A magyar filmipar az utóbbi időkben mondhatni kissé termékenyebbé vált, legalábbis két év távlatából szemlélve, hiszen 2013-ban tekinthettük meg a Fehér Isten című filmet, és 2014-ben az általunk is bemutatott Liza, a rókatündér fenomenális jelenetein ámulhattunk. 2015-ben pedig megérkezett a Saul fia című alkotás, melyet nézők és kritikusok is elismeréssel fogadtak. Most ősszel egy újabb film került a magyar alkotók kezéből a vászonra, ebben a posztban pedig megnézzük, vajon hozza-e az elvártakat. Íme a Víkend (2015).

Történet és kidolgozás

Márta (Gryllus Dorka), a sikeres ügyvédnő és férje, László (Simon Kornél) Erdély zordon hegyei közé utazik, hogy Márta ügyfelével, Istvánnal együtt (Lengyel Tamás) vadászatra induljanak. Ám kiderül, hogy a háttérben komoly és nem túl legális ügyletek folynak, melyben a nem túl feddhetetlen erkölcsű ügyvédnő keze is benne van. A vadász és vad szerepe egy csapásra megváltozik, amikor egy helybéli a zsákmányejtés során meghal. Hogy folytatódik a hajsza és ki (vagy mi) van ennek ez egésznek a hátterében? Mi a kiruccanás célja?

Ezek azok a kérdések, melyeket felvet számunkra ez a bő másfél órás alkotás. Többet nem is írnék le a sztoriról, nem véletlenül. Olvasóink engedelmével bele is csapnék a közepébe.

Nos, régen húztam már fel magamat filmen a vetítőteremben, legutóbb a 2013-as Farkason fogtam a fejem, miközben néztem, és sajnálatos módon azt kell mondjam, hogy a Víkend ugyanezt a hatást váltotta ki. A magyar thriller szóra felkaptam a fejem és gyakorlatilag minél előbb meg akartam tekinteni, hogy mit sikerült kihozni belőle, igaz, már a bemutató sem sugallt túl sokat, de érdeklődéssel mentem be. Ez az érzés gyorsan lelohadt. A film elején „megismerjük” (vagy inkább csak látjuk) a főbb karaktereket és elénk dobálgatják a cselekmény háttér sztorijának magvait, amelyből majd az egész történet épülne fel. Az alapvető cél itt az lett volna, hogy apró információkkal, visszaemlékezésekkel szépen lassan rávezessék a nézőt a megoldásra, amivel nem is lenne semmi baj, mégis itt kezdődnek a gondok. Valaki megzsarol valakit, az a valaki visszazsarolja, egy másik valaki emiatt üldözőbe veszi, aztán egymás után hullanak a szereplők, mint a legyek… Gyakorlatilag a tudatos történetvezetésnek a halvány szikráját sem véltem felfedezni a filmben. A mű cselekménye elindul egy ponton, majd alig halad valahova, a vége felé pedig egy olyan összekuszált szálat kapunk, amelynél ember legyen a talpán, aki azt kibogozza. Az alapsztori jó és rengeteg lehetőség van benne, igaz már láttuk ezt a felhozatalt nem egyszer. Azon agyaltam, hogy vajon mely hollywood-i alkotásra akar hajazni, de nem igazán jöttem rá. Természetesen a végén a film próbálkozik csavarokkal, fordulatokkal operálni (megjegyzem irreálisan sokkal), melyeken már csak mosolyogtam, hiszen gyakorlatilag kötnek még egy hurkot az addigra már teljesen feje tetejére állított cselekmény fonalára. És hogy a végén van-e megoldás, végkifejlet, letisztulás? Hát persze, hogy nincs, csak még pár halottal bővült az amúgy sem szűk repertoár. Nagyon hiányoltam az egész történet megmagyarázását, a szálak tudatos és letisztult elvarrását. De egyszer csak vége a filmnek és azt vesszük észre, hogy a káosz a fejünkben nem csendesedett le. Jó, jó, de most mi van??? Kérdezheti a néző okkal, mert a film benne hagy minket a zűrzavarban és a végén csak ennyit böffent hozzánk: Nesze, old meg, szűrd le magadnak a tanulságot, most mentem sörözni, helló! Maga a film a saját játékidejéből túl sokat fordít a cselekmény előkészítésére, így az akciódúsabb jeleneteket (amiben akár történhetne is valami) az utolsó fél órára hagyja, de ezek már senkinek sem keltik fel akkorra az érdeklődését. Leszögezhetjük, hogy a kusza, ide-oda csavart történet a tetejébe még unalmas is. Ezek és még más fogyatékosságai a filmnek váltották ki nálam a negatív szemléletet, emellett nem tudok haragudni a filmre, hisz egy kis magyarsággal kevert amerikai hangulatot rejt magában, mélyen a felszín alatt.

