Erre nem vágytam sohasem!

A vágyak szigete - kritika

2020. február 24. - Kondi_HUN

Mindenki gondolja át magában, milyen lenne, ha egy olyan szigetre kapna meghívást, amely szó szerint teljesít bármilyen kívánságot! Elrontottad az életed egy rossz választás miatt? Most helyre hozhatod! Bosszút akarsz állni valakin a régi sérelmek miatt? Most megteheted! Vigyázz, mert csak egy dolgot kívánhatsz. Jól gondold át, hogy mi legyen az, mert nem mindig úgy végződnek az álmok, ahogyan mi azt elképzeljük. Jól hangzik nem? Erre a gondolatra épül az idén februárban mozikba került A vágyak szigete című film. Sajnos azonban a látottakat kis jóindulattal sem lehet „vágyfokozónak” nevezni.

wp5440457.jpg

A sztori nem új keletű. A film az 1977-ben indult Fantasy Island című TV sorozat alapötletét kívánta új és modern köntösbe bújtatni. Maga a széria ugyan nem kapott hajmeresztő elismeréseket, azonban az 1984-es lezárásig mintegy 7 évadot élt meg. Filmünkben a látogatók egy távoli kis szigetre érkeznek, ahol a Vágyak nagykövete, Mr. Roarke (Michael Peña) fogadja őket. Az üdülni szándékozók nemcsak a pihenés miatt érkeznek az egzotikus tájra, hanem azért is, hogy a leghőbb vágyaik teljesüljenek. Ugyanis ez mind megvalósulhat a Vágyak szigetén. Azonban csak egy kívánsága lehet mindenkinek, és annak bizony ára van.

Sokszor nem úgy sülnek el a dolgok, ahogyan mi azt várnánk ,és ez sajnos a filmre is igaz. Nagyon nehéz eldönteni, hol is lehetne elkezdeni a kritikát, mert itt lehetne igen sok mindenről beszélni, épp csak jóról nem. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy az alapötlet igen tetszetős, sok potenciál van gondolatában, megannyi lehetőség, ami még több izgalmas jelenetnek adhatna alapot. Az előzetes is ígéretesnek tűnt, szóval elmondható, hogy kíváncsi voltam arra, hogy ebből mit fognak kihozni.

fantasy_island_4.jpg

A film elkezdődött és nem telt bele 20 perc, hogy belássam: ez nem lesz egy maradandó élmény, sőt a vége felé annyira kisiklott a „vágyvonat”, hogy komolyan elgondolkoztam azon, hogy követem azt a párt, akik 30 perccel a vége előtt nemes egyszerűséggel elhagyták a vetítőtermet. Az, hogy hol a probléma az egészben igazán egyszerű megtalálni. Adott öt ember, akik azért jönnek a szigetre, hogy a vágyaik teljesülése által megváltoztathassák egy pillanatra az addigi életüket. A szolgáltatás által részük lehet egy olyan illúzióban, amely kielégülést jelenthet számukra, kezükbe vehetik az irányítást, átélhetnek mindent, amire csak vágynak, ami akár egy trauma, vagy rossz döntés által sohasem adatott meg nekik.

Ez tényleg tök jól hangzik, de a baj pont ott mutatkozik, ahol az egész sztori alappillérét és motorját kéne találnunk. Számomra igen fontos volt egy ilyen történet esetében, hogy a karakterek, és velük együtt a problémáik úgy mondván közel legyenek hozzánk. Ahhoz, hogy megértsük a motivációkat, és az ezekhez társított cselekedeteket át kell élnünk a személyek énjét, azonosulnunk kell velük, így tud egy hasonló témájú film élményt adni. Ezt azonban totálisan el is felejthetjük.

fantasy_island_3.jpg

Kétségbeejtő volt látni, hogy a filmben szereplő karakterek mennyire a klisék szintjén mozognak. Ilyen buta szereplőalkotással alsó kategóriás horrorfilmek esetén találkozhatunk. Pont annyira áll be a film ezeknek az alkotásoknak a sorába, mint amennyire szeretne egyedi lenni. Találkozhatunk itt a jófiú zsaruval, a suliban halálra cikizett csajszival, a bulizni és tombolni vágyó kangörccsel és meleg „tesójával”, valamint azzal a nővel, aki egy rossz döntés miatt nem élhet olyan életet, mint amilyet szeretne. Értjük a problémát? Ezek a sztereotipizált jellemvonások már ezelőtt is heves elutasítást váltottak ki nézők ezreiből. Nemhogy manapság, ahol lépten-nyomon olyan filmkritikákat olvashatunk és videóblogokat láthatunk, amelyek jogosan utasítják el ezeket a karakterábrázolásokat. Kaphattunk volna mély és átérezhető jellemvonásokkal színezett szereplőket (akiket mondjuk át is éreznénk), helyette olyan egyszerű, fapados emberek a tagjai ennek a társaságnak, akik semmilyen szinten nem váltottak ki belőlem szimpátiát.

