A klónok ráadása

A fentebbi "poénért" nem vállalunk felelősséget

2020. február 22. - SKPittmann

Itt az ideje elmondani mindenkinek - 11 év után végre befejeződik A Klónok Háborúja. És a végre itt egyáltalán nem negatívan értendő. Ha ugyanolyan aktívan követted a Klónok Háborúja évadjait, mint én, akkor tudhatod hogy a sorozat meglehetősen hektikusan és befejezetlenül zárult le. A Star Wars ezúttal megkísérel tapaszt ragasztani e régen ejtett sebünkre, és végre úgy látszik tényleg elvarrja a Clone Wars levegőben maradt szálait.clone_wars_1.jpg

A cikket egy kis bevezetővel kezdjük, a hetedik évad első részéről szóló véleményünket kicsit lejjebb találod.

A klónok háborúja az első nagyobb szabású animációs sorozata volt az akkori Lucasfilmnek, és az évek alatt rengeteg rajongót maga köré vonzott, ám aki még emlékszik tudhatja, hogy nem indult minden olyan fényesen a sorozat kapcsán. Ugyanis vitathatatlanul egész másképp kezdődött a sorozat, mint ahogy azt később befejezte: tónusában és mondanivalójában nyílegyenesen a gyerekközönséget célozta meg, karakterei eleinte rendkívül laposnak és egydimenziósnak hatottak, a kinézete szürkének látszódott, és az animációról már ne is beszéljünk. Nem segített a dolgon az se, hogy a sorozat tulajdonképpen a katasztrofális Klónok Háborúja filmmel indult, ami az előbb felsorolt hibákat büszkén feltekerte jó pár fokkal. 

A sorozat egyik fontos szereplője, Ahsoka a kor legutáltabb karaktere lett hirtelen, hasonlóan Jar-Jar-hoz vagy a most aktuális Rose-hoz. Ahsoka ma már kétségkívül fan-favoritnak számít, és ezen jóval többet segített a vele eltöltött idő, mint a konkrét karakterfejlődése. A többi felsorolt negatívum - a gyerekesség, az egyszerű karakterek és az alulinspirált látványvilág sem egyik pillanatról a másikra javultak meg, a sorozat szépen lassan kezdte lecserélni azokat, így egészen organikusan, szinte észrevétlenül vált rendkívül jóvá a sorozat (félreértés kedvéért - azelőtt se volt rossz a Clone Wars, de nem igazán ütötte meg az "érdemes beszélni róla" skála alsó mércéjét).star-wars-the-clone-wars-ahsoka-tano.jpg

Ahsoka-ból sosem elég

Ma ezeket a részeket kicsit fájdalmas újranézni azok után, hogy a sorozat néhány epizódja a Star Wars legjobbjai között vannak, ám azt mondom nem is feltétlenül kell. Ugyanis a sorozat az eredeti Csillagok Háborúja-elképzelést követve össze nem függő (néha időben is ugráló) részeket ad le nekünk folyamatosan, és inkább 4-5 epizódokban próbál meg egy nagyobb, hosszabb sztorit elmesélni. Az ötödik évad vége felé jóval inkább koncentrál arra, hogy elmondjon egy szívszorító történetet az egyik főszereplőnkről, és minden hiba nélkül szépen le is zárja a sorozatot. 

Egy baj van csak, hogy a Klónok Háborújának van egy hatodik évada is ám. A jó pár remek epizódja miatt ezt is érdemes megnézni, ám a szezon semmiképp nem tűnik folytatásnak avagy befejezésnek, sokkal inkább kimaradt részleteknek tűnik az eredeti öt évadból. És ez valamennyira igaz is - az ötödik évad lezárta ugyan a Clone Wars-t, de az akkori Lucasfilm berendelt még több szezonnyira való részt, és azt a csapat el is kezdte gyártani. Ám pont ekkor ment éppen végbe a 2012-es Disney-felvásárlás is, és emiatt az új vezetőség azonnal kaszálta a Klónok Háborúját (valószínűleg amiatt, mert eddig egy konkurens TV-csatornán, a Cartoon Network-ön mentek le a részek), azzal a kikötéssel, hogy még a hatodik évadot befejezhetik.mandalore-death-watch-1024x576.jpg

Ha a Mandalorian után ürességet éreznél, itt a gyógyír

A Clone Wars így hirtelen véget ért, ráadásul úgy, hogy a következő évad részeiből jó pár már meglehetősen előrehaladt állapotban állt. Nem csak kész forgatókönyvek és látványtervek voltak ezekhez az epizódokhoz, jó párnak az animatikja (félkész, kezdetleges animációja) is megvolt már. Rendkívül szomorú ez a jelenet minden alkotó életében, de ilyenkor nincs mit tenni, el kell engedni a projektet. És ez így is volt jó pár évig, a legtöbb amit láthattunk a Klónok Háborúja 7. évadából csupán a kevés bemutatott animatik és látványterv volt. 

