A 8. Doktor korszaka: Amerikanizált Doktor

Doctor Who gyorstalpaló I.

2014. augusztus 06. - J103Baronski

Idén augusztusban kezdetét veszi a tizenkettedik számozott Doktor kalandja, a britek egyik legnépszerűbb sorozata folytatódik. Ezen apropóból úgy döntöttem, hogy még előtte érdemes lenne átnyálazni, hogyan is jutottunk el hozzá. Mivel alapvetően egy iszonyatosan hosszú és régi (idén november 23-án 51 éves) sorozatról beszélünk, így a visszatéréstől fogom bemutatni, hogy zajlottak az utóbbi évtizedekben a Doktor történetei egészen napjainkig.

01_2.jpg

Figyelem! Gyorstalpaló lévén a szöveg spoilereket tartalmazhat!

A beavatott szemeknek bizonyára feltűnt, hogy évtizedeket írtam, holott az újraindítás 2005-ben történt meg. Még 1996-ban született egy ügyetlenebb próbálkozás egy TV film formájában, simán Doctor Who címen. Sylvester McCoy utolsó epizódja 1989. december 16-án landolt a képernyőkön, azonban ebben a produktumban ismét magára öltötte a hetedik Doktor szerepét, pusztán azért, hogy átadja a stafétabotot Paul McGann-nak. A film nem aratott túlzott sikert, amelyről a kritikai fogadtatás és a közönség véleménye is nagyjából egyezett. Véleményem szerint sem kifejezetten jó film, sőt abszolút nem tartozik a jó filmek közé. Egyetlen sarkalatos pontja miatt talán beugrónak mégis ezt ajánlanám a szériába.

05_1.jpg

A film közel másfél órája alatt nagyjából felvázolja mi is az, amit érdemes tudni a sorozatról. Alapvetően miről is van szó?  Először is van egy TARDIS (Time And Relative Dimension In Space) nevezetű, ’60-as évekbeli brit telefonfülke kinézetű gépünk, amely képes időben és térben mozogni. A Doktor maga egy Time Lord a Gallifrey (a fenti képen látható) bolygóról, egyike a valaha létezett egyik leghatalmasabb fajának. Egy Time Lord élete során tizenkét alkalommal regenerálhat, tehát összesen 13 reinkarnációja lehet. Érdekesség, hogy a regeneráció után bármely faj formájába születhet újjá, ez pedig lehetővé teszi a színészek egyszerű váltását. Ezenkívül más személyiséget ölt magára, és úgy a sorozat is más irányzatot vesz fel.

04_2.jpg

A filmben a 7. Doktor a nemezisének, a Mesternek a maradványait szándékozik visszavinni Gallifreyre, A Mester már felhasználta életciklusait, ennek ellenére sikerül visszatérnie és újra testet ölteni. A filmben egyébként a sokak számára biztosan ismert színész, Eric Roberts alakította őt. Több említésre méltó dolog nem akad vele kapcsolatban, összességében felejthető alakítást nyújt, amit a történet gyengeségei sem mentenek meg. Beugróként érdekes lehet a TARDIS, a Doktor, a regeneráció következményei, de nem hiszem, hogy kötelező darab lenne. Mint említettem, felvezet rengeteg fontos elemet, aztán nem kezd vele semmit. Van egy időben és térben közlekedő gépünk, mi mégis a ’90-es évekbeli San Franciscóban töltjük az időnket az amnéziás 8. Doktorral, ami csupán egy érdekfeszítő eszközökkel operáló, de kihasználatlan akciófilmmé degradálja a várva várt feltámadást.

02_1.jpg

Paul McGann jó Doktor, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a mai napig vállal hangjátékokat a karakterrel, és tavaly láthattuk a The Five(ish) Doctors Reboot-ban és a The Night of the Doctor című mini-epizódban. De hiába a jó Doktor, ha egyébként a sztori nem érdekel senkit. 2005-ben már nem egy filmmel akarták lekenyerezni a rajongókat és bevonni újakat. Ezúttal Christopher Eccleston öltötte magára a Doktor szerepét egy teljes évadon keresztül, és ezzel egy új éra kezdődött a sorozat életében.

Következő rész

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr856579339

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Geronimo! 2014.08.08. 19:03:51

A család nagy Doctor Who-rajongó lett.Mind a négyen ott ülünk a tévé előtt esténként és nézzük a Doktor kalandjait (méghozzá DVD-ről, mivel ezen a téren régimódi vagyok, úgyhogy semmi letöltögetés).Végignéztük a Tizedik Doktor kalandjait (innen indultu...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Afthrast 2014.08.20. 00:28:50

Jó cikk, GoT mellet a kedvenc sorozatom, nagyon várom már a következő részeket.
A film valahogy kimaradt az életemből, a classic szériát meg nem volt idegzetem sokáig nézni, nem hiába na, 1963-ba még menő volt. :D
Szerencsére nekem elég volt a 2005-ös szériával kezdenem, és hála az égnek idővel kimagyarázzák a régi eseményeket is.
süti beállítások módosítása