Száll Ratched nővér fészkére

Ratched 1. évad kritika

2020. október 06. - Filmespracli

Az elmúlt évek sorozattermései közül számtalan olyan példát találunk, amiknek az esetén egy korábbi filmet, esetleg franchise-t adaptáltak a showrunner-ek képernyőre. Elég, ha a Hannibal-ra, a Bates Motel-re vagy akár a Fargo-ra gondolunk. Jelen alanyunk esetén az öt Oscar-díjas mesterművet, a Száll a kakukk fészkérét vette elő Ryan Murphy (AHS) és Evan Romansk és Mildred Ratched nővér rettegett alakját helyezték a középpontba.

ratcheden_com_netflix-ratched_1920x1080.jpg

Mildred Ratched (Sarah Paulson) az 1940-es évek vége felé nővérként kezd el dolgozni egy állami kórházban, ahol az emberi elmével kapcsolatban zajlanak kutatások. Főhősnőnk itt próbál feljebb jutni a ranglétrán, ha kell, ehhez mindenen és mindenkin átgázol. Az ő beilleszkedésével párhuzamosan egy tömeggyilkost, Edmund Tolleson-t is (Finn Wittrock) ebbe a klinikába szállítanak annak érdekében, hogy megtudják, mi miatt ölt meg négy katolikus papot.

Az indokolatlan koncepció ellenére kíváncsi voltam, mit hoznak ki ebből a történetből. Bíztam benne, hogy egy olyan tragikus karakterívvel rendelkező sztorit kapok, amely során az azonosulható, szerethető főszereplőből egy rideg, a hatalom személytelen képviselője és végrehajtó lesz. A baj az, hogy Ratched karakterében már az első feltűnésekkor nincs semminek hova fejlődnie. A szexuális irányultsága ugyan kezdetben rejtély, de azt leszámítva már a legelső részben megkapjuk a felsőbbrendűségi komplexussal bíró nővért. Teljesen felesleges volt ezt a sorozatot legyártani egy beérett, a jellemével majdnem teljesen tisztában lévő figurával. Bárcsak több időt szántak volna a karakter útjára és egy érdekes kauzalitást hoztak volna neki össze eredettörténetként.

Ez még csak a kisebb baj. A sokkal komolyabb az, hogy a sorozat rendkívül érdektelen és hatásvadász. Előbbiért az erőltetett, kizárólag a játékidő kitöltését szolgáló történetszálak és karakterek a felelősek (Sharon Stone minek kellett ide?). Nagyon sokszor nem Mildred Ratched karaktere van fókuszban, hanem a kisebb-nagyobb mellékkarakterek, akiknek a kalandozásaik, az általuk létrehozott alibi konfliktusok egyszerűen elveszik a reflektorfényt a címszereplőtől. Semmilyen morális, vagy szórakoztató faktorral nem rendelkeznek ezek az emberek, egyszerűen csak faarccal nézzük a ,,drámájukat”, a fondorlataikat és a halálukat (A Bonnie és Clyde hommage-nél irritálóbb sorozatepizódot nem tudnék mondani ebből az évből). Annak ellenére, hogy ezt az érdektelenséget néha megszakítják egy-egy valóban erős és feszültséggel teli jelenettel (pl. hipnózis, bábszínház), az unalom mégis áthatja és végig a kezében tartja az egész atmoszférát.

Nagyon felvezető jellege van az első évadnak, amin egyáltalán nem kéne meglepődnünk, hiszen manapság a sorozatkészítők több évadra előre terveznek, függetlenül a minőségtől. Az unalom ellenpontozása miatt hatásvadász eszközöktől sem riad vissza a Ratched. Viszont bármennyire is véres és brutális bizonyos részleteiben, nem lehet a figyelmet nyolc órán keresztül ezzel az attitűddel fenntartani, mert a rejtélyességre alapuló koncepció kiszámíthatóvá válik.

ratchedd551e4fa1f_ratched_105_unit_00487r.jpg

Színészi teljesítményben is eléggé felemás a sorozat. Sarah Paulson kellemes csalódás volt számomra. Korábbi alakításai (AHS, Deadwood, Üveg) a filmek, sorozatok minőségétől függetlenül vagy teljesen érdektelenek vagy felháborítóan érzelemmentesek voltak. Emiatt nagyon féltem, hogy valóban méltó örököse lesz-e Louise Fletcher-nek. Szerencsére az lett. Jelenlegi alanyunk esetén ugyanis nagyon finoman és ízlésesen jeleníti meg a halál angyalát, akinek a szemében az elhivatottság tüze szikrázik és az arcán még a legkisebb rezdülésnek is fontos szerepe van. A többiek közül sokan ripacskodnak, az élen Sharon Stone-nal, a bosszúálló anyával, Jon Jon Briones-sel, az drogfüggő orvossal és Finn Wittrock-kal, a tömeggyilkossal. „Játékukkal” inkább teszik nevetségessé, semmint kiszámíthatatlanná és izgalmassá a cselekményt. Cynthia Nixon-t és legfőképp Judy Davis-t ellenben nagyon jó volt viszontlátni a képernyőn és ismét bebizonyították, hogy ők sem véletlenül választották a színészetet hivatásul.  

A megvalósítás szempontjából is meglehetősen vegyes a Ratched. A beállítások, a díszletek, a jelmezek egytől egyig parádésak. A jelenetek közötti, néha megjelenő áttűnések a 40-es évek filmjeit idézik, a korhűséget tehát teljes mértékben kipipálhatják a készítők. Azonban a pár helyen használt, vörösbe, zöldbe és egyéb színekbe átmenő filterhasználat rossz értelemben teszi giccsessé és nevetségessé az adott történést. A Cape Fear, Psycho és más thrillerek zenéinek a felhasználása pedig egy nagyon pofátlan húzás volt.

ratched-1320_3cb146d17920e3b8d717ac92de2e0b8a.jpg

Itt még hozzátenném, hogy a Netflix lassan már ténylegesen eléri, hogy az ő közbenjárásával készült filmeknek és sorozatoknak ugyanolyan legyen a látványa ésa technikai kivitelezése. Ez lehet, hogy sokakat nem zavar, de számomra nagyon frusztráló és idegesítő egyszerre, hogy mindegyik produkció ugyanúgy néz ki. Ez persze csak egyéni probléma, de egy későbbi diskurzust mindenképpen megérne. Bármennyire is legyen ambiciózus a főhősnő, a Ratched első évada nem több egy közepes, semmitmondó élménynél. Innen bőven van még hova fejlődni, és reméljük a berendelt második etapra az alkotók tanulnak a hibáikból.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr7816217374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása