TOP 10 pozitívum a Star Wars előzmény trilógiában

2019. november 26. - Filmespracli

Az eredeti Star Wars trilógia a megkerülhetetlen alkotások közé tartozik. Annak ellenére, hogy rengeteg műfajból és azok stílusjegyeiből merített, mégis a mai napig képesek a saját lábukon megállni és a filmtörténet fontos elemének lenni.  

star-wars-prequels-image-star-wars-prequels-36338935-1024-496.jpg

Emberek millió imádták a filmeket, az anyagi bevételek hatalmasok voltak. A saga-hoz kapcsolódó könyvek százai íródtak, a játékfejlesztő cégek is felkapták a fejüket erre a témára, hogy Csillagok háborúja. Nyugodtan mondhatjuk, hogy George Lucas megtalálta az aranytojást hozó tyúkot. Végül majdnem két évtized elteltével elkészítette minden rajongó vágyát, az előzménytrilógiát.  Ma visszanézve sokan meglepően tapasztalhatják, hogy a premierkor a korai vélemények pozitívak voltak. Ez talán azzal indokolható, hogy az emberek már ki voltak éhezve egy újabb űrkalandra. Semmivel sem foglalkoztak, szimplán az élmény részévé akartak válni. Az elmúlt évek alatt viszont odakerültek ezek az alkotások, ahova valók.

A Baljós árnyak (1999) és a Klónok támadása (2002) kiválóan mutatták meg, hogyan lehet lerombolni egy mítoszt, miközben filmkészítési szempontból is katasztrófák, a szereplők és a köztük lévő dinamikát nem is említve. A sithek bosszúja már egy sokkal jobban sikerült film lett, azonban így sem tudta kijavítani az előző két etap agyatlanságait. Összességében nézve nem egy kifejezetten kellemes élmény a prequel-eket nézni. Most viszont megkísérlem a lehetetlent, és a szarban mazsolát keresek. Végig megyek azokon a dolgokon, amik miatt nem nézhetetlenek ezek a marketingre alapozó termékek. Valószínűleg többet is találnánk, mint tíz, de most itt húztam meg a határt. A helyezettek sorrendje nem számít, mindössze a listák formaiságát követi. Na de nézzük is azokat a pozitívumokat.

tqayem8fya711.jpg

10. A fogatverseny

A Baljós árnyak (1999) kb. egyetlen jó jelenete, ami ténylegesen a képernyőre szegezi a tekintetet. A Ben Hur tiszteletadó kör valóban izgalmasra sikeredett, annak ellenére, hogy az ok, amiért a kicsi Anakin Sykwalker-nek versenyeznie kell, nevetséges. Ez a masszív 10  perc viszont képes arra, hogy elfelejtesse a korábban látottakat, valamint az elkövetkezendőket.  

9. Jango Fett

A Klónok támadása (2002) legbadass-abb karaktere. A figura, aki nélkül nem lehetett volna egy hadsereget legyártani. Aki gyámsága alá vette és pár hónapig a gyámja volt a későbbi, semmit nem csináló Boba Fett-nek. Akinél jobban felszerelt bérgyilkost nemigen láthattunk. Aki még a felé rohanó Samuel L. Jackson elől sem volt hajlandó kitérni. Ugyan nem szerepel sokat a filmvásznon, de mégis emlékezetesre sikeredett, pont a fentiek miatt.

8. A világ kitágítása

Sokan támadják azzal a legújabb trilógiát, joggal, hogy nem nagyon mutat be újabb helyszíneket, fel nem fedezett bolygókat, ismeretlen fajokat. Mindössze a már megismert sablonokat járják újra. Ez viszont egyáltalán nem mondható el az előzményekre. Lucas-nak és csapatának sikerült kibővítenie azt a fajta világot, amibe a legtöbben gyerekként belecsöppentek. Erre mind a három képes volt. Ha jobban megnéznénk csupán egyetlen képet bármelyikből, akkor felfoghatatlan az a részletesség, amivel a nézőnek szolgálnak. Tényleg elhiszi az ember, hogy ez egy élő lélegző galaxis.

databank_jangofett_01_169_884cefab.jpeg

7. Yoda

Nem, nem ugrál. A seggén marad, és filozofál. Életről, halálról, ahogy mindig is tette. Nem hazudtolja meg a régi (vagyis későbbi) önmagát. Marad az az öreg bölcs kis manó, aki pusztán a spirituális erővel képes arra, hogy a kis tanítványának a hajóját kiemelje a mocsárból. Számára az erő nem a fizikában nyilvánul meg, Ezt Lucas elég gyakran elfelejtette, és egy vérengző koboldot kreált belőle. Párszor azért megkapjuk a korábban említett nagymestert, de csak régi árnyéka önmagának.

