaptálnia Shakespeare művét? 

Még mielőtt belekezdenék, szögezzük le, hogy a film előtt direkt nem néztem utána a történetnek. Szerettem volna, hogy a sztori teljesen ismeretlenül nyűgöz le. Most már sorra is vehetjük, hogy miért lett számomra maradandó élmény a film. Igazából maga az alapanyag se mindennapos. Ez William legrövidebb és egyben legsötétebbnek mondott drámája. A történetet bizonyára sokan ismeritek. Betekintést nyerhetünk a hataloméhes, fékezhetetlen Macbeth életébe, aki egy jóslaton felbuzdulva, józan eszét sutba dobva hatalmas vérengzésbe kezd. Történik ugyanis, hogy egy csata után Macbethet a skót király, Duncan kinevezi Cawdor thánjává. Ő azonban a jóslat hatására és felesége unszolására egyre többre vágyik. Innentől Macbeth elindul a lejtőn és egyre mélyebbre ássa magát a hatalmasok játékában. Egy bökkenő azonban mégis akad hatalmának gépezetében, mégpedig a fékezhetetlen éhsége, amit a trónja iránt táplál. Bármire hajlandó, hogy ezt megtartsa. Lényegében egy igazi férfi, aki férfiasságát bizonyítva a szó szoros értelmében bármire képes hírnevének megtartása érdekében. Ennyi információval szolgálnék számotokra. Az utolsó jelenet az igazi csemege, így azt semmiképp sem árulom el, hogy mi. 

Mégis mi az, ami miatt szerintem az év egyik legjobb filmje a Macbeth? Többek között az, hogy érezhető rajta az alapos előkészítés. A rendező minden részletre kellő figyelmet fordított. A díszletek és a ruhák is hűen tükrözik a XI. századi Skócia korszellemét. Még nem sikerült minden szimbólumot dekódolnom, de mérget merek venni rá, hogy a királyi sálon található jelek valami mögöttes tartalommal bírnak. A katonák zsákra emlékeztető ruhái, Lady Macbeth királynői ruhája vagy Macbeth arcát díszítő 3 fekete csík is mind-mind arról tanúskodnak, hogy itt bizony nem egyik napról a másikra jutott el a film az ötlettől a kész produktumig. És ez csak egy dolog. A következő a színészi játék. Persze elsüthető itt is a közhelynek számító mondat, hogy minden színész remekül játszik, de a főszereplők a legjobbak. És ez többé-kevésbé igaz. Mert bár tény, hogy Fassbender és Cotillard a történet kulcsfigurái, de én személy szerint még ugyanide sorolnám a Macduffot alakító Sean Harrist, aki kizárólag a zárójelenet miatt lett az egyik kedvenc karakterem. Az igazi zászlóshajók azonban mégiscsak a főszereplők. Cotillard-nak bőven jut szenvedés, hiszen nem lehet könnyű egy fékezhetetlen király feleségének lenni. Továbbá az, hogy a lelkes feleségből milyen mélyre süllyed, mindenképpen említésre méltó. Elvégre nem kis beleélés kell ahhoz, hogy valaki ezt szívbemarkolóan el tudja játszani.

Az igazi meglepetés mégis az öreg Fassi, aki erre a szerepre született. Eszméletlen, hogy mennyire bele tudja élni magát a szerepébe. Általa remek hanyatlást láthatunk, ugyanis közel sem biztos, hogy egy harcosból lett uralkodó pályafutása olyan fényes lesz, mint amilyennek azt hiszi. Olyan férfi szerepében láthatjuk, akit áthat a nyers, brutális férfierő és ő ezt rendkívül élvezi. Lecsupaszítva láthatjuk pusztítani és korlátokat nem ismerve rombolni, és ez az, amin leginkább meglepődtem: a csillogás és a pompa teljesen elvette a józan eszét is.

A fényképezésre egy rossz szót nem mondhatok. Az eredeti helyszíneken forgatott jelenetek szinte Skóciába repítenek minket. A dimbes-dombos vidék, a sokszor fogvacogtató hideg szél, valószínűleg az ottani táj legjellegzetesebb vonásai. A tengerparti lágy szellő, a puszták végeláthatatlansága mind káprázatosak. És akkor a csatákról még nem is beszéltem. A film első és utolsó jeleneti azok, amiktől a hozzám hasonló film fanatikus padlót fog. Én tényleg elmondanám nektek, hogy miért tetszett annyira a zárójelenet, de ezt mindenkinek a saját szemével kell megtapasztalnia. Utoljára hagytam a kedvencemet, a zenét. Persze eddig is áradoztam a filmről. De ez az a hozzávaló, ami pozitív értelemben kiverte a biztosítékot. Annyira belesimul a történetbe és annyira beleilleszkedik az adott korba, hogy arra nincsenek szavak. A rendező öccse fantasztikus zenét komponált a film alá. 

Összességében egy igazi gyöngyszemet kaptunk. Remek alakításokkal, csodálatos operatőri munkával kivitelezett és zseniális zenével megáldott film lett a Macbeth. Ezek után minden film és Shakespeare kedvelőt bátran bíztatok arra, hogy váltson jegyet a filmre. Nem amerikai, nincs benne CGI (vagy ha van is, vajmi kevés), nem egy vidám film, de még a soundtrackjében sincs egyetlen popszám se. De pont ettől különleges, hogy eltér az átlagos mozifilmtől és mer más lenni. A jelenleg egyetlen fellelhető szám előtt feltennék még nektek egy kérdést. Ti meddig lennétek hajlandók elmenni a célotok érdekében?