De persze gondolhatjuk, hogy a rajongók nem feledkeztek csak úgy el a sorozatról, és bár továbbléptek, a Clone Wars rendkívül népszerű média maradt a rajongók körében. Végtére is mennyi mindent adott nekik a sorozat? Kibővítette a star wars meglehetősen szűknek tűnő filmes világát, lényegesen elviselhetőbbé tette az előzmény-trilógia által okozott traumákat, és rengeteg emlékezetes történetettel és karakterrel ajándékozta meg őket. És anélkül, hogy  gyermekek módjára valós személyeket zaklassanak a sorozat folytatását illetően, a rajongótábornak sikerült elérnie hogy a sorozat ezúttal tényleg a végéhez érjen (na persze ebbe a rajongóknak volt a legkevesebb szerepe, ám az, hogy kitartottak mellette mindenképp az ő érdemük).eog4hjk6sxm01.jpg

Palpatine tervei ezúttal komplexebbek, mint gondolnánk

És akkor most a tényleges évadpremierről

Más jelenleg futó sorozattól eltérően a Clone Wars ezúttal sem tölt túl sok időt a bevezetéssel vagy az esetleges nagyobb szál meglobogtatásával, helyette - ahogy mondani szokás - egyből belecsap a lecsóba. Szinte azonnal visszaránt minket Clone Wars 8 éve nem látogatott világába. A heti rész ezúttal egy klasszikus sémára építő háborús-történetet dolgoz fel, amikor a közönséges katonáknak és a különleges osztagnak el kell fogadniuk egymás módszereit és gondolkozását azért, hogy egy közös célért tudjanak küzdeni.

A Klónok Háborúja híres arról, hogy sokat látott wetern- és war-movie "kliséket" ültet át a star wars világába remekül, és ez a rész sem különb most. Végtelenségig le van ugyan egyszerűsítve minden, hogy gyerekeknek jól előadható legyen a történet - nem szabad túlságosan belegondolni a konfliktus logikájába, mert az hamar elkezd szétesni (ez is ilyen star-wars védjegy már). A részt a Csillagok Háborúja honlapján még meg is néztem néhány éve animatik-formájában, és örülök hogy végre sikerült úgy látnom, ahogy igazából szánták a készítők. starwars_badbatch.png

A Bad Batch, a különleges osztag

Az első szembetűnő változás természetesen a sorozat kinézete. Bár mindenképp hozzá vagyok szokva az eredeti 6 évad látványához, igazán ráfért a sorozatra ez a kis helyrepofozás. Megtartja ugyan a hetedik évad az eredeti Clone Wars durva formáit és textúráit, ám meglehetősen finomít rajtuk hogy megállja a helyét a mai animációs sorozatok között. Az animáción a véleményem szerint drasztikusabb a változás, a karakterek lényegesen emberszerűbben és folyékonyabban mozognak, ám itt is igyekszik megtartani a sorozat az eredeti szimplicitását.

Technikailag évadpremier az eheti Bad Batch, de a Mandaloriantől eltérően ezúttal nem az alaptörténettel kezd a sorozat, hanem egy kaland első szakaszával, ami majd kinövi magát valami nagyobbá. Emiatt nehéz megitélni a részt is magát, de méginkább komplexebb beszélni arról, hogy vajon mit is kínál a sorozat nekünk ebből a részből kiiundulva. Kezdetnek ez így teljesen korrekt - elkezd belehúzni minket újra a Clone Wars világába és szórakoztató, ám mindenképp lépnie kell majd méretben a sorozatnak ahhoz, hogy egy igazán jó lezárást kapjunk. És ettől nem is kell tartani;  a trailer alapján bőven lesz még izgalmas dolog ebben az évadban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr8815485360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.02.22. 17:27:24

Kis segítséget kérnék. Nálam kb 15 percet bírt menni az első rész. Az általad felsorolt gyerekességek és igen, a lézercsúzli kifektette megítélését. Szerinted honnan kezdjem el nézni (nem érdekelnek a kihagyott évadok történései), hogy ne az elmúlt 10 év SW idiotizmusa köszönjön vissza a képernyőről? Hanem egy önmagában is nézhető, vizuálisan igényes és valami történetet is tartalmazó produktum?

SKPittmann 2020.02.22. 18:20:00

@Könyveslány: Örülök a kérdésnek, azonban kicsit nehéz megitélni a dolgot. Én őszintén teljesen kihagynám az első évadot (amúgy mint említettem totál nem számít mit hagytál ki, mivel az első pár évadban nem időrendben vannak a részek), a másodikban azért már egész jó történetek mennek végbe. Persze innentől is igaz a sorozatra hogy van pár nézhetetlen rész (George Lucas keze messze elért), ezeket egyszerűen ki kell hagyni és továbblépni. Ha ez így viszont túl nagy probléma, rengeteg ilyen írás kering a neten, hogy melyik epizód-csomagokat érdemes megnézni, én merem ajánlani az egyik saját cikkünket, aminek a linkjét itt a bevezetőben is megtalálhatod.

2020.02.22. 19:53:47

@SKPittmann: Szia! Köszi szépen, megnézem a linket.
Csak amolyan elalvás előtti szórakozás, ha már kicsit sok a csillagászat vagy Rick és Morty szünet van :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.02.25. 08:37:26

ha valaki tényleg nézte és szerette a klónok háborúját, az valószínűleg ismeri a clone wars legacyt, és ezeket a részeket is.
reel one-ban ugyanis ez a történetszál, a bad batch már bemutatásra került, sőt valamelyik dvd kiadáson extraként is rajta van.
.
ezek és a sorozat ismeretében hatalmas csalódás volt a 7x1...
ennyi év után ennyit sikerült csiszolni? szégyen a disney, a lucasfilm számára.

itt nézhető mire gondolok, miről beszélek:

www.youtube.com/watch?v=CuPFx0FMdy8&feature=emb_title
süti beállítások módosítása