Jó párkapcsolati drámát forgatni kevesen tudnak. Egyrészt rengeteg az elhasznált klisé, igazán új történettel előjönni a témában nagyon nehéz; másrészt pedig könnyű a filmszerűség oltárán feláldozni a jó karaktereket és a hihető dialógusokat. Ezért kell nagyon megbecsülni az olyan filmeket, mint Noah Baumbach Házassági történet című alkotása, ami minden lehetséges negatívumot ügyesen elkerülve, a néző figyelmét végig lekötve jut el története elegáns és szép végkifejletéig.

Nicole és Charlie kapcsolata válságba került. Mindketten érzik, hogy nincs más megoldás, nem tudnak már együtt élni, el kell válniuk egymástól. A Házassági történet ennek a válásnak a már-már dokumentarista krónikája. Lehetőségünk nyílik megismerni mindkét szereplő lelkivilágát, belső vívódásait, azt a hosszú és küzdelmes folyamatot, ahogyan az egykor boldog pár elfogadja közös életük végét, és közben megpróbálják a lehető legjobban alakítani a jövőbe vezető utat. A főszerepben remek teljesítményt nyújtó Scarlett Johansson és Adam Driver színészi kvalitásai nélkül az egész történet semmit nem érne, de szerencsére mindketten életük egyik legnagyobb alakítását nyújtják. 

Mindkét színésznek van lehetősége megmutatni mesterségük gazdag eszköztárát, amit elegánsan, mégis elemi erővel meg is tesznek mind a ketten. Ezt az elemi erőt alighanem részben a pazarul megírt forgatókönyv táplálja. Noah Baumbach saját válása a történet forrása, ami kissé talán megmutatkozik abban, hogy a történet végére kicsit többet láthatjuk az eseményeket Charlie szemszögéből. Ennek ellenére szó sincs arról, hogy a rendező egyértelműen odáig egyszerűsítené a drámát, hogy van egy jó és egy rossz oldal. Itt hús-vér emberek vannak, saját reményekkel, vágyakkal, pozitív tulajdonságokkal és hibákkal.

A színészgárda többi tagja is kimagaslóan szerepel. Laura Dern és Ray Liotta az elvtelen válóperes ügyvédek szerepében lubickolnak. Az emberi kapcsolatot jogi eljárássá változtató könyörtelen gépezet üzemeltetőiként mellékesen a válóper, mint jogi megoldás korlátaira is rámutatnak. Végül, de nem utolsó sorban elismerés illeti a Charlie és Nicole gyermekét, Henryt alakító Azhy Robertson alakítását is, aki a sokszor éretlen gyerekszínészek közt szinte példátlanul hiteles.

A film legtöbb kérdése természetes módon a gyermek további sorsának eldöntése körül bonyolódik. Melyik városban éljen? Ki nevelje, kinek mennyi láthatás jár? Mi lenne neki a legjobb? Hogyan lehet elkerülni, hogy a válás vitáinak hevében ő is sérüljön? Könnyen feltehető kérdések, a válaszok viszont nagyon nehezen születnek meg.

Senki ne számítson arra, hogy kapunk egy receptet arról, hogyan kell jól lezárni egy kapcsolatot. Ez szerencsére nem a harsány, de felszínes életvezetési tanácsok filmje. Ahogyan követjük a szereplőket, mi is velük szenvedünk, átérezzük helyzetüket, velük együtt találgatjuk, mi lenne a legjobb megoldás kettejük és közös gyermekük számára. Egyértelmű megfejtés nincs, de ha a néző jól figyel az apró jelekre, kicsivel bölcsebb lehet a film megtekintése után.