A napokban vált elérhetővé a Netflix oldalán Adam Sandler új filmje, az Uncut Gems. A kritikusok összességében nagyon lelkesen az alkotást illetően, sok rajongó pedig fel van háborodva Sandler Oscar-jelölésének elmaradásán. Azt mindenképp el kell ismerni, hogy a filmnek vannak erényei és Sandler méltatása is jogos, de az összkép talán igényel egy kis árnyalást.

Történetünk szerint Howard Ratner ékszerkereskedő hozzájut egy igazán értékes drágakőhöz, egy Etiópiából származó fekete opálhoz. Ennek az opálnak az eladásával igyekszik megcsinálni élete nagy üzletét, miközben próbál úrrá lenni a korábbi üzelmei és tartozásai által okozott káoszon. A káosszal pedig el is érkeztünk a filmet legjobban jellemző kifejezéshez. A cselekmény folyamatosan pörög, Ratner az egyik jelenetben verőlegényekkel próbál egyezkedni, hogy aztán a másikban korábbi partnerét rázza le, a következőben pedig jelenlegi partnerét igyekszik jobb belátásra bírni. Az üzlet nem áll le, mindenki a saját érdekei szerint cselekszik, és mindenben csak akkor lehetünk teljesen biztosak, ha már megtörtént, bármilyen előre lebeszélt megállapodás bármikor mehet a levesbe.

Sajnos bár a sűrű történések sokak számára izgalmassá tehetik a filmet, valójában igazán átgondolt koncepció nincs mögöttük. A cselekmény meglehetősen esetlegesen folyik, a sok impulzív szereplő aktuális kénye-kedve szerint teszi, amit tesz. Ez persze egyfelől egészen valósághű, és felhívhatja a figyelmünket arra, hogy milyen apró, véletlenszerű döntéseken múlhatnak emberi sorsok. Másfelől viszont nehéz egy tartalmas filmet felhúzni arra az egyszerű igazságra, hogy a dolgok kiszámíthatatlanok. A sokadik vitatkozással, egymás szavába vágó fantáziátlan győzködéssel és ordibálással töltött jelenet után a néző joggal várhatna kicsit többet a következő jelenettől, de sajnos csak újabb értelmetlen üvöltözésnek lehet szemtanúja.

Amit tagadhatatlanul jól bemutat a film, az az Adam Sandler által játszott Ratner szomorú bukása. Őt ugyanis semmi más nem érdekli, mint hogy a következő üzlete bejöjjön, amiből aztán még több és még több pénzt csinálhat. Nincs számára megnyugvás, az “elég” fogalmát hírből sem ismeri, mindig menni kell tovább, akkor is ha folyamatosan csak romokat hagyunk hátra. Sőt, talán éppen ezért. A helyzetet pedig csak súlyosbítja a szerencsejáték-függőség, és a néző nehezen állapítja meg, hogy Howard az izgalmak, az adrenalin rabja volt a kezdetektől, vagy pedig a fogadások tették ezzé a szerencsétlen alakká, akit a filmben láthatunk. 

A film egyértelműen Ratner egyéni kálváriájáról szól, a mellékszereplők szinte csak díszítőelemek az ő történetében. Ezért érthetően Sandler felelőssége óriási, az ő színészi képességei tudják élettel megtölteni a film lelkét adó, tulajdonképpen egyetlen karakterét. Sandler pedig ennek a nehéz feladatnak eleget tesz, remekül tudja megjeleníteni karaktere vívódásait és indulatait, viszont igazán kimagaslót nem láthatunk tőle. Jól hozza Ratner figuráját, de ez csak az eddigi silány alakításainak tükrében tűnik óriási teljesítménynek, valójában csak erősnek mondható, nem pedig zseniálisnak.

Az Uncut Gems-nek mindenképpen jót tett volna egy erőteljesebb rendezői koncepció, egy jobb szövegíró és némi vágás is. Viszont előnyére legyen mondva, hogy a történet tartogat némi mondanivalót, ha nem is túl bonyolultat, illetve Sandler alakítása és többé-kevésbé izgalmas sodrása miatt is érdemes lehet megnézni. Az igazán pozitív jelzőket viszont tartsuk meg olyan filmeknek, amik tényleg megérdemlik.