Dialógusok, karakterek, színészi játék és egyéb hozzávalók

Ami egyből szemet szúrt az az, hogy a szövegkönyv valami eszméletlenül bugyuta volt itt-ott. A párbeszédekre építő sztorinak ez a másik nagy gyengesége. Ebben az esetben a dialógusok által kellene leszűrnünk magunknak az egész hátteret, ez adhatná a történet sava borsát, mint egy igazi rejtélymegoldós thriller esetében, ezzel szemben ezek az elemek olyan egysíkúak és semmitmondóak, hogy egyáltalán nem visznek előrébb semmit. Hiányosak és érdektelenek, emellett végtelenül egyszerűek. A színvonalát mutatja, hogy szerintem a szövegkönyv oldalainak nagy részét a káromkodások töltötték be, mintha az alkotok egy-egy ötlethiányos pillanatban azt az instrukciót adták volna a szereplőknek, hogy „hát ide mondd, hogy b*****g és így rendben is van”. Ezt akár már az elején leszűrhetjük, hisz igaz nem túl sok szöveg jellemzi az első jeleneteket, de bőven elég ahhoz, hogy megállapítsuk, ez ide nagyon kevés.

A karakterek sem erősségei az alkotásnak. Van három főszereplőnk, akik köré a film cselekménye épülne, de ezek a szereplők olyan hiányosan vannak megírva, hogy egyszerűen érdektelenek. A kidolgozásuk, jellemük és fejlődésük sehogy, vagy kis mértékben van jelen az egész film alatt, ezáltal senkit nem ismerünk meg kellőképp. Egyedül a Gryllus Dorka által játszott ügyvédnő karaktere (aki központinak számít) volt kidolgozott és részletes, jól ábrázolta az erkölcstelen, mindenkin átgázoló nőszemély jellemét. Nem is lenne ez rossz, ha valaki végre megtanítaná Dorkát rendesen színészkedni. Mert ez is hagy némi kívánnivalót maga után. Még ha az ügyvédnő személyisége le is jött mindenkinek, a színésznő alakítása nem emelte ki a karakter sajátosságait, sokkal inkább hatott idegesítőnek, mint érdekesnek. És hát a többiekkel szemben is lehetne elvárásunk, mert Simon Kornél például a Megdönteni Hajnal Tímeát óta sem tanult meg rendesen érzéseket közvetíteni az arcával. A párbeszédek olykor teljesen kihangsúlyozatlanok és érthetetlenek, néha úgy kellett magamban felidézni, hogy mit is mondhatott a szereplő. A film alapkövei sajnos nincsenek szinkronban egymással.

A zene az, amit még nagyon hiányoltam. Gyakorlatilag az egész film teljesen csöndes, igaz néha-néha felcsendül valami muzsika, hogy próbáljon egy kis érzetet közvetíteni, csak ezzel az a baj, hogy nem hordozza magában a megfelelő hangulatot. Semmilyen zene, hanghatás nem kölcsönöz a műnek semmiféle izgalmat, pedig igencsak hangulatossá tehette volna a jeleneteket, de sajnos így kénytelenek vagyunk a csönd alatt erre az idegesítően nyakatekert történetre koncentrálni. Így nem is szögez oda, nem kelti fel a néző érdeklődését.

Az operatőri munka viszont kifogástalan, mely Győri Márk nevéhez köthető. Erdély vadregényes tájai nagyon szépen vannak bemutatva, a lehető legszebb pozícióból és szögekből. Meg kell hagyni, a mű hangulatát jól visszaadja a környezet, ugyanis egy ilyen sztorihoz remekül dukál a minden szem elől rejtett hegyvidék és erdősség, ahol gyakorlatilag bármi megtörténhet úgy, hogy senki ne tudja meg. Ez az elem remek feszültséget generál, már ha van mellette egy jó film is.

Összegzés

Nos, ha a Víkend egy autóreklám akarna lenni, na annak mindenképp megfelel, hisz nem egy márkát vonultatnak fel. Ezzel szemben filmünk sajnos nem hozza az elvártakat. Az alaptörténet jó, de a kidolgozása nem sikerült. A végletekig összekuszált, megoldatlan, letisztulatlan történetszál kissé bugyuta és itt-ott érthetetlen dialógusokkal van bemutatva. A végén levő túl sok csavar meg már csak ront ezen a nyakatekert helyzeten. A színészi teljesítmény sem a legmegfelelőbb, mert a karakterek kidolgozatlanok, senkivel nem vagyunk képesek azonosulni, egyedül Gryllus Dorka karaktere éri el a megfelelő érzelemkiváltást, csak hát színészkedni még mindig kellene hozzá tudni. Az operatőri munka szép, igényes és kifogástalan, a film környezete közvetíti a megfelelő hatást, ám ezt lehetett volna erősíteni több zenével és megannyi akciódús és izgalmas jelenettel, melyekből híján van az alkotás.

Számomra a Víkend csalódás volt, ám igaz, hogy nem lett volna messze a megoldástól. Talán majd legközelebb.