A mai napon végre napvilágot látott a Warcraft univerzum nagyvászonra álmodott változata a legelső előzetes képében. Ezen alkalomból kifolyólag ennél megfelelőbb idő nem is lehetne a film által prezentálandó kor bemutatására. A film középpontjában a Szövetség és a Horda harca fog állni az Első Háború idején. Az orkok érkezése Azeroth világába azonban nem egy vidám történet, amellyel remélhetőleg a film is foglalkozni fog. Jelenlegi cikkünk a Horda megalakulásáról fog szólni az orkok szülőbolygóján, Draenoron. Kezdetben az ork klánok békésen éltek egymás mellett sámánisztikus társadalmukban, s tavasszal és ősszel gyűltek össze Nagrand mezein a Kosh'harg fesztivál keretein belül, hogy fontosabb dolgokat megvitassanak vagy éppen találkozzanak régi ismerősökkel. Ennek a kornak a draenei faj érkezése után 200 évvel leáldozott. Ezen történet bemutatásához lesz segítségünkre Christie Golden könyve, a Horda felemelkedése.

Johnny Depp számomra sokáig egy olyan színész volt, akiről voltaképpen nem tudtam, hogy játszott egy filmben, egész addig, míg megnéztem a stáblistát. Igen, itt kifejezetten az utóbbi filmjeire gondolok, melyekben annyira átmaszkírozzák, hogy a hangján kívül alig marad belőle valami. Aztán egy szép napon, jó pár évvel ezelőtt megnéztem olyan filmeket, amikhez valódi arcát adta, ráadásul színészkedett is. Utóbbi azért kiemelendő, mert a sokak által (személy szerint annyira nem) favorizált színész az utóbbi időben meglehetősen ostoba (pl. Transzcendens, Mortdecai) és szimplán közepes (pl. Közellenségek) filmekben szerepelt, finoman szólva is kívánni valót hagyva maga után. A Fekete mise előzetesét látva kíváncsi voltam, melyik arcát fogja hozni ezúttal? Ismét a felismerhetetlenségig sminkelve, ám ezúttal az előadás is passzolt.

Alan Moore azon szerencsések közé tartozik, akinek neve még itthoni körökben is ismerősen csenghet. "Ja, ő írta a Vaccsment, ugye?" Igen, a torzonborz istenkomplexusos zseni művei közé tartozik többek között a híres-neves Watchmen, Swamp Thing, The League of Extraordinary Gentlemen és a From Hell. A képregényrajongók többsége egy emberként csodálja őt, nem alaptalanul, elvégre Moore a legjobb írók közé tartozik a szakmában. Most az egyik legkorábbi írását szeretném bemutatni, aminek köszönhetően fiatalok ezrei rohangálnak az utcán Anonymous maszkot viselve. Hölgyeim és uraim, íme a V for Vendetta!

Már nem kell sokat aludnunk és itt az újabb feldolgozása A kis hercegnek, amit Mark Osborne rendezésében tár a filmipar a nézőközönség elé. Hanyadik feldolgozás is ez a sorban? Hetedik? Nyolcadik? Ki számolja már! Lényeg az, hogy időről-időre, a technika fejlődésének köszönhetően újabb bőrt nyúzzanak le a történetről. De szakadjunk el most egy kicsit a mozitól és fordítsuk tekintetünket a könyv felé.

Antoine de Saint-Exupéry világsikert arató története először 1943-ban jelent meg, mindössze egy évvel a halála előtt. A történet főszereplője a kis herceg, aki magányosan él kisbolygóján, mely alig nagyobb mint egy ház. Mindennapjait az teszi ki, hogy kigyomlálja a majomkenyérfa cserjéket és kipucolja három mini vulkánját, melyek közül egyik már kialudt. Egyetlen barátja egy állandóan panaszkodó és követelőző virág, melyet locsolni kell, meg kell védeni a huzattól és éjszakára üvegbúra alá kell helyezni, nehogy megfázzon. Egy napon azonban úgy dönt a kis herceg, hogy útra kel és meglátogatja a többi kisbolygót, hogy barátot találjon magának. Azonban már indulását követően rájön arra, hogy mindaz aminek a kutatására felkerekedett, ott volt végig az orra előtt, a rózsa képében.

Most, hogy mindenki túltette magát azon, hogy egyesek meg merészelték tartani a Halloweent (annak ellenére, hogy nem is ugyanazon a napon van a Mindenszentekkel és a Halottak napjával), mi is szeretnénk csatlakozni azokhoz, akik feldobnak pár ötletet, mit lehetne nézni ilyenkor, ami megy az ünnepek hangulatához. Sokat gondolkoztam, hogy mi kerüljön bemutatásra: az 1992-es Drakula, a Halloween, A pokolból, stb. A választás mégis Tim Burton 1999-es Álmosvölgy legendája c. filmjére esett, melynek Washington Irving novellája szolgált alapul.

