Darth Maul: Dathomir fia, avagy a kirakós hiányzó darabja

2020. május 02. - V Lovegood

A Disney közel két éve jelentette be váratlanul, hogy reaktiválják a hatalomátvételkor elkaszált Klónok háborúja sorozatot, ami így 12 új epizóddal kibővülve most tényleg megkapja az igazi lezárását. Kiskapu azonban még mindig van (noha az esély a nullához tendál), hisz a sorozat hányattatott sorsának köszönhetően még sok olyan 4 epizódos (és egy 8 részes) történet van, ami egyáltalán nem került képernyőre - ezeknek egy része más formátumban lett kiadva, regény vagy képregény formájában, a másik része pedig befejezetlenül fekszik egy fiók mélyén. 

second_battle_of_dathomir.png

Az eredetileg 8 évadra tervezett, végül hét szezont megérő antológia-sorozat készítői, mindössze öt évadot tudtak teljes békében megalkotni. A hatodik, The Lost Missions néven a Netflixen futó szezon 22-20 helyett már csak 13 részt számlált, és azokat a történeteket tartalmazta, amik munkálatai már nagyon előrehaladt állapotban voltak. Az immáron Disney égisze alatt futó hetedik évad még ennél is kevesebb, mindössze 12 epizódnyi lehetőséget kapott arra, hogy méltóképpen lezárja a klónháborúk történetét. 12 epizód, 3 történet: a Clone Wars Legacyt képező 12 sztori közül (és ez nem fedi le az összes tervezett epizódot) 3 kapott zöld utat a megfilmesítésre, ami egy ilyen volumenű, sokszereplős sorozatnak nagyon szűkre szabja a lehetőségeit, és kizárja annak az eshetőségét, hogy elnyerje azt a végső formát, amit a sorozat atyjai réges-régen megálmodtak neki. 

Dave Filoni, a sorozat író-rendezője végül pragmatikus módon választotta ki a hetedik évad történeteit: a Bad Batch arc Rexre és a klónokra fókuszál, az Ahsoka's Walkabout értelemszerűen Ahsokára, a Siege of Mandalore keretein belül pedig kettejük története egy közös kalandban kulminálódik, beletorkollva a Köztársaság utolsó naplementéjébe. Hogy mi ezzel a probléma? A minőségbeli kérdésekbe nem mennék bele, hiszen lesz az oldalnak külön évadkritikája, ami kivesézi ezeket. A problémám ezzel, hogy a klónok háborúja korántsem Ahsokáról és Rexről szól, bár kétségkívül kardinális szereplői a sorozatnak, sőt a lehető legjobb döntés a sorozat fináléjában rájuk helyezni a hangsúlyt és őket megtenni főszereplőnek, hiszen egyiküket sem látjuk a Sithek bosszúja történései alatt (és eredetileg még aggódhattunk is volna értük, de a Lázadók leleplezte azóta, hogy mindketten túlélték Mandalore ostromát - ahogy rajtuk kívül Maul, Bo-Katan vagy Gar Saxon is). Ennek a sorozatnak azonban mindig is az adta meg az erejét és a komplexitását, hogy sok szereplőt mozgatott és sok nézőpontot mutatott be, a jediken, sitheken, köztársasági és szeparatista hadseregeken kívül, többek között politikusok, fejvadászok, űrkalózok, gerillák, bűnszervezetek és bankárok is olykor fontos szerephez jutottak, így bőven maradtak közkedvelt karakterek elvarratlan szálakkal.

kast_pilots_gauntlet_sonofdathomir.png

Ami Maul elfogása után történt 

Ha egy példát kéne felhoznom a sorozat megszakítása, majd újraindulása miatti „continuity error” jelenségre, akkor biztos a Dathomir fiát (Son of Dathomir) hoznám fel, ami ennek az állatorvosi lova. A sorozat törlése miatt 2014-ben ezt, a klónháborúk eseményei kapcsán kulcsfontosságú 4 részes történetet képregény formájába ültették át. Hogy miért lett belőle képregény, és miért nem lett a 6. évad része? Erre az a gyakorlatias válasz, hogy a story arc még nem volt olyan előrehaladott fázisban, mint a többi kiadott rész. Másrészt, 2014-ben még nagyon messze voltunk attól, hogy hetedik évadról és Mandalore ostromáról beszéljünk. Maul elfogása az ötödik évadban egy félkész, de talán egy kielégítőbb lezárása volt a karakternek, mint a Dathomir fia végén.

