A Laika animációs stúdió 2005-ös megalakulása és filmjeik rendkívül frissnek hatottak a szinte kizárólag gyáróriások által készített animációs közönségfilmek körében. Az emberek szívesen láttak sötét, barátságtalan környezetben játszódó, ám mégis erőteljes és mély gondolatokat megfogalmazó családi filmeket, amik vizuális világukkal szinte szirtként tűntek ki a folyamatosan egymást másoló közönséges rajzfilmek tömegéből. A bevételeik kezdetben ezt erőteljesen szemléltették is, ám mára eljutott a stúdió odáig, hogy a legutóbbi alkotásuk, A hiányzó Láncszem a film költségének negyedét sem tudta behozni már. De hogy jutott el idáig az a szikra, ami képes lett volna akár forradalmasítani is az animációs filmipart?
A stop-motion
Ez az animációs technika könnyen jellemezhető: lényegében annyiból áll a trükk, hogy animátorok főként mozgatható végtagú bábokat nagyon kicsit arrébb raknak, és minden egyes kis változtatás után lefotózzák azt. Majd ezeket a fotókat egymás után lejátszva létrejön a mozgás illúziója. Komplikáltsága és időigényessége révén hamar kiderült, hogy a kétdimenziós animáció lesz az, amit könnyebben lehet „futószalagra” vinni. Azonban az előbbi hibája, hogy lényegéből fakadóan nem tud realisztikus, hihető térben lévő képet ábrázolni. Így lép be tehát a stop-motion a tömegszórakoztatás iparágába, főként mint a sci-fi és a fantasy filmek kiegészítője (egyik legjobb példa erre a A Birodalom visszavágban szereplő hátasa Luke-nak, ami rendes, mozgó élőlényként elevenedik meg az akkori néző szemei előtt). Azonban a CGI (számítógép által generált képsor) folyamatos fejlődése miatt egyre jobban háttérbe szorult a stop-motion, míg végül néhány kivétellel teljesen el is tűnt a közönségfilmekből.
A CGI másik oldala sem kedvez azonban ennek az ősöreg technikának, ugyanis szemlélteti, hogy igenis lehetséges belátható idő és büdzsé keretén belül animációs filmet készíteni a nagyközönségnek (első legnagyobb ilyen úttörője a 3D-s rajzfilmeknek a Pixar stúdió). Pár független művész és stúdió azonban megveti a CGi animáció kinézetét és mozgásrendszerét, és visszatérnek a jól bevált, ám rendkívül macerás stop-motion-höz. Azonban hogy megvalósítsák álmukat – valamit fel kell áldozniuk. Tim Burton és Wes Anderson animációs stílusa rendkívül meghatározó a korszakunkban, azonban filmjeiket nagyon specifikus célközönség számára készítik, ezért ezek bevétele sosem lesz olyan szintű, mint egy új, pl. a Dreamworks által készített animációs alkotásnak. Másik oldalon jelen van az Aardman stúdió, ami állandó színvonalú gyerekfilmeket készít, ezzel feláldozva ugyan az alkotás korlátlanságát, de megőrizve a profitot. És itt lép a színre a Laika.
Coraline (2009)
A folyamatosan elfoglalt szülők miatt rendkívül egyedül érzi magát Coraline új otthonukban, ami a semmi közepén helyezkedik el. A lány egy titkos átjáróra bukkanva áttéved egy alternatív világba, ahol teljesülhetnek a vágyai. Azonban egyre kevésbé akar hazatérni innen, ami komoly problémákhoz vezet. A Coraline remekül szemlélteti azokat a célokat, amiket a Laika a pályafutásával szeretne elérni az animációs filmiparban. Különálló, egyedi vizuális világgal rendelkezik, és nem fél erőteljesen idegen, ijesztő elemeket belevinni a filmjébe, ami ennek ellenére nem kizárólag felnőttek számára készült csak. Nem akarják magukat beskatulyázni tömeg-kielégítő alkotóknak, sem mint nagyon speciális piacra termelő művészfilmek készítőinek.
Az animáció, annak ellenére, hogy észrevehetően stop-motion, meglehetősen simán futó filmet kreál, ami nem próbálja visszafogni az alkotókat semmilyen technikai téren. A Coraline legnagyobb erőssége azonban a látványon kívül a történet, aminek alapját Neil Gaiman azonos című ifjúsági regénye adja. A Laika tehát az első egész estés filmjükkel megalkotta az utóbbi tíz év talán egyik legkülönlegesebb és legjobb animációs közönségfilmjét, amiből eredendően rengeteg díjra, többek között a legjobb animációs filmnek járó Oscar-ra is jelölték. Ez tehát fényes jövőt vetít eléjük, de hogyan tovább?