6. Kashyyyk bolygó

A vukik otthona. Korábban már találkozhattunk vele a Star Wars : Holiday Special (1978) kapcsán, de azt a találkát legszívesebben mindenki elfelejtené. A Sith-ek bosszúja (2005) kapcsán egy nagyobb falatot kaptunk belőle. Egy nagyon szép, mocsári környezet ismerünk meg, ami belekeveredik a háború mocskába. A bolygó még hagyján, de annyira hatásos csatajeleneteket sikerült létre hozniuk, hogy elégedetten csettinthetünk. Kár, hogy egy bizonyos parancs miatt nem tölthetünk sok időt ezen a helyszínen.

5. Ewan McGregor

Ebben nyilván van egy kis szubjektum, mert McGregort én speciel nagyon jó színésznek tartom. Az egyetlen színész, akin látszik is, hogy akart valamit tenni. A többiek vagy semmilyenek, vagy azt sem tudják mit keresnek itt. Obi-Wan Kenobi szerepére tökéletes választás volt. A szereplő aki elvállalta, hogy kinevelje a kiválasztottat, ami később bukásra lett ítélve. Az hagyján, hogy nem sikerült, még meg is kellett volt tanítványa ellen küzdenie, és végül győzött. Legyőzte azt az embert, akiben a legjobban bízott, végül pedig csalódottan hagyta el a párbajteret.

wookie.png

4. A 66-os parancs

A jedik bukása. A régi köztársaság katonáinak megsemmisülése egy nagyon szépen megkomponált montázsra. Annak ellenére megható a jelenet, hogy a megmutatott karakterekről semmit nem tudunk, azon kívül, hogy milyen színű a fénykardjuk. A zene pedig még jobban hozzátesz az élményhez. Bár az Uralkodó adta ki a parancsot, Anakin Skywalker pálfordulása is kellett ahhoz, hogy ez a döntés megszülessen, hiszen ő a kiválasztott. Végül is, egyensúlyt hozott az erőben, nem?

3. Első Galaktikus Birodalom

Mintha Hitler hatalomátvételére hajazna. Nem mintha, hanem teljesen. Ian McDiarmid nagyon hatásosan adja elő azt a monológot, amivel megalapozza a hatalmát, és a rendszerét. Ekkora érezzük csak igazán, hogy elérkezett egy új kor, amiben a jedik-nek már nincs sok keresnivalója. Legalábbis szerinte. Ezután pedig tapsviharral köszöntik őt, azt az embert aki népek millióinak fog szenvedést okozni.

2. Darth Vader vs. Obi- Wan Kenobi

Ez a pillanat, amire mindenki várt. Itt kapcsolódik össze a régi az újjal, ugyanakkor az egész történetet le is kerekíti. Látványos, kissé (nagyon) túlzó a koreográfia, de a drámai hatás és a csúcspont, valamint az események jelentősége fejében teljes mértékben megérthető és elfogadható.

5603597-lightsabercswe.jpg

1. John Williams

A nagybetűs legenda. Nélküle az egész Star Wars fele ennyit nem érne. A művei adják a filmek egy részének a lelkét. Ritka pillanatok közé tartozik, amikor nincs párbeszéd, csupán a zenével mutatják meg a szereplők érzelmi világát, nagyon hatásos módon. Ugyanazt a magas színvonalat képviselik a művei, amiket már megszokhattunk az eredeti trilógia esetén. Bár az űrben nincsen hang, általa tudjuk érezni, hogy tényleg ott vagyunk egy messzi-messzi galaxisban.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr1315272662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benyák Zoltán · https://www.facebook.com/Beny%C3%A1k-Zolt%C3%A1n-%C3%ADr%C3%B3-oldala-392693124194710/ 2019.11.26. 22:02:13

Illetve a Darth Maul fénykardozás a legjobb mind közül. Aláfestésnek pedig a nagykórus először a SW történetében. Szeretem azt a jelenetet.

