M. Night Shyamalan kezdetekben szárnyaló karrierje összetört, pont úgy, ahogy Kevin személyisége is. Viszont utóbbival ellentétben a rendező úrnak még van lehetősége a javításra. Olyan ominózus hulladékhegyek után mint Az utolsó léghajlító és A Föld után (és a többi) igazából nem csoda, hogy Shyamalan inkább az alacsony költségvetésű filmekhez fordult (vagy kényszerült). Ennek példájára ott a tavalyelőtti Látogatás és ezen cikk alanya, a Széttörve is. Kevin szerepében James McAvoy egy több személyiségre - konkrétan 23-ra - szakadt figurát alakít, hamarosan pedig elérkezik a 24. én ideje is. De ennél talán csak égetőbb kérdés van: Shyamalan képes egy jó filmet letenni az asztalra?

Őszintén megmondom, kicsit szkeptikus vagyok azokkal a sorozatokkal, filmekkel, amik egy nagy név farvizén akarnak felevezni. Ezért, mikor meghallottam a Halálos fegyver sorozatba átültetését, már hangosan anyáztam a monitor előtt. Ez nyilván rosszul érint, már csak azért is, mert nagyon szerettem az összes filmet, és szeretem a mai napig. Ettől függetlenül persze eldöntöttem, hogy belenézek, már csak azért is, hogy utána legyen mit szidni a celluloid gyár ötlettelenségén.

A fal és kerítésépítés nem új keletű jelenség, melyet Donald Trump talált volna ki. Az ókortól kezdve épültek hatalmas és masszív védelmi rendszerek, melyekkel a birodalmak távol tarthatták azokat a számukra nemkívánatos jövevényeket, akik békésen vagy erőszakosan próbáltak maguknak jobb megélhetést és új földeket találni. Róma határait Brittanában Hadrianus fala védte a piktektől, a perzsák a Kaukázusban emeltek szinte bevehetetlen erődítményeket a nomád támadok ellen, Kínában pedig a keleti hunok, majd a mongolok dolgát próbálták megnehezíteni a híres nagy fallal... Legalábbis eddig így hittük. Yimou Zhang, A hős című kínai filmeposz rendezője amerikai koprodukcióban valósította meg a kínai nagy fal legendák ködébe rejtőző történetét, mely több egyszerű látványmozinál. Ez a film olyan morális és erkölcsi kérdéseket feszeget, mint a bevándorlás, a migráció, a birodalmi politika embertelensége, a különböző kultúrák találkozása, valamint a tudomány hadászatban betöltött szerepének etikai kérdései...

Mikor egy szintén Sherlock rajongó cimborám megírta tegnapelőtt, hogy itt az új évad, akkor kaptam csak észbe, hogy valóban. Teljesen el is felejtkeztem a sorozatról, lévén a kimondhatatlan nevű Cumberbatch éppen képregény adaptációban tetszeleg, társa, Martin Freeman pedig… szintén. Aztán a lelkesedésem is letörték, mikor közölte, hogy a neten rosszakat írnak az évadnyitóról. Persze én úgy mentem neki, hogy majd úgy is jól szórakozom, nem lehet minden mese és csillogás. Spoileres leszek.

A háború őrülete, brutalitása és istentelensége rengeteg írót és filmest ihletett már meg, de a legtöbb ilyen témájú alkotás a harcoló (értsd, gyilkoló) katonát tette meg a cselekmény főhősének. Pedig adná magát a lehetőség, hogy esetleg katonaorvosok, hadifotósok vagy riporterek önfeláldozásáról is készüljenek ilyen mozik, hiszen az ő szemükön keresztül a háború egy teljesen új, ismeretlen oldaláról mutatkozna meg. Az Oscar-díjas Mel Gibson rá is talált Desmond Doss, a II. világháborút megjárt felcser hihetetlen, de igaz  történetére, és úgy érezte, Doss hősiessége és az okinawai harcok kegyetlensége nagyvásznú feldolgozásért kiált. A rettenthetetlen direktor tíz év után tért vissza a rendezői székbe, hogy A passió után ismét egy vallásossággal és brutalitással teli mozit készítsen az erre szomjazó nagyérdeműnek.