A Dathomir fia hatodik évadbeli beágyazásával még jobban kiütközött volna a sorozat befejezetlensége. Mivel képregényként később a kánon része lett, ezért Filoni alighanem hamar kizárta annak a lehetőségét, hogy beemelje a befejező évadba, mivel olyan történeteknek akart lehetőséget adni az elmesélésükre, amik még nem kaptak hivatalos formát. Így, az immáron képregény Dathomir fia klasszikusan a két szék közül a pad alá került. Ez pedig (mint már említettem), azért problémás, mert a sorozat szempontjából nagy jelentőséggel bír, hisz egyik tetőpontja azoknak az évadokon átívelő történetszálaknak, amikben egyesül Mandalore, az éjnővérek, Maul és a galaktikus szervezett bűnözés, ezenkívül a végkifejlet során egy meghatározó karakter szerepére is pontot tesznek. 

maul2-1600.jpg

A Dathomir fia az, amit mindenki látni akart, most mégis sokan nem is tudnak róla, hiszen a sorozatos szubkultúra jóval nagyobb, mint a képregényes. Megjelenésekor sokáig én se hallottam róla, most mégis rászántam magam, hogy elolvassam, úgy, mint elengedhetetlen darabját a klónok háborúja nagy kirakósának, és úgy is, mint életem első képregényét. A Dathomir fia története nem világmegváltó ugyan, de az egyik legzsírosabb és leglaktatóbb fan service, amit eddig láttam/olvastam, ehhez Filoniék mindig is értettek. Az 100%-os bizonyossággal kijelenthető, hogyha a képregény eredeti, animációs formában látta volna meg a napvilágot, a mostani Siege of Mandalore arc mellett a legnépszerűbb Klónok háborúja sztoriként lenne széles körben számon tartva. 

Azok körében, akik olvasták vagy ismerik a történetet, így is népszerű, mivel a történet alkotói a rajongók lekenyerezéséhez vezető legegyszerűbb és leggyümölcsözőbb utat választották: egymásnak eresztették az előzménytrilógia és a klónok háborúja sorozat ikonikus gonosztevőit. A Dathomir fia maga a geekparadicsom: mandalóri harcosok a szeparatista droidok ellen, Maul Grievousszel harcol, Dooku éjfivérekkel viaskodik, Dooku és Maul vállvetve küzdenek jedik ellen. Az első és egyetlen pillanat a Star Wars kánonban, mikor az előzménytrilógia nagy gonoszai (Maul, Dooku, Grievous és Sidious) egy helyiségben tartózkodnak. Maga a történet nem túl csavaros és gyorsan kiolvasható, sorozatrészek formájában is minden bizonnyal a vizualitás, a nagy összecsapások, fénykardpárbajok, szárazföldi és űrbéli csaták dominálták volna le a játékidőt a dialógusok helyett.

saxon_maul_battle_prep.png

Remek karakterpillanatok azonban nemcsak a csata hevében születtek, Dooku és Maul párbeszédei - mint Sidious jelenlegi és előző tanítványa - ütöttek, és mindkettejük karakteréhez hozzátettek valamit, még hogyha a kettejük párosában rejtőző potenciál nem is lett olyan mértékben kiaknázva, mint lehetett volna. Grievous is végre megcsillogtatott valamit könyörtelenségéből, a képregényben végre olyannak lehetett látni őt, ahogy az egész sorozatban kellett volna. Darth Sidious pedig újfent tanúbizonyságát adta annak, hogy mesteri stratéga és kézben tartja a dolgokat. Arra is fény derül, hogy egy profitra éhes bűnszervezetekből álló kollektívát jóval nehezebb összetartani, mint egy droidokból álló hadsereget.

A hűség nem a Fekete Nap és a Pyke Szindikátus mozgatórugója - nem úgy, mint Maul Mandalóri Szuperkommandósai esetében, aminek kihangsúlyozása még súlyosabbá teszi Maul egyik döntését a Mandalore ostroma alatt. Az egyértelműen kijelenthető, hogy a Dathomir fiának a sorozatban lett volna a helye. Egy fontos antagonista történetére pont kerül, Maul karaktere újabb réteget kap a Mandalore ostroma előtt, Dooku és Grievous pedig megkapta volna a kielégítő lezárást, valamint Gar Saxon és Rook Kast is itt mutatják meg magukat először, mint Maul legodaadóbb harcosai. A Dathomir fia képregény Star Wars, és különösen a klónok háborúja rajongóinak kötelező, ami betölt egy űrt a sorozat testében, és nagyobb kontextusba helyezi Mandalore ostromának eseményeit. Egy olyan mű, ami győzelemre volt ítélve, mégsem kapta meg azt a rivaldafényt, amit a sorozatban kaphatott volna. 

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr3815636382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.05.04. 09:10:09

és magyarul is megjelent egyébként.

hatalmas élmény látni mault a blacksaber-rel küzdeni.

egyébként érdekes, hogy amekkora kultusza van annak is (blacksaber), a sorozatban marhára kihagyták, elfelejtették. Pedig Maul még ki is mondja, mikor jönnek Ahsokáék, hogy lehetne tisztelettel közelíteni Mandalor jogos uralkodójához...