Egy rendhagyó kalandtúra története

The Last of Us Remastered kritika

2020. június 10. - Lord_Tiru

A Days Gone és a Far Cry 5 után még mindig rá voltam hangolódva a világvége témára, így elővettem egy másik Playstation-nagyágyút a The Last of Us-t, annak is a jelenlegi generációra átírt, feljavított változatát. Szerintem ezt a játékot közel hét évvel a megjelenése után senkinek nem kell bemutatni. A Sony és a Naughty Dog klasszikusáról már minden gamer hallott és ha nem is játszott vele, a nevét és a köré épült kultuszt biztosan ismeri. Mire megjelent a játék, a santa monicai stúdióról már mindenki tudta, hogy fantasztikus játékokat képesek összehegeszteni, melyek a legkevésbé sem követik a piaci trendeket, hanem inkább az egyedi hangulatra, a megkapó történetre és a mély karakterekre építenek. Bevallom őszintén a The Last of Us Remastered most pörgött először a masinámon, így szinte teljesen új élmény volt. Alább olvashattok a tapasztalataimról.

5118bcd0-ade9-4d37-b5b9-fb1adc818447_jpg_cb485979151.jpg

Azt mindenki tudja, hogy a Naughty Dog munkatársai a történetmesélés nagymesterei és ehhez méltó munkát végeztek jelen írás alanyával is. Történetünk ott kezdődik, hogy a játék főhőse, a texasi Joel, testvére Tommy, és lánya Sarah első kézből tapasztalják meg az új típusú cordyceps gomba "tudatmódosító" hatásait. A poén az egészben, hogy ez egy létező dolog, de a valóságban csak rovarokra és bogarakra veszélyes. A menekülés stressze azonban további nem várt tragédiába torkollik. Aztán snitt és a fiatal Joelt már 20 évvel később látjuk teljesen más emberek társaságában és Texastól baromira távol, Boston karanténzónájában. Hogyan, mi van? - merül fel azonnal a játékosban a kérdés. És ez a játék végéig bennünk is fog ragadni, ugyanis az elmúlt két évtizedről és az események hátteréről csak nagyon keveset fog elárulni a játék. A dolgok nagy részét balladai homály fogja fedni és a pontok összekötését saját képzeletünkre bízzák az alkotók. Ami ebben az estben pont, hogy nem elvesz, hanem nagyban hozzátesz az élményhez.

Amit megtudunk: A gomba spórái a szervezetbe jutva megtelepszenek az emberek agyában, majd az élősködő létforma egyre inkább elburjánzik a gazdatestben. Az első fázisban a fertőzött emberek elvesztik uralmukat saját cselekedeteik felett. A gomba arra ösztönzi őket, hogy más embereket megtámadva, minél több gazdatestbe juttassák el azt. A második fázisban a gomba már kezdi elváltoztatni a fertőzöttek testét is, de még emberi vonásaik és érzékeik megmaradnak. Ezen két fázisban úgy fest, a fertőzöttek tudatában vannak mit csinálnak, de ellenállni nem tudnak a gomba által okozott késztetésnek. Kétségbeesett arckifejezésük és fájdalmas sírásuk erre enged következtetni. A harmadik fázisban a gomba már a testükön is teljesen elszaporodik, arcuk lényegében eltűnik és vakon csak a gomba által alkotott speciális szerv segítségével kiadott kattogó hanggal tudnak tájékozódni. Erejük és szívósságuk azonban sokszorosára nő. A végső stádiumban az egykori ember külseje teljesen eltorzul, testét gombatelepekből álló lemezek védik, ereje hihetetlenre nő és önmagában is képes spórákat szórni.