Paranorman (2013) és a Doboztrollok (2014)
A Paranorman egy fiú útját követi, aki képes arra, hogy a halottakkal beszéljen. Egy alkalommal azonban az egyik halott becsapja őt, és szörnyű sorsot hoz a szülővárosára. A Doboztrollok föld alatt élő furcsa lények, akik világának épségét szörnyű veszély fenyegeti. Csak egy örökbefogadott troll – egy emberfiú – mentheti meg a lakóhelyüket és a törzset magát.
Tanulva abból, mi is tette sikeressé a Coraline-t, a Laika művészei megpróbálták továbbépíteni az első filmjükkel lefektetett alapokat. A barátságtalan, néha meglehetősen csúnya környezet és karakterek rendkívül komoly és eddig nem igazán körüljárt témákat rejt. A humor itt jóval nagyobb szerepet játszik, mint az előző filmjüknél, és sokkal kevésbé a vizuális poénokra, mint inkább slapstickre épít. Történetük kevésbé erős és megragadó, de mint családi filmek, bőven megállják a helyüket a piac többi terméke között. A Paranorman animációja azonban szemmel láthatólag különbözik a Coraline-étól, ugyanis a készítők szándékosan megpróbálták elfedni digitális technikával a stop-motion tökéletlenségeit (a szaggatott mozgást, vagy pl. a karakterek elemhatárait), ezzel azonban magának a műfajnak a szépségeit csonkították meg.
Kubo és a varázshúrok (2016)
A film Kubo, egy árva fiú sorsát követi nyomon, aki rossz mentális állapotban lévő anyjával él a feudális Japán egy kis falujában. Hamar rájuk találnak azonban rosszakaróik, Kubo anyjának nővérei és apja, a gonosz Holdkirály, aki régen kitagadott lányának minden nyomát szeretné eltüntetni a Föld színéről. Kubo nemsokára egyedül marad, és csak kettő ismeretlen védelmezőjére, és a tárgyakat életre keltő varázshangszerére számíthat. Véleményem szerint a Laika legjobb animációs filmje, mégis ez az az alkotás, aminek bevételénél már elkezdett rezegni a léc. Visszafogva az előző 3 filmjüknél bemutatott komor látványt, a Kubo és a varázshúrok egy sokkal színesebb és barátságosabb világot tár elénk, ami azonban hamar meglehetősen egy sokkal sötétebb hellyé válik. A Coraline-éhoz hasonló mély történet erős jellemrajzzal megáldott karakterekkel van kísérve, ami rengeteg fordulatot és titkot rejt magában.
Hogy egy még jobban megerősített vizuális látványvilágot tudjon kialakítani, elhatárolódik a stop-motion szigorú szabályaitól, ami a zöld vászon gyakori használatában és a remekül használt vizuális effektekben csúcsosodik ki (eddig is voltak ilyenek a filmjeikben, azonban innentől kezdik el őket szakszerűbben használni). Az előbbi miatt még ebben a kategóriában Oscar-díjra is jelölték a legjobb animációs film mellett. Ennek ellenére azonban a Laika ezen filmje rosszabbul teljesített, mint az előzők, ami talán abban rejlik, hogy a Kubo és a varázshúrok tónusában alig tér el a többi animációs stúdió munkáitól.
A hiányzó láncszem (2019)
A film főszereplője Sir Lionel Frost, aki nem létezőnek hitt lények bizonyítékai után kutat a világban, hogy a brit kalandorok elitje befogadja őt . Azonban miután megtalálja a mesebeli Nagylábút, átlagos kalandja hamar a feje tetejére áll.
Ez a film egy remek ötleten alapszik, látványvilága és animációja szintén egyedülállóan elgyönyörködtető. Azonban okkal bukott meg a kasszáknál – ezt két hibából tudom levezetni. Az egyik a forgatókönyv, ami a történet és a karakterek sivárságában és kétdimenziós létében nyugszik. A film ezen a téren semmi újat nem tud nyújtani a nézőnek, hisz pár név és esemény kicserélésével az emberek már látták ezt a filmet számtalanszor. A másik ok egy furcsa kettősség: az egyik oldalon a kizárólag gyerekek számára készült egyszerű viccek és komolyabb veszélyek nélküli történet, szemben az ifjúság számára érthetetlen ötvenes éveiben járó főszereplő küzdelme (ez nem azt jelenti, hogy az ilyesmi nem működhet jól animációs filmekben, (lásd: Fel) inkább azt, hogy A hiányzó láncszem kevésbé tudja ezt jól összehangolni).
Ez azonban korántsem jelenti még a Laika végét. Bár a nagy stúdiók nyomása miatt sosem lesz egyszerű a filmkészítésük útja, de ha előrukkolnak egy újabb egyedülálló ötlettel, és nem félnek kísérletezni a vizuális világgal és az animációval, az emberek mindig szívesen fogják nézni a filmjeiket. És bár legtöbbjük nem is igazán tud a stop-motion létezéséről, miközben azt nézi; ez a technika sem fog egyhamar eltűnni, ha lesznek még páran, akik értékelik az adottságait.
