A magyar mozikban a héten debütáló Mulan nincs könnyű helyzetben. Egyrészt sok filmrajongónak vannak alapvető ellenérzései az animáltból élőszereplőssé váló történetek irányában, másrészt Kína politikájával kapcsolatos kifogások is érthetően merülnek fel a film kapcsán, harmadrészt pedig a pandémia közben egy bemutató helyzete sem túl rózsás. Mulan története azonban szerencsére több okból is érdemes arra, hogy a fenti szempontoktól függetlenül próbáljuk meg szemlélni.

A történet szerint Mulan, a harcművészetekben kiemelkedően tehetséges fiatal lány meg akarja óvni az idős apját attól, hogy a hadseregben kelljen csatasorba állnia a Kínát támadó nomádok ellen. Ennek érdekében férfinak álcázza magát, és maga áll be az apja helyett a katonák közé.

Ez az alapszituáció természetesen nem az 1998-as Disney mesében jelent meg először, a kínai nép mesés történetei között több, mint ezer éve jelen van Mulan karaktere. Jelen film kapcsán ez olyan szempontból különösen tanulságos, hogy nyilván az idén debütáló verziót sokan fogják az 1998-as animált verzióhoz hasonlítva elmarasztalni ilyen-olyan változtatások miatt, mintha az lenne a viszonyítási pont, pedig a fentiekből is láthatóan közel sem az a változat volt az eredeti. 

A jelenlegi változat pedig szerencsére több szempontból is megállja a helyét. A cselekmény kifejezetten epikus, egy klasszikus értelemben vett hőstörténettel van dolgunk, ennek minden kötelező kellékével. Az egeres cég élő szereplőkkel forgatott filmjei közül itt láthatóak a leglátványosabb és egyben legjobban megkoreografált harci jelenetek, valamint talán a történések üteme is itt a legpörgősebb. A fantasy-jellegű elemeivel is jól bánik, pont annyit adagol belőlük, hogy a mágia jelenléte érezhető legyen, de ne csorduljon túl.

A forgatókönyvre azért persze joggal lehet panaszunk. Természetesen nincs semmi lényegesen váratlan húzás, Mulan jön, lát és győz, a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig megbűnhődik. Bőven elfért volna a történetben sok érdekes lehetőség, több erős új témát is be lehetett volna hozni (például nyugodtan körül lehetett volna járni jobban a nomádok motivációit, hogy mást ne említsek), de a Mulannak ilyen ambíciói nem meglepő módon nem voltak. 

Komplex üzenet helyett kapunk tehát egy rengetegszer látott, de örökzöld üzenetet arról, hogy vállaljuk fel önmagunkat, amit a film ha nem is túl rétegzett, de legalább szerethető karakterek segítségével tolmácsol. Külön kiemelném az ellenség soraiban feltűnő boszorkányt, aki bár természetesen nem váltja meg a világot karakterábrázolás terén, mégis a három szóval jellemezhető erős, kegyetlen és gonosz Rouran figurájához képest üde színfoltot jelent, Mulan egyfajta ellentéteként pedig ha nem is tökéletesen, de meglepően jól működik

Így tehát maga a főszereplő talán még kedvelhetőbbé tud válni, mint amilyen az 1998-as verzióban volt. Ez nem kis részben az őt játszó színésznő, Liu Yifei érdeme, amit akkor is el kell ismernünk, ha emellett egyébként joggal elítéljük a színésznő kiállását Hong Kong brutális rendőrsége mellett. 

Saját főszereplőjével ellentétben a Mulan nem tud igazán kiemelkedő lenni, de az egyszerű, hagyományos kalandok kedvelőinek kellemes és látványos kikapcsolódást nyújt. Ha egy következő verzió egyszer majd javítani akar a hibáin, küldetése nem lesz lehetetlen, de túl könnyű sem.