the-last-of-us-remastered-screenshot-01-ps4-eu-29oct14.jpg

Habár a fertőzés az emberek többségét elérte, többnyire csak eldugott, sötét és nyirkos helyeken terjed természetes úton, ahova az emberek már kevésbé járnak. Főleg, hogy a megmaradt városok és egészséges emberek felett a fegyveres erők vették át az irányítást, akik biztonságos karanténzónákat hoztak létre. Ezeken a területeken az emberek régi életük gyatra karikatúráját tengetik, de legalább van víz, néha élelem, elektromosság, más emberek és biztonság. Már ha biztonságnak lehet nevezni a rendfenntartó erők folyamatos zaklatását, a razziákat, a túlkapásokat, a bűnbandák szemétkedését és a militáns felkelők, a Szentjánosbogarak (Fireflies) ténykedését. Természetesen Joel sem az a fenekén ülő, nyugton maradó típus. Ő és újdonsült párja(?), Tess csempészként egészítik ki mindennapi betevőjükre valójukat. Ellie-vel is így akadnak össze, mint legújabb munkájuk alanya, akit a Marlene, a lázadók vezetője ki akar juttatni a városból.

Innentől indul igazán útjára a kaland. A triumvirátus csakhamar Ellie és Joel duójára csökken, a történetet pedig évszakokra bontva, bakugrásokban, csak a mese szempontjából konkrétan fontos eseményeket átélve követhetjük végig. A sztori alapvetően nem vázol fel semmi extrát. Joel-nek el kell juttatnia Ellie-t az ország másik végében lévő Salt Lake City-be. Pont. Viszont a kivitelezés az, ami itt érdekessé teszi a dolgokat. Nem mondom, hogy a játék bárhol-bármikor játszódhatna, hiszen a gombafertőzés hatására összeomló világ adja mindennek a hátterét. De a valódi történet itt a cselekmény során feltűnő viszonylag kevés, de annál jobban megírt karakter interakciójában van elrejtve. A túlélők összetalálkozásai és tetteik következményei viszik előre a sztorit, ami önmagában valóban nem mutat semmi újat, ugyanakkor a Naughty Dog írói olyan mesterien rakták össze, úgy fent tudják tartani végig a feszültséget, az érdeklődést, hogy egyszerűen a játékos nem is akar felkelni a képernyő elől.

the-last-of-us-remastered-screenshot-02-ps4-eu-29oct14.jpg

Szerencsére nem is kell sokat aggódni emiatt, ugyanis a játékidő megállapítható nagyon maximum 20 órában. Ez elsőre kevésnek tűnhet, pláne a manapság divatos dagályos open-world homokozók mellett. De mindenki megnyugodhat, ehhez a játékhoz ez pontosan elég. Ahogy már többször mondottam, itt nem az apró részleteire szedett történeten és az aprólékos háttéruniverzumon van a hangsúly. De még csak nem is a eseményekben és karakterekben bővelkedő cselekményen. Itt egyetlen dolgot akarnak velünk megismertetni a fejlesztők, ez pedig Ellie, a makacs és bohó kiskamasz és Joel, a türelmetlen, mogorva "öregember" kapcsolatának fejlődését. Ahogy kényszerű bébiszitterkedésből eljutnak az egymásra utaltság és az egymáshoz ragaszkodás állapotáig. Kettejük viszonyának és karaktereiknek a fejlődése, kibontakozása adja meg a játék sava-borsát. Ez pedig nem csak a történetmesélés, hanem a játékmenet szempontjából is fontos.

Játékmenet és játéktechnika szempontjából is számottevő elem a két karakteres felállás. Itt nem csak arról van szó, hogy időközönként váltunk a két szereplő között, a másik pedig addig a polcra van téve, mint a befőtt, vagy éppen utánfutóként követi minden lépésünket. Itt ez az elem szerves részét képezi a játéknak. Ahogy Joel és Ellie kapcsolata fejlődik, úgy válik a kislány egyre hasznosabb tagjává a duónak. Eltereli támadóink figyelmét, biztos helyről fedez minket, vagy éppen megkerülve őket, lesből hátba szúrja őket. Ezen felül ő átfér kisebb réseken, hasadékokon, így képes a túloldalról segíteni Joel továbbhaladását. Cserébe viszont a dadusnak is rendszeresen segítenie kell a kislányt: bakot tartani neki, létrát találni számára, vagy esetleg valami alkalmatosságot aminek segítségével át tudja szállítani a mélyebb vízfelületeken (mivel Ellie nem tud úszni). Szóval a játékmenetnek is szerves része a két karakter egymásra utaltsága, amit zseniálisan sikerült beleépíteni a pályákba. Emlékeztek még a Sands of Time hasonló rendszerére? Na, ez annak kiköpött mása.

lastofusremastered-2.jpg

A The Last of Us során ugyanis nem (gyakran) fogunk gépkarabélyokkal rohangászva halálra lőni sem fertőzöttek, sem egyéb túlélők hegyeit. Első sorban felfedezni fogjuk a statikusan elrendezett pályákat, majd a lehetséges egy-kettő-három megoldás közül választva szépen, lassan, megfontoltan haladva érdemes becserkészni ellenfeleinket és egyesével eliminálni őket. Ez azért is fontos, mert ha fertőzöttekkel kerülünk szembe, akkor ők a legkisebb neszre is reagálnak, kiváltképp a clicker-ek. Még jó, hogy Joelék eszköztára tartalmaz figyelemelterelő eszközöket, amik segítségével olyan helyekre csalhatjuk az ellent, ahol aztán kényelmesen letámadhatjuk őket. Szerencsére...de a mi szemszögünkből nézve inkább sajnos, a mesterséges intelligencia pedig remekül dolgozik. Sőt, sokszor már túl jól. Néhol egyenesen igazságtalannak érződik, hogy miként tudtak felfigyelni ránk. És ami azt illeti élek a gyanúperrel, hogy röntgenlátásuk is van.

De sebaj, mert ezzel a képességgel Joel és Ellie is rendelkeznek. A játék ezt hallgatózás módnak nevezi, ami az egyik legtöbbet használt eszközünk lesz a játékban. Ilyenkor karakterünk összekuporodva halad előre, lelassít és így minden apró neszt meghallva felfedi ellenfeleink hollétét (még falon keresztül is). Mivel szinte folyamatosan így fogunk koslatni, a játék üteme csak még jobban lelassul. De ismétlem, itt az ezzel járó feszültség adja meg a hangulatot, ettől érezzük magunkat igazán kiszolgáltatottnak. Különösképp, hogy sem Joel, sem Ellie nem túl szívósak és igen hamar megadják magukat a külső behatásoknak. A lövedékek is csakhamar mély benyomást tesznek hőseinkre, de igazán nagy trágyába akkor kerülünk, ha gondatlanok vagyunk és nagyobb mennyiségben szabadítjuk magunkra a fertőzötteket. Egy clicker-nek egyetlen harapása is halálos.

the-last-of-us-remastered-screenshot-06-ps4-eu-29oct14.jpg

Szerencsére idővel javul az eszköztára önvédelmi felszereléseinknek és egyre komolyabb ellenfelévé tudunk válni bárkinek. A pályák során összegyűjtött kacatok és szerszámok segítségével az elszórtan megtalálható munkaasztaloknál fejleszthetjük is fegyvereinket. Így idővel több lőszert tudunk betárazni, pontosabbak lesznek, gyorsabban tüzelnek stb. Nem árt azért óvatosnak lenni, mert hiába a sok eszköz, ha a belevalóval igen csak szűkösen bánik a játék. A lőszer csekély adagolásával is a megfontolt, taktikus játékra próbálnak minket ösztönözni, sőt gyakran a menekülés, a harc elkerülése célravezetőbb megoldás. A fegyverek mellett pedig magát Joel-t is tápolhatjuk gyógyszerek összegyűjtésével. Bár a játék ezen szegmense nem nyom sokat a latba szerintem, de ennek segítségével idővel ő is szívósabbá válik, összetákolt eszközeink jobban bírják majd a strapát és hasonlók. Apropó tákolás: A lőfegyverek kivételével eszközeinket is magunknak kell elkészítenünk, így ajánlott alaposan körülnézni környezetünkben.

És ha már környezet: Nagyon jó móka egy hatalmas területen szabadon bandukolni, de mondhat bárki bármit, még a mai napig is a lineárisan felépített pályákat alkalmazó alkotások tudják a legstabilabb és legkiegyensúlyozottabb játékélményt kínálni. A Naughty Dog pedig nagymestere ennek a stílusnak, a The Last of Us-ban pedig magukhoz képest is remekül teljesítettek. A pályaszakaszok azért nem teljesen csőszerűek, általában egy szélesebb folyosón haladunk előre, ahol kettő-négy különböző útvonal közül választhatunk. Ezeken azonban mondhatni minden egyes letett tereptárgy okkal szerepel, a teljes terület a legapróbb részletig át van gondolva. Ennek köszönhetően a játékos itt is kap egy plusz eszközt, hogy a játékstílusának megfelelő módon közelítse meg a következő szegmenst, de mégis biztosra lehet venni, hogy akármivel is próbálkozunk, az ugyanolyan izgalmas lesz.

the-last-of-us-remastered-2.jpg

És itt csatlakoznék rá a Remaster plecsnire és a technikai jellemzőkre. Ugyanis az egész élményre a hab maga a feljavított megjelenítés. Hiába 6 éves lassan a felújított változat is, számomra – mivel még sosem láttam – meglepő volt, hogy mennyire jól néz ki mai szemmel nézve is. Természetesen jelentek már meg élethűbb és komolyabb technológiát felvonultató játékok, de a The Last of Us Remastered bőven megállja a helyét. A pályák helyszínei gyönyörűek és részletesen kidolgozottak. Még az apróbb, díszítő jellegű tereptárgyak sem csak oda vannak hányva. A fény-árnyék effektek remekül hozzáadnak a játék jellegéhez, hiszen sok múlik azon mennyit látunk és mennyire látszunk. A hangok mind remekül eltaláltak, talán egyedül a zenei aláfestés az, ahol azt tudom mondani, hogy lehetett volna többet belefektetni. Nem rossz, de nem fog évek múlva is felsejleni gondolatainkban egyik dallam sem. Cserébe viszont olyan (szinkron)színészi munkát kapunk, amit viszont bizony fogunk emlegetni. Olyan AAA veteránok dolgoztak a karakterek életre keltésén, mint Troy Baker, Nolan North, Merle Dandridge, vagy Jeffrey Pierce, így az eredmény egyértelműen remek.

Zárásként: A The Last of Us még a PS3 érában nem véletlenül vált ikonná, a Remastered verzió pedig csak még teljesebbé teszi az élményt. Ez egy olyan játék ami etalont teremtett és nagyon sokáig fogunk még hozzá hasonlítani másokat. Egy játék, ami az open-world trend kellős közepén (testvérével az Uncharteddel együtt) be tudta, be tudja bizonyítani, hogy egy lineáris játéknak a mai napig van létjogosultsága. Egy alkotás, ami megmutatja, hogy egy lassú, gondolkodós játék is tud ugyanolyan izgalmas lenni, mint a másodpercenkénti robbanások és a több száz kilónyi lövedék kiszórása. Egy játék, ami lassan építkezik, de az események mégis teljesen magukkal sodorják a játékost. Egy játék, ami sok dolgot bíz a képzeletedre ahelyett, hogy dagályos háttérsztorit olvastatna végig veled. A The Last of Us egy örök klasszikus, ami mindenki számára szinte kötelezően ajánlott, aki vevő az igényesebb, már-már művészi szintű interaktív szórakoztatóipari alkotásokhoz.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr2115783144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása