Robert Eggers rendező már első egėsz estés filmjével, a 2015-ben megjelent The Witch című alkotással megmutatta a horrorkedvelő közönsėgnek, hogy érdemes odafigyelni a munkáira. A 2019-es The Lighthouse ezt talán még az elődjénél is jobban bizonyítja, különlegesebb eszközökkel és őrültebb történettel licitál a szintén kiváló, de konvencionálisabb The Witch-re. 
Egy kis szigeten áll egy világítótorony, ide érkezik a torony körüli feladatokat ellátni az újonc Ephraim és a tapasztalt toronyőr, Thomas. Megérkezésük után gyorsan kiderül, hogy az igazi nehézségeket nem a torony karbantartása és működtetése fogja okozni, hanem a hol kívülről, hol belülről támadó démonokkal folytatott küzdelem.
Ezt az őrület határán folyó, eszelős küzdelmet a néző számára pazar hatáskeltő eszközök teszik átélhetővé. A folyamatosan zúgó hajókürt, a sirályok zsivaja és a kísérteties fények olyan egyveleggé állnak össze, amit látva minden Lovecraft rajongó csorgathatja a nyálát. A fényekhez hozzátartozik, hogy a film fekete-fehér, de ez nem az olcsó művészieskedés eszköze, mint sok más korunkbeli film esetén. Eggers filmje kiválóan él a fény-árnyék viszonyok megkomponálásában rejlő gazdag lehetőségekkel, ráadásul nem is csak egy jeleneten belül, hanem egy sötét jelenetről hirtelen egy nagyon fényes szcénára vágva is tudja fokozni nézője számára az amúgy is egyedi élményt.
A film másik nagy erénye, hogy képes végig fenntartani a feszültséget annak ellenére is, hogy egy helyszínen játszódik, és csak két szereplője van. Ez Eggers hozzáértő rendezői munkája mellett természetesen a két színészen is múlik. Dafoe egy igazi legenda, aki a már sokszor látott színészi tehetségét itt a részeges, sokat látott, karizmatikus vén tengeri medve szerepében kamatoztatja. Pattinson óriási dicsősége, hogy a fokozatosan megőrülő toronyőr-segéd szerepében felnő partnere mellé.
Mindkettejük érdemeit növeli, hogy a furcsa, olykor álom és valóság között játszódó történet során sokszor annak ellenére vívják ki a közönség együttérzését, hogy nem lehet egészen pontosan tudni, mi történik. A történet furcsaságának középpontjában a nagybetűs Tenger áll, akit fontossága okán akár harmadik főszereplőnek is lehetne nevezni. A filmben a Tenger mint ősi, megzabolázhatatlan erő jelenik meg, amihez valami ösztönös módon mindannyian vonzódunk, ami tele van ismeretlen erőkkel és lényekkel, és ami bármikor elpusztíthat minket, közönséges embereket.
De az is lehet, hogy a tengerből jövő mindenféle furcsa mitológiai lények csak a képzelet szüleményei, az igazán félelmetes az elborult emberi elme, ami ezeket a nyálkás-csápos lényeket létrehozza. Hogy mi az igazság, ki-ki töprengjen rajta, a film megtekintése után.
A filmet a 16. Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál keretében láttuk.
