A Death Stranding már a megjelenését megelőzően is hatalmas ellentéteket szított. Ritkán van arra példa, hogy nagyobb kritikus oldalak ennyire ne értsenek egyet egy játék megítélésében. A Kojima rajongók imádják, akiket pedig idegesít az önpromózás, a béka segge alá ócsárolják. Egyesek lassan önálló műfajként emlegetik, annyira nehéz megfogalmazni, hogy ki fogja értékelni ezt a játékot, de most megpróbáljuk!
1977-ben elkezdődött egy történet, ami visszavonhatatlanul megváltoztatta a film, mint médium történetét. Generációk nőttek fel Luke Skywalker, Han Solo, Leia hercegnő és a többiek kalandjain, George Lucas pedig lefektette az egyik legsikeresebb franchise alapjait. Ahogy az várható volt, jöttek a különböző mellékszálak, azonban az 1999-ben útjára indult előzménytrilógiával két részre szakadt a korábban egységes rajongótábor.
Alan Moore a képregény kultúra megkerülhetetlen alakja. Nem mindennapi fizimiskája csak egy dolog, ehhez társulnak a kreatív, elgondolkodtató munkái. Elég a V, mint Vérbosszú, vagy a Pokolból című alkotásait említeni, amelyeket ha olvastatok, pontosan tudjátok, hogy miért számít Moore az egyik legegyedibb írónak. A következőkben legismertebb munkájáról lesz szó, amit 1986-ban kezdtek kiadni, és mai napig a műfaj egyik alapkövének számít.
Cikksorozatunk folytatásában a Star Wars világának újabb tíz rosszfiúját vesszük górcső alá, természetesen a továbbiakban is teljesen szubjektíven. Érdekesség, hogy ebben a második felvonásban három olyan karakter is szerepel, akik erkölcsileg inkább a szürke zónába tartoznak, a jókhoz azonban semmiképp sem sorolhatók bizonyos tetteik végett.
Napról napra közelebb kerülünk a Skywalker-trilógia zárórészéhez, és attól függetlenül hogy te éppen az előzmény- vagy a folytatás-trilógiát tartod a sátán teremtményeinek, valószínűleg olvastál és láttál történeteket a fősodorbeli filmeken kívül is, amik után csak a fejedet tudtad vakargatni. Ma megnézünk pár példát hol és miken tud megbukni (néha rendkívül csúfosan) a Star Wars, ha nem figyel oda eléggé.
Valószínűleg saját hiányosság is, de a játék megjelenéséig nagyságrendileg semmit sem hallottam róla. Hosszú a bepótolni való listám, úgyhogy ez is a végére került volna, ehhez képest miután kipróbáltam, amíg ki nem játszottam, szinte csak ezt a játékot vettem elő. Szóval milyen játék is a Control? A cikkből kiderül!
Jó párkapcsolati drámát forgatni kevesen tudnak. Egyrészt rengeteg az elhasznált klisé, igazán új történettel előjönni a témában nagyon nehéz; másrészt pedig könnyű a filmszerűség oltárán feláldozni a jó karaktereket és a hihető dialógusokat. Ezért kell nagyon megbecsülni az olyan filmeket, mint Noah Baumbach Házassági történet című alkotása, ami minden lehetséges negatívumot ügyesen elkerülve, a néző figyelmét végig lekötve jut el története elegáns és szép végkifejletéig.
A Star Wars több szereplőjéből lett popkulturális ikon, gondoljunk akár Han Solóra, akár Luke Skywalkerre - néhány világtól elzárt helyen kívül valószínűleg mindenki hallotta legalább az egyikük nevét. George Lucas világa 42 éve alatt befogadhatatlan mértékűre terebélyesedett, a filmek mellett sorozatok, könyvek, játékok és képregények színesítették és bővítették.
A Star Wars filmek sorsa összeforrt a hozzájuk kapcsolódó játékok történetével. A Skywalker korához közeledve érdekes kicsit feleleveníteni ennek az aranyos, kalandos és persze profitorientált mesének néhány részlegét. Ennek érdekében 10 pontban összeszedtünk pár érdekességet, a messzi-messzi galaxishoz készített játékfigurákról.
Hiroyasu Ishida alkotása klasszikusan az az animációs film, amely gyerekeknek kevéssé, felnőtteknek viszont erősen ajánlott. Ne tévesszenek meg senkit az aranyos pingvinek és a gyerek főszereplő – A pingvinek titkos élete (Penguin Highway) olyan érzékeny témákat helyez középpontba, mint az elmúlás, a kamaszkor, a felnövés, a magány, az igazságtalanság, vagy a bizonyításvágy.
