Készülhet-e igazán jó korhatáros vígjáték gyermekekről? A Jó srácok alkotói ennek a kérdésnek a megválaszolására tettek kísérletet, de igazolja-e őket a szexuális segédeszközökkel megrakott végeredmény?
Éppen kamaszodó gyermeknek lenni bizony nem könnyű állapot. Az ember ilyenkor fedezi fel önmagát, saját érzelmeit és próbál eddig ismeretlen vizekre evezni az intimitásban és a szerelemben. Ez persze rengeteg kellemetlen és vicces szituációval jár együtt, ami bőséges muníciót adhat egy jó vígjátékhoz is. Viszont kinek szól egy ilyen alkotás?
A Jó srácok alkotói egyértelműen a felnőtt közönséget kívánták megcélozni és próbálkozásuk nem előzmény nélküli. Ha jól belegondolunk a South Park is hasonló receptet követ, hiszen általános alsós gyermekek szemszögéből reflektál a felnőtteket is érintő kérdésekre. A lényeg pedig pont abban rejlik, hogy valamilyen más szemszögből segít nekünk megláttatni olyan problémákat, amik minket, felnőtteket foglalkoztatnak.
A film viszont nem több a kis kamaszok fiú öltözőjében elhangzó ocsmányságok filmre vitelénél. Max még csupán 12 esztendős, de iskolás haverjai már csókolózós partiba invitálják, ahol összejöhetne élete szerelmével. Maxnek viszont még nincs gyakorlata a smacizásban, így félelmében mindent bevet annak érdekében, hogy felkészülten érkezhessen a szédületes alkalomra. Mindebben persze nincs egyedül, legjobb barátai, Lucas És Thor mellette állnak a bajban.
A film nagykorúaknak szánt humorral és nyelvezettel operál, de nincs meg benne az a bölcsesség ami kiemelné a szokásos malac-vicces vígjátékok özönéből. Sokan rá is vágnák erre, hogy mégis mit vár az ember egy olyan mozitól, melynek egyik producere a Virslipartis Seth Rogan volt. A Virsliparti viszont a maga primitivitása mellett valóban képes kreatív humorral szórakoztatni, pl. popkulturális utalások és a kaják nemzetiségének megfelelő előítéletek, sztereotípiák. A Jó srácok viszont nem képes túlmutatni a fiúöltözők világán. Drogok, ajzószerek, szexuális segédeszközök, trágárság és félreérthető szituációk, gyerekekkel előadva...ha ha ha. A gyerkőcök káromkodnak és igyekeznek a nagymenőt adni, mégis az alkotók sokszor elhibázott elképzelésekkel élnek napjaink kis tinijeiről, mintha még életükben nem láttak volna 12 éveseket. A sört kortyonként számolgató gyerkőcök ennek a naiv elképzelésnek tökéletes példái. Ha belegondolok, hogy amikor én voltam hasonló korosztályban mi pálinkával nyomtuk ugyanezt, de egyesek már az iszunk-hányunk-belefekszünk bulizás koronázatlan királyai voltak; mindez 14-15 évvel ezelőtt történt! Egy ilyen gyerek már lehet hogy többet tud a könnyűdrogokról és az orális szexről, mint a saját szülei. A probléma pedig azért is súlyos, mert a tárgyi tudás mögé nem társul szellemi érettség is a problémák kezelésére.
A gyermekszínészek ugyanakkor kiváló alakítást nyújtanak (főleg A szobából és Az igazi csodából ismert Jacob Jacob Tremblay), de a szájukba írt sületlenségek sokszor teljesen megmérgezik karaktereiket, míg a felnőtt figurák túlságosan is elnagyoltak és sablonosak.
Persze van, amikor a film betalál és próbál olyan problémákat is felvetni, mint a szülők válása vagy a gyermekek érésével együtt járó barátságok átalakulása. A Jó srácok viszont ezeket a helyzeteket is erőltetett poénokkal üti el, ami a minimális mondanivalót is agyoncsapja. Nyilván senki sem azt várja egy Seth Rogan vígjátéktól, hogy Jordan Petersoni mély gondolatokat kapjunk arról, hogyan boldoguljunk az életben, de ennél azért igenis többre lenne szükség.
A Jó srácok minden negatívuma ellenére is tartogat pár jó poént és Seth Rogan stílusának rajongói minden bizonnyal ezt is élvezni fogják. Aki viszont egy valóban kreatív vígjátékot keres a kamasz évek elejéről, az nem ettől a darabtól fog boldogabban visszagondolni a 6. osztályra.
