Ha egy film erős és felkavaró képi világgal rendelkezik, az a filmművészetben is kétélű kardnak számít. Éppen ezért az alkotóknak tudniuk kell, hol a határ merészség és pofátlanság között. A mai filmünkkel a szemetesládánkat fogjuk megetetni, de lehet, hogy ezzel már az Ő gyomra sem fog megbirkózni. Meglátjuk, elbírja-e a 2010-es A Serbian filmet, azaz ahogy hazájában ismerik, a Srpski filmet. Figyelem! A megtekintés szigorúan 18 éven felülieknek ajánlott!

Milos (Srdan Todorovic) visszavonult pornósztár, „nyugdíjas” éveit tölti házában feleségévvel és egyetlen fiával. Bár jól élnek, mégis kezd fogyóban lenni az a pénz, amelyet Milos halmozott fel forgatásai során. Egy nap felkérést kap egy rendezőtől, Vukmir-tól (Sergej Trifunovic), hogy szerepeljen utoljára a filmjében, amely forradalmi lesz a felnőtt tartalmak világában, nem kis gázsit vonzva maga után az egykori színésznek. A nagy összeg láttán Milos elhatározza, hogy beleveti magát még egyszer utoljára. Ám kiderül, hogy sokkal többről és brutálisabbról van itt szó, mint pusztán forradalmi újításokról.

Sokaknak valószínűleg nem kell bemutatni a filmet, hiszen igen nagy népszerűségre tett szert, nem csak hazájában, Szerbiában, hanem a világ minden táján. Inkább hírhedt, mintsem híres. Maga a mű valamivel több, mint másfél órás, és mondanom se kell, hogy még ez is túl sok belőle. Nagy merészség ezt a filmet papírra vetni bármely filmművészettel és kritikákkal foglalkozó oldalnak, mert ez az alkotás a lehető legmegosztóbb a hasonló filmek között. Nem csoda, ha valaki elkezdi és nem bírja végignézni, mert egyszerűen felfordul a gyomra a látottaktól, hiába tudván: „csak megcsinált az egész”. Mélyedjünk egy kicsit bele ebbe a gondolatmenetbe!

Láttunk már nem egy olyan filmet, amely így vagy úgy, de tabudöntögetőnek számít kategóriájában. Említhetnénk például a Fűrész-sorozatot, vagy a Cannibal Holocaust című máig felkavaró filmet, de hogy ne csak horrort említsek, 2013-ban debütált a Nimfomániás című film, amely a végletekig tolta a kendőzetlenség határait. Az említett filmek képi világukkal olyan szintű felkavaró élményt nyújtanak, melyek hatására még az életkedvünk is elmegy, viszont elülteti bennünk a gondolkodás és a mű megértésének, illetve a bemutatott dolgoknak a megértését. Nem feltétlenül elítélendő, ha a film sokkal merészebb a kelleténél, és naturalista elemekkel ugyan, de a valóságnak egy láthatatlan szegmensét közvetítve adja át az üzenetét. Itt az üzeneten van a hangsúly, hogy tartalmazzon ilyet a film, ha már túllépi saját határait, mert ez serkenti a nézőt arra, hogy értékelje a látottakat. És itt kezdődnek a bajok az Srpski film esetében is.

Esetünkben nem a képi világgal van baj. Kellően sötét színekkel operál, a kameramunka beállítások szempontjából igényesnek mondható, és a kerettörténet is ötletesnek számít. Ezek így rendben vannak. Nem érdemes belemenni abba, hogy milyen a színészi játék, vagy a dialógusok megállják-e a helyüket, hiszen nem erre van kihegyezve. Sokkal inkább arra, hogy a látványvilággal a végletekig felkavarja a nézőjét, mert olyan szélsőséges naturalizmus van jelen az egész műben, hogy elborzadunk, ha nézzük. A kisgyermekmegrontástól kezdve a hullagyalázásig, a drogoktól folytatva egészen a snuff és szado-mazo jelenetekig (Snuff: a filmművészetben gyűjtőfogalom, kamera előtti brutális gyilkosságot és kivégzést közvetítő alkotások gyűjtőneve) szó szerint mindent tartalmaz, sőt bőven túlmutat azon, amit elbír egy átlagos, normális ember szexuális fantáziája. És ezzel ebben az esetben az a legnagyobb baj, hogy semmi nem magyarázza meg a borzalmakat. Látunk egy csomó pihentagyú, perverz szereplőt, akinek csak az az egy fontos, hogy beteg vágyaikat valósággá tegyék a kamerák előtt.

Ez mind csak arra szolgál, hogy a néző undorát felvillanyozza, és olyanokat mutasson meg, amire eddig gondolni sem mertünk. Jogosan tesszük fel a kérdést: Mit próbál elérni? Mi a célja a történetnek? Nem mondanám, hogy nem halad semerre sem, mert látjuk és kikerekedik a sztori a szemünk előtt, de semmit nem közvetít számunkra. Szó szerint, a filmnek nincs megfogható üzenete vagy célja, amit átadna, de még gondolkodóba sem esünk tőle. Mik a kérdések? A pornográf szakma veszélyei? Semmilyen veszélyt nem közvetített a „szakma” felől, még csak nem is az árnyoldalát látjuk, hanem a fiktív, az emberek agyában mélyen rejtőző beteg képzeletet hozza felszínre. Vagy hogy csak a pénzért ne vállalj be olyat, amiről nem tudod, mi rejlik a hátterében? Még ezt az üzenetet sem kapjuk meg semmilyen formában. Esetleg, hogy a családi kötelék a legerősebb a világon? Ugyan már! Főszereplőnk, Milos olyan szinten dróton rángatható ember, akit bármire rá lehet venni egy kis tudatmódosító bevonásával, úgy, hogy a végén a hozzá legközelebb állókkal száll szembe… és itt most be is fejezem mielőtt durva spoilerbe vetném magam.

Saját magam a film nézése közben nem éreztem, hogy bármiféle értékrendet közvetítene, sőt, nem tisztel sem emberi erényeket, sem pedig filmművészeti értékeket. Ez a legutolsó jelenetben tisztult le előttem teljesen, amiben olyan pofátlanul bemutat még egy utolsót a nézőjének, és ezzel nem hagyja még azt sem, hogy a tragikus, drámai vég érzésében maradjunk, hogy egy kicsit együtt érezzünk a szereplőkkel, vagy hogy pár másodpercre azonosuljunk a szenvedéseikkel… nem, még ezt sem kapjuk meg.

Minden összevetve, a Srpski filmet senkinek nem ajánlom, maximum azoknak, akik a kíváncsiságtól vezérelve mégis csak megtekintik. Velejéig romlott dolgokat mutat be, a szexuális fantázia legsötétebb bugyraiból merít ihletet, hogy durván és borzasztóan tabudöntögető módon mutassa be a történetét, amely nem olyan vészes, jól köré építették a cselekménynek, de semmilyen üzenetet nem közvetít számunkra, amely az egész alkotás legfájóbb pontja. Nem csoda, hogy a filmet 46 országban betiltották, köztük Norvégiában, ahol a Gurotesuko és a Ichi, the killer című műveket is bannolták. Spanyolországban 3 napig szerepelt a mozik vásznain, miután kitiltották. Részemről ez is mehet a szemetesládába.