A szereplők motivációi is megérnek azért egy misét. Szokás szerint ezzel sem kezdtek semmit, és nem is emelték új szintre. Megfigyelhetjük, hogy kezdetben magas szintről induló indíttatások a történet előrehaladtával egyre csak közelítenek a nullához. Van motivációja a szeplőknek? Természetesen igen, nem véletlenül jöttek erre a szigetre, ezt legalább nem felejtették ki az alkotók. Relevánsak ezek a motivációk? Nos, némiképp igen, mert a néző, ha nem is képes mindegyiket befogadni, valamilyen szinten azért át tudja érezni a súlyukat. Hozzáadnak valamit a sztorihoz, ami előrébb vinné ezt az egészet? Abszolút nem! Semmilyen erőfeszítést sem tesz az alkotás arra, hogy ezeket legalább egy picit elmélyítse. Magam sem foglalkoznék ezzel a kérdéssel ilyen részletesen, ha maga a film sem venné magát ennyire komolyan. Márpedig nagyon is komolyan gondolja azt, amit mutat, csak épp elfelejti ezt a megfelelő módon tálalni nekünk.

fantasy_island.jpgAz ígéretes történet mögött egy eléggé szétbarmolt megvalósítás áll. A horrornak, komédiának és kalandtörténetnek eladott film minden, csak épp nem a felsoroltak. Horror szinten semmiképp nem állja meg a helyét. Az időnként jelen lévő jumpscare-ek nagyon silányak, az óvatos brutalitás nagyon vigyáz arra, nehogy véletlen is izgalmas, megrendítő dolgokat mutasson, amire talán emlékeznénk. Vígjáték szinten találkozhatunk némi humorral, poénkodással, de azok is olyan „laposak elölről, mint a lángos hátulról”.

A kalandot meg hagyjuk is! Több inger ér ezen a szinten, ha kimegyek a kertbe füvet nyírni, mint a film nézése közben. Mondjuk, a film szerintem igencsak tisztában van a saját hülyeségeivel, mert remekül tereli a figyelmet időközönként az egzotikus tájjal, pajkos bikinis lánykákkal és izmos férfitestekkel, hogy véletlenül se vegye észre senki sem, mennyire felesleges és bugyuta volt az előzőleg látott jelenet. Az utolsó fél órában aztán meg végképp elveszti a saját fonalát. Mintha időközben rájött volna, hogy valami értelmet is kéne adni az egésznek.

fantasy_island_2.jpg

Ránk önti az összes fordulatnak is nehezen nevezhető butaságot, az összes szereplőt, belemagyaráz valamilyen zavaros kapcsolatot a karakterek között, amit szerintem még ő sem értene igazán. A végén már nem is tudtam, nem is akartam figyelni mi folyik a vásznon, csak vártam már mikor mehetek ki a teremből. Mindent összegezve ez volt számomra a 2020-as év első nagy csalódása. A filmre még nagy jóindulattal sem lehetne 4-nél többet adni a 10-ből. Itt aztán minden ki lett aknázva épp csak a lényeg nem.

Régen láttam már a vásznon ekkora filmipari katyvaszt, buta történetet, még butább logikai vonalat és mellette igen együgyű karaktereket, akiknek aztán az égvilágon semmi haszna nincs. Amilyen jó az alapgondolat, épp olyan borzalmas a megvalósítás. A klisés és sztereotipikus karakterek semmilyen szinten nem járulnak hozzá a produkcióhoz, nem is beszélve a motivációjukról, amik nem lettek komolyabb szintre emelve, mert amennyire fontosnak tartja a film, annyira nem sikerült ezt igazolnia, elmélyítenie. A mélység itt nem a sztoriban, vagy a mondanivalóban van, hanem a minőségben.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr9915488030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.