Csütörtök este került sor a HBO új sajátgyártású magyar sorozata, az Aranyélet díszbemutatójára és az első rész premier előtti vetítésére. Színészek, alkotók s pár szerencsés rajongó együtt ünnepelték, hogy hosszú munka után végre elkészült a 8 db 50 perces epizódbál álló széria. De miről is fog szólni az Aranyélet?

Mit ne mondjak, évről évre újabb meglepetéseket okoz Ryan Murphy és az ő elborult, már-már ijesztően beteges sorozata, az American Horror Story. A többihez képest viszonylag langyos, ám kellemesen szórakoztató kísértetházas első évad után hideg zuhanyként jött az 1960-as évek egyik elmegyógyintézetében játszódó szezon, ahol már nem finomkodtak a rendezők. Van náci orvosunk a fura emberkísérleteivel, rejtélyes ufo jelenségek, a halála után is visszatérő mészáros és egyéb nyalánkságok. A harmadik, talán legbizarrabb és legdurvább évad a boszorkányok és a woodoo világába kalauzol el minket, ahol megtanulhatjuk, hogyan varrjuk össze egyfajta modern Frankensteinként az ideális pasit (nem vicc) és hogyan éljünk tovább levágott fejjel. Aztán a negyedikben mintha kicsit visszafogták volna magukat és egy furcsa cirkusztársaság mindennapjait követhetjük végig, aminek a tagjai mind rendelkeznek valamiféle testi rendellenességgel (ollókéz, szakállas nő, kétfejű sziámi ikrek, stb.). A hangulat itt inkább nyomasztó, de cserébe kapunk egy véreskezű bohócot és Dandy-t, az elkényeztetett aranyifjút, aki a sorozat eddigi legjobb alakítását nyújtja. Most pedig megérkezett hozzánk a várva várt ötödik évad, ami a Hotel alcímet kapta. Ki nem találjátok, főként egy hotelben játszódik a történet, ahol azonban a szobaszerviz kicsit eltér a megszokottól.

2 hete vasárnap lehetőségem nyílt az 5. Mozinet Filmnapok alkalmából megtekinteni Jutin Kurzel Macbeth című filmjét, ami Shakespeare azonos címet viselő drámáját dolgozza fel. Izgatottan vártam a vetítést, mivel az előzetesek szemet gyönyörködtetőek voltak, de nem ez volt az egyetlen indok, ami miatt türelmetlenül vártam az alkotást. A legnyomósabb ok az, hogy két kedvenc színészem is játszik benne egy-egy főszerepet. Továbbá az sem elhanyagolható tény, hogy ezúttal csak feliratosan vetítették az alkotást. Hivatalos forgalmazásban a feliratos vetítések mellett ugyanis szinkronosan is láthatjuk. Nem rajongok a feliratos filmekért, de tény és való, hogy a Macbethet úgy kell látni. Ezek után nincs más hátra, mint hogy feltegyek egy kérdést. Vajon sikerült Kurzelnek vászonra adaptálnia Shakespeare művét? 

Az etnikai villongások, a szélsőséges ideológiák és az ezekből fakadó erőszak számtalan filmest ihletett már meg, gondoljunk csak az abszolút kultuszfilmnek számító Amerikai História X-re vagy az ausztrál Romper Stomper-re. Az ilyen témájú alkotásokat szinte mindig botrány övezi, hiszen ezt a jelenséget rendkívül nehéz pártatlanul tálalni a nagyközönség számára.
Miként korábban a District 9-nal kapcsolatban, úgy most sem szeretnék mély szociológiai értekezésbe kezdeni, ez legyen a szakemberek dolga. Vessünk inkább egy pillantást Goda Krisztina legújabb filmjére, a Veszettekre!

Állok az utcán, majszolom a sonkás szendvicsemet, mikor egy felettébb ismerős alak odajön hozzám és egy távirányító szerű valamit nyom a kezembe, majd elrohan. Mi a fene? Aztán később kiderül, hogy ezzel a kis távirányítónak látszó kütyüvel vissza tudok utazni az időben. Mekkora lenne, ha ez már ezer éve nálam lenne. Várjunk csak! Visszautazom az időben a fiatalkori önmagamhoz, odanyújtom neki a távirányítót és elrohanok, mielőtt felfoghatná mi történt. Várjunk csak!