A Westworld a jövőbe költözik

Kezdett a Westworld 3. évadja

2020. március 22. - Ik4r0s

Közel két év pihenő után tért vissza a tévék képrenyőire a Westworld. A sorozat, ami rengeteg kérdést vet fel, és ami bravúrosan zavarja össze a nézőjét. Anno az első évadtól nem voltam elragadtatva, de a második szezont már jobban kedveltem. Csak úgy, mint sokan mások én is kíváncsi voltam, hogy…

Populizmusba bújtatott gyűlölet

Így látjuk az Összeesküvés Amerika ellent 2 rész után

Nehéz időket élünk mi tagadás. A jelenleg is világszerte egyre csak burjánzó koronavírus-járvány mellett egy a mindennapjainkban velünk élő, elsőre ártalmatlannak tűnő, ámde valójában társadalmainkat belűről rágó parazita is újfent felütötte a fejét. Noha talán soha nem is tűnt el igazán, inkább…

A lények köztünk járnak

A kívülálló kritika, avagy a ráérés meglepő ereje

Stephen King az elmúlt években ismét a mozgókép reflektorfényébe került, pontosabban a könyvei. Csak 2019-ben négy adaptáció készült el, a korábbi éveket nem is említem. Könyvei és a belőlük készült filmek, sorozatok ugyan változatos minőségűek, de semmiképp sem vehetők semmibe. Ezt a hype-ot…

A Szent Péter Bazilika árnyékában él a vatikáni kenguru

Az ifjú pápa - kritika

Az egyház története: nagy beszélgetések napsütötte kertekben - állapítaná meg Tyrion Lannister, Az új pápa megtekintése után. Azt nem állítom, hogy igaza lenne, hisz ennél többről van szó Paolo Sorrentino agymenése kapcsán, de kétségkívül a vatikáni parkok kitűntetett figyelemben részesülnek a…

A Watchmen világának 10 legjobb karaktere

A Watchmen-t olvasva vagy nézve számtalan korábbi, képregényes sablonoktól mentes figurával találkozunk. Alan Moore és Damond Lindelof valós emberi karaktereket tudtak létrehozni, akikkel kapcsolatban feltétlen nélküli azonosulás nem biztos, hogy megtörténik, de a motivációik abszolút érthetők…

Egy hazugságra épített világ

A Watchmen öröksége

Alan Moore 1987-es képregénysorozata, a Watchmen jogosan bolygatta fel a túlságosan begyöpösödött szuperhős-képregények világát, ami már régen nem tudott semmi újat mondani vagy tanítani az olvasóinak a példányain keresztül. A "szuperhősség" moralitását vizsgálta a főszereplőin keresztül, és hogy ez…

Ki őrzi az őrzőket?

Watchmen képregény kritika

Alan Moore a képregény kultúra megkerülhetetlen alakja. Nem mindennapi fizimiskája csak egy dolog, ehhez társulnak a kreatív, elgondolkodtató munkái. Elég a V, mint Vérbosszú, vagy a Pokolból című alkotásait említeni, amelyeket ha olvastatok, pontosan tudjátok, hogy miért számít Moore az egyik…

A változás a központi témája a HBO steampunk Harry Potterének

His Dark Materials pilot kritika

A címben írhattam volna migrációt és klímaváltozást is, de azt túlságosan hatásvadásznak véltem. Viszont tagadhatatlan, hogy a Philip Pullman könyvéből készült sorozatadaptáció ezeket a témákat is érinti. A HBO-nak pedig nagyon szüksége volt már egy vérbeli fantasyra, ugyanis a Trónok harca lezárása…

Vajon ki védi meg a rendőröket a Rorschach-terroristáktól?

Watchmen pilot kritika

Amikor az első hírek megérkeztek arról, hogy Lindelof a fantasztikus A hátrahagyottak után a Watchmenből fog sorozatot csinálni, nagyon megörültem. A forgatókönyvíró korábbi sorozatait is szerettem, így egyértelmű volt, hogy az Alan Moore és Dave Gibbons képregényére épülő szériára is benevezek. Az…

A Brexittől a haláltáborig

Tessék? - kérdezhetik sokan magukban, miközben homlokráncolva nézik a címet. Mégis mi az összefüggés, hogyan jutunk el A pontból B-be? Természetesen ez olyan kérdés, aminek megválaszolásához magát a sorozatot kellene elmesélnem, amely jelen írás tárgyát képezi, így teljesen értelmetlen lenne. A…