Anak 2019.11.26. 23:08:13

Az a fenti poszter összeállítás igazán jó. Bár én az első és második rész plakátjának színvilágát felcseréltem volna. Baljós-sárgás, klónos-kékes.
Az észrevételeid többségével egyetértek.
Én mondjuk az prequeles Yodát nem igazán szeretem. Egyfelől hiányzott a báb (a Baljós eredetijében még alkalmazták, bár elég fura volt), másfelől én nem a bölcsességet éreztem benne, hanem...leginkább...semmit. Valaki olyan volt ő akiről mindenki azt állítja, hogy "ő minden tudományok atyja/tudora", de nekem mégis inkább hülyeségeket fecsegő önelégült vén marhának tűnt.
Anakin bevallja neki, hogy van valaki számára fontos, akit fél elveszíteni, erre mit mond Yoghurt, hogy szabaduljon meg tőle. Nem csoda, hogy Anakin inkább átállt.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.11.26. 23:25:42

Az új részeknek bennem semmi hatása nem volt. Ellenben a baljós árnyak nyitójelenetétől is borsózott a hátam, annyira eltalálták. Ahogy quai gonn egy bolygóblokád alatt lézerkarddal szétéget egy félméteres páncélajtót majd guruló droidokkal találják szembe magukat, az maga a csúcs. De ugyanolyan hatásos a milliószámra zsugorított formából talpraálló droidhadsereg, amint kigördül a hatalmas szállítóűrhajókból. Eközben pedig a zene tényleg a star wars összes részének legjobbika. Az új részek egyetlen pillanata még meg sem közelíti ezeket.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.11.26. 23:25:43

Az új részeknek bennem semmi hatása nem volt. Ellenben a baljós árnyak nyitójelenetétől is borsózott a hátam, annyira eltalálták. Ahogy quai gonn egy bolygóblokád alatt lézerkarddal szétéget egy félméteres páncélajtót majd guruló droidokkal találják szembe magukat, az maga a csúcs. De ugyanolyan hatásos a milliószámra zsugorított formából talpraálló droidhadsereg, amint kigördül a hatalmas szállítóűrhajókból. Eközben pedig a zene tényleg a star wars összes részének legjobbika. Az új részek egyetlen pillanata még meg sem közelíti ezeket.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.11.26. 23:36:57

Csak egy pár jelenet a baljós árnyakból, amin borsózott a hátam: lézerkarddal félméteres páncélajtó átégetés bolygóblokád alatt, guruló droidok, összecsomagolt droidhadsereg talpraállása és harcképessé válása, egy pillanat alatt harcképtelenné válása, a fogatverseny hanghatásai, a legszimpatikusabb szereplő, quai gonn halála, a záródó nyitódó fémkapuk, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Az előzménysorozat tele volt jobbnál jobb ötletekkel, hanghatásokkal, például az iontorpedó Obi vanra a klónokból stb, stb, stb. Megismételhetelen mindhárom előzményrész, rongyosra veri az eredeti sorozatot, ami kibaszott gagyi lett így utóólag a bábfiguráival(yoda, jabba stb.)

ds9 2019.11.27. 02:07:31

Jango Fett nem Boba Fett gyámja volt. Boba Fett, Jungo Fett klónja, akit úgy nevelt mint a fiát.

midnight coder 2019.11.27. 07:16:19

Lehet, hogy ha mazohista vagyok és 300x végignézem, akkor találok benne több jót, nekem igazából csak az a rész tetszett, amikor Anakinból a robotok Darth Vadert csináltak a végén.
A mikiegeres folytatásokban meg az egyetlen értékelhető jelenet szerintem a Han Solo halála volt.

