15 éve hagytuk el először Kaminót

A Köztársaság elfeledett hőseinek elfeledett játéka

2020. március 07. - Lord_Tiru

Jelen cikkel jó mélyre kívánunk merülni a nosztalgia bugyraiba. Ennek pedig egy nagyon egyszerű apropója van: a napokban vált 15 évessé minden idők egyik legjobb Star Wars játéka és egyben taktikai FPS-e, a Republic Commando, melynek népszerűsége a mai napig töretlen. Erre, a mára ikonikussá váló játékra tekintenék vissza az alábbi írásban.

maxresdefault_19.jpg

A Republic Commando még egy olyan éra szülötte, amikor a LucasArts (George Lucas videojátékokkal foglalkozó cége) még létezett, illetve nem csak hogy létezett, hanem ontotta magából a jobbnál jobb műveket. Ráadásul a kiadó egy olyan időszakában, amikor tényleg nagyon sűrűn jöttek egymás után, a mára legendássá vált játékok. De ez a cím valahogy még ezek mellett is ki tudott tűnni és versenyre tudott kelni. Vajon mi volt a titka, kérdezhetnék azok, akik nem ismerik a játékot, mondván ez csak egy újabb Star Wars játék, egy újabb lövölde. Akik pedig ismerik a játékot azok csak jót mosolyognak ezen a kérdésen, hiszen ők pontosan tudják, hogy csupán ez az alapötlet elég volt a nyerő recepthez. Star Wars, lövölde, taktika. De bontsuk azért ki a kérdést.

Kezdjük hát miért is volt ez fontos lépés Star Wars téren. Mert egy remekbe szabott ötlettől vezérelve végre el mert rugaszkodni az erőhasználó szuperemberektől és végre nem egy stratégiai játék képében tette ezt. Ezúttal egy csapat klónkatona szemszögéből láthattuk a filmeken megjelenített, de csak kis mértékben kibontott, Köztársaságot meggyötrő háború eseményeit. Itt nincsenek többméteres ugrások, nincs villámszórás, nincs többtonnás szerkezetek lebegtetése. Csak vér, veríték és a háború közelharcának a mocska, melynek a közepén 4 testvér áll, akiket pontosan erre neveltek és akik csak egymásra számíthatnak.

thumb-1920-200852.jpg

Ez a szemléletmód meghatározza egyébként a nem túl nyakatekert történetet is. Ami annak ellenére, hogy nem valami bonyolult, elindított egy új koncepciót a Star Wars univerzumon belül, mi szerint elkezdte feszegetni, hogy a klónok hogyan élik meg a róluk elnevezett háborút. Ezt annyira jól fogadta a közönség, hogy később egy teljes, igencsak jól teljesítő ágat építettek rá a régi Lucas-műveknél (könyvek, képregények, és még maga a Clone Wars sorozat is). De hát mégis csak egy videojátékos cikk ez nem? Miért is volt izgalmas a cím videojáték téren? Azért, mert viccet félretéve, talán a mai napig az egyik leggördülékenyebb taktikai FPS-ről élményt kínálja. Olyan játékmechanikai megoldásokat találunk benne, amilyeneket azóta sem, vagy csak nagyon kevés helyen láthattunk.

Első példaként a Lucasartsnak sikerült az egyik legéletszerűbbnek ható parancsrendszert kihoznia az akkoriban nagyon divatosnak számító „egygombos” sémából. Mikor karakterünk valami olyan dolog irányába néz, ami taktikai szempontból használható, akkor megjelenik körülötte társaink hologramképe, mely megmutatja mit tudnának ott csinálni. Ha pedig lenyomjuk a gombot, akkor emberünk rámutat a területre és pár szóban elvakkantja a parancsot, társaink pedig annak megfelelően neki is látnak végrehajtani azt. Roppant gördülékennyé és realisztikussá teszi ez a játékot.

onz5ue7gyxcqtq7znyu4n-alzrwvkv2iruytmcc1t2e.jpg

Emellett a fejlesztők vették a fáradságot és segítséget kértek igazi katonai szakértőktől, majd a tőlük tanult dolgokat kamatoztatva elérték, hogy a játékon belül tényleg egy elit egység tagjának érezheti magát a játékos. Társaink mesterséges intelligenciája ráadásul kellően okos is ahhoz, hogy ezt megtámogassa. Nagyon hamar megtalálják és végrehajtják a helyes megoldásokat még akkor is, ha nem adunk konkrét utasítást. Így valóban nagyon flottul működik a taktikai rész, ami a játékmenet és játékélmény alapját képezi. Ennek köszönhetően a droidokkal való háborúzás bizony remek élménnyé válik. A konzervdobozok egyébként igen komoly ellenállást tudnak tanúsítani, pláne ha megjelenik köztük egy szuper harci droid, vagy egy droideka is.

És bár kevésbé okosak, mint a klónok, de butaságukat létszámmal és hihetetlen tűzerővel kompenzálják. Kommandósaink így igen hamar padlót is tudnak fogni. Az életerő kérdését is elég – legalábbis akkoriban – rendhagyó módon oldották meg. A kommandósok páncélja el van látva egy pajzsgenerátorral ami egy ideig ugyan védelmet biztosít, de ha túl sok találatot kap, akkor túlterhelődik és a lövedékek ellenállás nélkül átszaggatják bizony a páncélt. Néhány ilyen lövés pedig még a legalacsonyabb nehézségi fokozaton is bőven elég ahhoz, hogy karakterünk megköszönje a lehetőséget és lepihenjen. Ám szerencsére ekkor még nem ver minket képen a játék a Game Over képernyővel.

maxresdefault-22.jpg

Nem-nem, ilyenkor még lőtt sebektől elhomályosodott látástól szenvedve, a földön fekve nézhetjük, ahogy társaink kétségbeesetten próbálják leküzdeni az ellent és eljutni hozzánk, hogy segíthessenek. Ha pedig ez sikerül nekik, egy „baktadefibrillátorral” (azt hiszem új szót teremtettem) gatyába rázzák főnöküket. Ám ez második lehetőség kb. pont annyira elég, amíg el nem jutunk egy élettöltőként funkcionáló fali baktaálllomáshoz. Az bakta egyébként a Star Wars univerzum csodagyógyszere, mindent helyrehoz.

A fentiekből tehát láthatjuk, hogy ez nem az a játék, ahol a bal egér- és a sprint gombokat folyamatosan nyomva tartva, mindenkit szitává lőve végig lehet rohanni a pályákon. Nem, itt bizony komolyan gondolkodni kell, felmérni a helyzetet, használni a társainkat, a környezetet, stb. Itt észből kell játszani és ez nagyon jó dolog. Ettől lesz igazán izgalmas a játék. Fentebb már említettem, hogy a történettől nem fogunk hanyatt esni. Ráadásul még sajnos rövid is a játék. Ennek ellenére lehet benne találkozni egy-két meglepő eseménnyel, így azért véleményem szerint panaszra azért nincs ok sztori téren sem. Csak ne várjunk tőle világmegváltást. Ráadásul egy olyan pofátlan cliffhangerrel ér véget a játék, hogy az hihetetlen. Valószínűleg a soha meg nem történt második résznek ágyaztak meg vele.

gamer_cikk_2.jpg

A pályák viszont egyenesen zseniálisan ki vannak dolgozva. Három nagyobb helyszínen elhelyezett pályákon lehet megküzdeni a droidokkal, trandoshi rabszolgakereskedőkkel és egyéb jó arcú fiatalemberekkel. Kezdetben megfordulunk majd a Geonosisért folytatott harc háttérmunkálataiban, ahol egy magas rangú tisztre vadásznak kommandósaink. Majd egy, az űr mélyén eltűnt és hirtelen megkerült hadihajót kell felderíteni és megtudni mi is történt vele. Végül pedig megalapozunk a harmadik epizódban látható kashyyyki csatának. A játék pedig zseniálisan tesz hozzá apró adalékinfókat a klónháborúk filmekből megismert történetéhez. Már csak ezért is érdemes egyszer végigjátszani, szerintem.

A játékélmény tortájára pedig a hab nem más, mint a hibátlan szinkronmunka. Az általunk alakított RC-1138, vagyis Boss nem más, mint az eredeti Jango Fett megszemélyesítőjének, Temuera Morrisonnak a hangján szólal meg. Azt hiszem ez már sok mindenre bizonyíték és magyarázat lehet, de ugyanilyen minőségben szólalnak meg Boss emberei is. A Lucasartsnál úgy döntöttek, hogy a megkülönböztethetőség miatt minden kommandósnak más hangot és személyiséget adnak. Ennél jobb ötletük pedig nem is lehetett volna, hiszen a karakterek közötti viccelődés, civódás és a személyiségjegyeikből fakadó ellentétek adják meg a játék rendkívül szórakoztató háttérhangulatát. Tényleg mintha négy testvért hallanánk, akik közül mindenki megtalálhatja a maga kedvencét. A macsó Bosstól kezdve, a stréber Fixeren át, a bohóc Scorchon keresztül, egészen személyes kedvencemig, a cinikus Sevig. Zseniális.

gamer_cikk.jpg

Természetesen a 15 év meglátszik a játékon, így aki most vágna bele először az ne várja, hogy úgy fog kinézni, mint a legújabb látványlövöldék. De a maga idejében ez a játék igencsak jól nézett ki és szerintem ha valaki nem egy „grafikasznob”, akkor még így is remekül tud szórakozni. Ráadásul még megjelenítés terén is vannak olyan dolgok amiket azóta sem igen láttunk. Gondolok itt a vizorra fröccsenő vér és vízfoltokra, melyeket egy némi idő elteltével egy energianyaláb távolít el, ismét szabaddá téve a kilátást. Nem nagy dolog, de a játékélményhez nagyon hozzátesz. Vagy ide lehet sorolni az egyedi HUD-ot is, ami valóban olyan, mintha egy sisakon belülről bámulnánk a csatateret. Lötyög, zörög, ugrál és konkrétan minden infót megtalálunk rajta.

Egy szó mint száz, a Republic Commando még a mai napig egy egyedi, ráadásul nagyon is élvezhető alkotás, amit tiszta szívből javaslok mindenkinek aki még nem játszotta végig, de azoknak is, akik már igen. Ez a játék több szempontból is egy más korszak szüleménye. Egy olyan korszaké, amikor a videojáték fejlesztők még igyekeztek mindig valami újjal, korábban nem látottal előrukkolni. Illetve egy olyan korszak gyermeke, amikor a Star Wars még egy rakás ember szerelemgyereke volt és nem a Disney, valamint az EA pénznyomdája. Öröm lenne ha csak ilyen játékok és Star Wars címek érkeznének manapság is.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr9615504170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.