Az idei év sokak szerint egyike volt a legrosszabbaknak: természeti katasztrófák sora, menekültválság, háború, terrorcselekmények, egyre pofátlanabb populista politikusok nyomulnak, Brexit, Trump győzelme... Ne áltassuk magunkat, egy darabig valószínűleg nem lesz jobb, de az sem biztos, hogy minden annyira rossz, mint aminek látszik. Az utóbbi években a közösségi oldalak előretörésével minden hírt hatványozott mennyiségben kapunk minden irányból, így azt érezhetjük, hogy minden ami történik, az sokkal rosszabb, mint valójában. A kisebb-nagyobb sokkot mégis azok a hírek okozzák, amelyek olyan emberek halálát adják tudtunkra, akik sokakat inspiráltak, felejthetetlen élményeket okoztak dalaikkal, virtuozitásukkal, filmjeikkel, gondolataikkal. Olyan emberek, akik életük során rengeteg értéket teremtettek, szórakoztattak, megnevettettek vagy éppen megríkattak minket. A legkevesebb, amit tehetünk, hogy újra meghallgatjuk dalaikat, elolvassuk könyveiket, megnézzük filmjeiket és emlékezünk rájuk. Összegyűjtöttünk ötven embert, akiknek 2016-ban hunyt ki a fényük.

Orson Scott Card egy briliáns elme, aki egy egyszerű történetből is hatalmas alkotást tudott létrehozni. A XX. század egyik legjobb katonai sci-fijéről van szó, ami nem más, mint az Ender's Game - magyarul a Végjáték. A mai napig az egyik legjobb alkotás a műfajban, ami írójának a tehetségét tükrözi, hiszen annak ellenére, hogy először 1985-ben jelent meg a regény, egy pillanatig sem érződik rajta, hogy elavult, "poros" lenne.

,,A halál az élet természetes része. Örömmel gondolj azokra, akik végre egyesülnek az erővel. Ne gyászold őket! Ne fogóddz beléjük! A ragaszkodás féltékenységhez vezet, és az a kapzsiság ikertestvére." Yoda mester e szavakat intézte Anakin Skywalkerhez, amikor az ifjú Jedi szerelme halálát látta álmaiban, és most mi, Star Wars rajongók sem tudunk mást tenni, mint örömmel gondolni Leia hercegnő egyesülésére az erővel. Carrie Fisher egy Londonból Los Angelesbe tartó repülőúton kapott szívinfarktust, egy ideig úgy tűnt, hogy sikerült stabilizálni az állapotát, a szervezete azonban feladta a harcot. Rohadtul vége lehetne már ennek az évnek, és még mindig hátravan 4 nap!

A legtöbb amerikai és külföldi filmes ma már úgy gondolja, hogy a jövő a sorozatokban rejlik. Róma, Trónok harca, Breaking Bad, Walking Dead, Westworld, és még sorolhatnánk a kiváló produkciókat. A magyar sorozatgyártásnak azonban több évtizedes lemaradást kellett ledolgoznia, melyben az HBO hazai szárnya sietett segítségünkre. A Társasjáték és a Terápia után megérkezett az Aranyélet, melynek első évada megalapozta a franchise minőségét. A 2. évad ígéretesen kezdett, de úgy hiszem, ilyen magas színvonalú, kirobbanó és parádés folytatásra talán egyetlen néző sem számított. A továbbiakban részletesen ismertetjük az évad eseményeit. A cikk olvasását csak azoknak ajánljuk, akik már végignézték az új évadot. Íme a 2. évad, a teljesség igénye nélkül bemutatva.

Az a bizonyos kereskedelmi csatorna csúcsra járatta Kevin McCallister karácsonyi kálváriáját a betörőkkel, mert nem telhet el úgy az ünnep, hogy le ne vetítsék az első két részt. Nosztalgiafaktornak épp megteszi, persze ezen túl biztos vannak olyanok (szerintem mazochisták), akik még ennyi idő után is örömüket lelik az akkor még aranyos Macaulay Culkin arconcsapós jelenetén, vagy az anyja spontán hanyatt vágódásán, amikor ráeszmél, hogy otthon hagyta a fiát. Van más alternatíva is estére, már ha képesek vagyunk kikecmeregni a kajakómából, és megnézhetjük a Grincset, mert valljuk be, valahol a szívünk legmélyén, vagy inkább a karácsonyi roham kellős közepén, amikor az emberek képesek ölre menni a húspultban az utolsó pulykaszárnyért, legszívesebben mi is ellopnánk a karácsonyt. Aztán ott van még az Igazából szerelem, az igazi karácsonyi szívmelengető családi/romantikus film, és nagyjából ezzel le is tudtuk a Szentestét. Ha azonban valami újdonságra várunk, ami elég szókimondó, és annak ellenére, hogy lassan 14 éve készült, mai napig aktuális témákat dolgoz fel, és még szeretnénk egy kicsit a lelkünket is meghempergetni az ünnepi boldogságban, akkor nézzük meg az Egy fiúról c. filmet.