Az előzmény triológiában még az volt a gáz, hogy grafikailag rohadtul nem illett a későbbiekhez. Különösen az első részben néztek ki úgy az űrhajók, mintha egy korai PC-s játék intrójából érkeztek volna. Ok, CGI de ennyire ? Meg szegény harci robotokon is látszott, hogy a tervezésük fő szempontja az volt, hogy az 10 évnél fiatalabb közönség se ijedjen meg tőlük.
A mikiegerek legalább olyan grafikusokkal csinálták meg a filmjeiket, akik egyrészt látták az igazi triológiát, másrészt nem akkor voltak túl az első blenderes youtube videójukon.

Ursus Arctus 2019.11.27. 07:17:34

A pozitívumok közé tenni helyszíneket és szereplőket, melyek ráadásul más epizódokban is feltűnnek nem épp az előzmény trilógiát dicsérik.

Lobo Marunga 2019.11.27. 07:37:15

@Benyák Zoltán: Megkockáztatom, hogy a teljes előzménykritikának ez a legnagyobb pozitívuma, és maga Darth Maul dacára annak, hogy van kb. egy vagy két mondata (vagy épp ezért) majdnem olyan jó gonosz lett mint Vader. Dookoo is nagyon jó, de nem igazán tud kibontakozni, nem ő viszi a második részt, csak felvillanásokat kap. Darth Maul viszont tökéletesen a helyén van, pont úgy működik, ahogy kell, a feltűnésétől a haláláig egy kerek egész. DE! Ezt is jól el tudták cs...ni a feltámasztásával.

Stenonis 2019.11.27. 08:05:57

A 66-os parancs a legnagyobb baromság.

Egy jedit harc közben nem lehet hátbalőni harc közben. Ha bárki is visszaemlékszik a IV.részre, amikor Obi-Wan elkezdi Luke-ot oktatni. Luke látás nélkül is ki tudta védeni a lövéseket. Egy jedi nem azért tudja olyan dizájnosan kivédeni a kardjával a lövéseket, mert látja, hogy lőnek rá, hanem azért mert érzi az erőben. Vakon és süketen is ki tudná védeni.

Mancilla Pectoralis 2019.11.27. 08:26:26

Az előzmény trilógia sem volt egy fáklyás menet, de nézhető volt(legalább egyszer,de lehet kétszer). Az újból semmit nem tudok kiemelni totál felejthető ,egyik szereplő sem fogott meg, így kihagyom a most beharangozott utolsó részt.(Amit meg szegény Luke-bácsival tettek szánalmas)

body_andras 2019.11.27. 08:40:43

A fogatverseny a kölyök Anakinnal együtt haszontalan időpocsékolás volt.
Az egész trilógiából hiányzik az a spiritusz amit a Rogue One, Solo és Mandalorian simán hoz, a SW galaxis világába bele erőltet megalomán marhaságokat ahelyett, hogy elmélyülne ennek a világnak a valóságában.
Yoda sem sikerült úgy ahogy kéne. Egyáltalán nem volt öreg bölcs manó, egy minden lében kanál balfasz lett belőle. AZ első részben gusztustalan muppet show lett belőle, aztán meg egy CGI gumimaci. A borzalmas 8. epizódban zseniálisan jön át Yoda hatalma, ezt kellett volna az első 3 részben is csinálni. Semmi parasztvakítás, egy misztikus öreg mesterhez méltatlan ami történt vele.
Obi Wannal nem lenne semmi baj ha a sztoriját, főleg Anakinnal való konfliktusát nem csépelték el volna ennyire.
A 2-3. részek arra jók hogy egy SW maratoni filmnézésben a Birodalom Visszavág után megnézzük mint amolyan flashbacket a Jedi Visszatér előtt. A Baljós Árnyaknak semmi értelme, csak annak van rá szüksége aki kíváncsi Darth Maul kalandjaira, amit követhet a CLone Warsban és a Rebelsben is, már ha van gyomra a rajzfilmre erőltetett, "lucasi" gyermekded mesékhez.

chrisred 2019.11.27. 08:56:02

Szerintem teljesen rendben volt a sztori folyamatában, hogy Yoda a Jedi Tanácsban empátia nélküli, szőrszálhasogató öreg idióta volt, és csak a száműzetésében vált valóban bölcs mesterré. Különben hogy tudott volna Palpatine egész végig hülyét csinálni az egész Jedi rendből? A gumimacizás viszont tényleg idegesítő volt.

chrisred 2019.11.27. 09:02:46

@Stenonis: Tudtommal a Skywalker családban az Erő kivételes mértékben volt jelen, szóval nem elképzelhetetlen, hogy egy átlagos kiképzett jedi lovag nem rendelkezett olyan képességekkel, mint Luke.

Buchhalter 2019.11.27. 09:03:08

@body_andras: a rajzfilmek iszonyúan trék lettek 2 részt néztem aztán kukáztam.Az utolsó 3 rész szirupos szar lett egy-két jó jelenettel.A kínai csaj meg tök értelmetlen benne.Vele akarták eladni az SW világát Kínának??

Yobbágy Fery 2019.11.27. 09:16:12

@Stenonis: egyáltalán nem volt baromság, a jedik ugyanis nem istenek. Megérzik a veszélyt, de annak pontos irányára nekik is koncentrálni kell, erre pedig többnyire esélyük se volt. Aayla Secura halálánál látszik, hogy megérzi, hogy valami gond van, de mire felfogja, hogy a rábízott klónok ellene fordultak, már szitává is lőtték.

Nerevaryne 2019.11.27. 09:56:25

Már csak a mémekért megérte leforgatni.

Chiro71 2019.11.27. 11:05:39

A spinoffok tudtak csak felnőni az eredetihez.

body_andras 2019.11.27. 11:13:35

@Buchhalter: Egyetlen jelenetet megóvnék a Rebelsből, ez pedig Obi Wan és Maul utolsó találkozása. Egyelőre a Rebels a kánon része, de reméljük, ezt a pillanatot megörökítik az élőszereplős Kenobi sorozatban is.

Terézágyú 2019.11.27. 11:46:44

@Yobbágy Fery:
"egyáltalán nem volt baromság, a jedik ugyanis nem istenek. Megérzik a veszélyt, de annak pontos irányára nekik is koncentrálni kell, erre pedig többnyire esélyük se volt. Aayla Secura halálánál látszik, hogy megérzi, hogy valami gond van, de mire felfogja, hogy a rábízott klónok ellene fordultak, már szitává is lőtték."

Pontosan az a baj, hogy összevissza változik az, hogy mit tud csinálni egy jedi és mit nem. Ha a sztorihoz az kell, hogy megérzik, akkor peeeeersze, hogy megérzik, ha meg a sztorihoz az kell, hogy nem érzik meg; hirtelen jött, akkor ez lesz. És akkor megmagyarázzák, hogy "há azér nem, mert...."...
Egyszer egy egész űrhajót visszatart egyetlen jedi,, bezzeg amikor Dooku menekül a kis légirobogójával, és ott volt mögötte a csapatszállítón több jedi is, akkor bezzeg nem tudták visszatartani, meg se próbálták...
Engem pont ugyanígy zavar pl. a fénykard is, ami egy fél méteres titán/acél ajtót is szétvág... a fénykardot NEM így ismertük meg.

Hasonló volt a repülő R2D2.

CCnick 2019.11.27. 12:20:11

"premierkor a korai vélemények pozitívak voltak."

Én azért ugy jöttem ki az árnyakról, hogy "ezmiaszarvoltdeszarasztakurva"

midnightcoder2 2019.11.27. 12:20:21

@Terézágyú: Bizony, az elõzmény triológia is sérti a szabályokat, lásd Pl. az addig soha nem emlegetett midi-clorianok. De a mikiegeres folytatások egyenesen tragikusak. Jön egy kiscsaj aki a tatuinon kb. abból él hogy derék jawa módján lezuhant csillagrombolóból guberál, aztán talál egy lézerkardot amitõl automatikusan jedivé válik, simán megcsinál olyan trükköket amiket Luke csak hosszas tanulás után, mi több, kard párbajban lenyomja az épp aktuális fõgonoszt. Ok, girl power, na de ennyire ?

CCnick 2019.11.27. 12:28:54

Ezt a Darth Maul dicsőítést soha nem tudtam megérteni, engem röhögőgörcs fog el bármikor meglátom azt a képregényfigurafejét. Annyira karikatúra az egész fazon, hogy jarjar egy öltönyös ibm manager mellette.

CCnick 2019.11.27. 12:31:55

@Buchhalter: "Az utolsó 3 rész szirupos szar lett egy-két jó jelenettel." Egy időutazóhoz van szerencsénk?

steery 2019.11.27. 13:17:16

1. A Baljós árnyak legjobb jelenete a Maul elleni párbaj, egészen addig, míg Jinnt le nem szúrja. Ami utána jön, az már nevetséges (Kenobi felugrása, lehetetlen pályagörbét leírva és Maul ketté vágása). Csodás a zenéje.
2. A Klónok támadásának legjobb jelenete az, amikor Anakin és Padmé szerelmet vallanak egymásnak a kocsin állva, miközben kiviszik őket az arénába. Máig ez az egyetlen igazi, profin kitalált szerelmi jelenet az egész SWU-ban (sajnos). Csodás a zenéje.
3. A Sithek bosszújának legjobb jelenete az, amikor Palpatine bevallja Anakinnak, hogy ő Sidious és simán bepalizza az ostoba kölyköt, aki áldozatul esik önnön félelmeinek és szerelmi aggodalmainak, valamint a hatalmi mániájának. Ezen a ponton fordul meg a galaxis történelme. Ezzel a jelenettel csak az Első Galaktikus Birodalom kikiáltásának jelenete vetekedhet, amikor Palpatine rikácsoló Hitlerként viselkedik, a szenátus pedig lelkesen megünnepli a köztársaság bukását, aminek védelmére hivatott lenne. Emlékezetes zene nincs ebben a részben.

Terézágyú 2019.11.27. 13:27:26

@steery:
"A Sithek bosszújának legjobb jelenete az, amikor Palpatine bevallja Anakinnak, hogy ő Sidious és simán bepalizza az ostoba kölyköt"

Ugye, az amcsi filmek egyik ordas nagy közhelye, hogy amikor a szerelmespár egyik fele megtudja, hogy a másik fél hazudott neki (mert nem vidéki diák, hanem álruhás királyi sarj/milliárdos-sarj!!!! rémes!), akkor rettentően haragba gurul, hogy HA-ZUD-TÁLLLLLLLLLLLL!...

Itt most kiderül az ifjú jedi számára, hogy a jótevője valójában a gonoszember, a sith nagyúr, akit mindenki (köztük ő is) annyira keresett - és semmi haragba borulás, semi gond... :)

Gyúrótermi BUNKÓ 2019.11.28. 12:40:47

Az elozmeny filmeknel, csak utozmany filmek gyengebbek.

steery 2019.11.28. 13:15:55

@Terézágyú: Bruhaha! Ez kb. ugyanaz, mint amikor a házasodni készülő fiatalok, akik örök hűséget, meg szerelmet akarnak fogadni egymásnak, rögtön lemondják az esküvőt, amint történik valami félreérthető dolog a másikkal és durcásan elvonulnak duzzogni. Mert semmi sem jár le gyorsabban, mint az örök hűség Amerikában.

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2019.12.25. 08:47:27

@body_andras: a Rebels és a Clone Wars a lore gazdagításának remek eszközei. ahogy írod is, a Rebels évadzáró részeiben több ötlet is lapul, mint teljes SW filmekben.
az elsőben úgy jelenik meg Vader, ahogy azt az eredeti trilógiában sem sikerült teljesen visszaadni, csak a Rogue Oneban.
a második záróepizód szerintem az egyik legjobb, ami SW logo alatt megjelent. persze kell hozzá sok előzmény ismerete (pl Ahsoka Tano); de fordulatos és tanulságos.
a harmadik a Maul vs Kenobi fanservice deathmatch, de Dave Filoniék ezt is remekül megoldották és Kenobi karakteréhez méltó a befejezés.
a negyedik végkifejlete és a tér-idő szövevények összemosása ugyan nem saját ötlet (pl 90es évek elején a Loom nevű játék is ezt használta) de működik itt a SW Rebelsben is.
a Rebels sorozatként mindent kihozott magából, többet is, ami elvárható volt. Thrawn beemelése, a Mandalorian felvezetése mind-mind pazar. és gyerekek számára is jóval jobb ismerkedés a SWUel, mint az előzmény trilógia vagy a TFA.
süti beállítások módosítása