Pókember menni Európa

2019. július 05. - Ik4r0s

Ugyan a Bosszúállók: Végjátékkal lezárult egy hatalmas fejezet az MCU történetében, de a 3. fázist Peter Parker legújabb kalandjával zárták le a fejesek. A legfontosabb kérdés, hogy van-e élet a Végjáték után, vagy csúnyán elhasal-e a film. A válasz pedig az, hogy van. poki.jpg

A történet szerint Peter és osztálya két tanárával Európába megy kirándulni. Rá is fér a lazítás, mivel egy elég komoly harc után még a szuperhősök is elfáradnak. Ahogy azonban az lenni szokott, homokszem kerül a gépezetbe és minden elromlik. Parkernek pedig meg kell mentenie a barátait és Európa különböző városait. Elutazunk ugyanis Velencébe, Prágába és Londonba is. A készítőknek óriási pacsi, hogy a brit fővároson kívül remekül elmerülhetünk az adott országok kultúrájában. A legérdekesebb számomra az volt, hogy nem értettem a sok képregény fant, hogy miért mondják Mysteriora, hogy ő lesz a főellenség. Elvégre az előzetesben feltűnt pár érdekes szörny. Aztán a filmből kiderült, hogy Mysterio nem is akármilyen főgonosz. Erről azonban nem mondanék semmit. Legyen mindenki számára meglepetés. Viszont ha valaki már látta a filmet, az spoiler megjelöléssel nyugodtan kommenteljen, mert elég komoly mondat is elhagyja az ellenség, vagyis Quentin Beck száját. mysterio.jpg

A film maga egy igazi feel good nyári mozifilm, ami akár tinifilmként is besorolható. Különösen tetszett, hogy láttuk Pókember vívódását. Peter nem bírja feldolgozni a rá nehezedő nyomást, ami valljuk be egy 16 éves diáktól nem is meglepő. Az hagyján, hogy ő a Bosszúállók csapatának legfiatalabb tagja, de Tony Stark is őt jelölte ki kvázi örököseként. És ez a film vége felé remekül meg is mutatkozik. Szóval, nem könnyű az ifjú szuperhősök élete, pláne, hogy még a kiszemelt csajt is fel szeretné szedni valahogy. Ebből az aspektusból nézve még a coming of age címkét is ráhúzhatjuk a filmre. Ami viszont engem idegesített, az a filmben lévő szerelmi szál. Most nem Parkerről beszélek, hanem egy másik szereplőről. Utoljára ennyire cukiskodó szerelmeseket a Harry Potter és a félvér hercegben láttam. Annyira irritáló volt a folytonos cic-ezés, hogy azon gondolkoztam, hogy hangot adjak-e a véleményemnek. 

peter.jpg

A zene fantasztikus. Giacchino remek soundtracket csinált. Az első stáblistás jelent után hallható egyik szám a kedvencem lett. A színészek hozzák a kötelezőt, de leginkább Jake Gyllenhaalt emelném ki. Remek gonosz volt! Thanos és a Koncoló után ő a kedvenc ellenségem. Kicsit olyan volt, mintha egy parányit merített volna Gyllenhaal az Éjjeli féregben alakított karakterének jelleméből. Ez pedig az előnyére vált. A Pókember: Idegenben egy rendkívül szórakoztató igazi nyári mozi. A világot nem válltja meg, de aki beül rá, tuti mosollyal az arcán hagyja el a mozitermet. Viszont ki szeretnék térni valamire. Az, hogy mindig az az alapkoncepció, hogy jön valamilyen gonosz, akitől meg kell menteni a világot, az már sok. Próbálom rávenni magam, hogy ne menjek el a következő Marvel filmre, de valószínűleg ez nem fog egy könnyen menni. Félre ne értsetek. Jók a filmek, szeretem is őket, de ez a formula már nagyon elcsépelt. És nem látom a hajlamot, hogy ezen változtatnának is. Ezek ellenére ajánlom a Pókember: Idegenben-t, mert tényleg egy remek kis nyári film. 

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr8014926528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása