A pápa, a gengszter, az író és az emberevő

Négy sorozatajánló egy ülésben #1

2019. január 15. - Szabó Dárió

Valaminek a kezdetét meghatározni szinte lehetetlen, maximum kijelölni tudjuk egy dolog/folyamat első, közvetlenül tapasztalható lépéseit. Hogy a sorozat miért is szexi számunkra, annak feltárásáért kicsit vissza kell pillantanunk. A 19. században bevett stratégia volt, hogy folyóiratok folytatásos történeteket közöltek. A képlet nem volt túl bonyolult: egy izgalmas momentumnál megszakadt a sztori, és ha az olvasó kíváncsi volt, mi következik, meg kellett vennie a következő számot is. A sorozatok ugyanilyen befogadási szokásra/igényre építenek. A 2000-es évek elejétől a sorozatok már mindenféle témára érzékenyek, etikai, társadalmi és kulturális kommentárokat is egyre nagyobb számban tartalmaznak.

Jelen korunk fogyasztási hagyományaiban magától értetődő helye és szerepe van a sorozatnézésnek. Alább egy négytagú gyűjtemény következik, ami olyan sorozatokat tartalmaz, amik egyszerre bírnak esztétikai téttel és látnak el szórakoztatási funkciókat, miközben (az előbbi miatt) minőségnek sincsenek híján.

1. Az ifjú pápa

Sorrentino maradt védjegyműfajánál, a fikciós életrajzi drámánál. Sorozata – Jude Law főszereplésével – vontatottabb egy üres papírlapnál is, mégsem fenyegeti a kifulladás veszélye, mert újszerű módon beszéli el a hitkérdéskör közhelyeit. A készítők az ember hithez való viszonyát személyes és vallási értelemben is mérlegre teszik a főszereplő identifikációs problémáin keresztül, amibe a keserűség és a pátosz hullámvasútjain keresztül tudunk belehelyezkedni. Cinizmusával egyaránt reagál az emberi természet alapvető hithez kötöttségére, és a bibliai és vallási bizonyosságokra, amik kultuszaink és rutin gondolatformáink alapvetéseit nyújtják. Olyan kérdéseket intéz nézőjéhez, amiknek az aktualitása örökzöld. 

2. Birmingham bandája

A gengsztereknek jól áll a vászon, a vászonnak pedig még jobban állnak a gengszterek. Steven Knight valós alapokon nyugvó kosztümös gengszterdrámájának bármilyen apró részletet emeled ki és veted mikroszkópos vizsgálat alá, topminőséget találsz majd az akcentustól a falak repedésein keresztül a háborús múlthoz igazított rockzenén át egészen a cigicsikkekig. Birmingham városa gengsztermítoszt kap, aminek valódi horderejét nem a kor történelmi közegében kell keresnünk, sokkal inkább a lelkiismeretesen összerakott hangulatpornóban. A korruptság mocska nem csak cselekménypezsdítő elem, hanem az atmoszféra kimeríthetetlen feszültségforrása is; a gengszter politikussá válik – a gengsztertapasztalat pedig hendikeppé a politikai terepen –, a viszki vérré, a nagyember „összemegy”, az Albionba köd helyett pedig cigifüst költözik, amitől jobban kivehetővé válik, hogy a bandavezér humánusabb, mint a politikusok.
3. Kaliforgia

A Showtime hedonistaballadája, ami bebizonyította számunkra, hogy ésszel is lehet vígjátékot készíteni. Főszereplőnk egy élvezethajhász nőfaló, akit David Duchovny sármjába csomagoltak: ő Hank Moody. Esetében a hedonizmus nem egy életforma, ami egy nagy egész értelméhez juttat el, sokkal inkább a Los Angeles-i miliő társadalmi szerkezetének megélése, elszenvedése. Ebben a közegben az ideális családi modell egy álomkép marad, és bár a szereplők ennek tudatában vannak, mégis folyton személyes drámákba hajszolják magukat, hogy cserébe megkapaszkodhassanak L. A. celebvilágában, ami könnyűvé teszi a megélhetést és befolyásos státuszhoz juttatja őket. A történet egészének valódi nagy drámája, hogy a karakterek minden egyes emberi kapcsolata azt sínyli meg, hogy nem szorosan az ember viszonyában vannak megélve, hanem a karrier lehetőségein és korlátain keresztül.
4. Tabu

Ha még nem láttad nyakon hugyozva Londont, akkor most fogod. Hardyék családi vállalkozása nem lett kasszasiker, mégis egyértelműen a legigényesebb sorozatok közé sorolhatjuk – előbbi mondatom csak a sorozat alaphangulatát próbálta tömören visszaadni. A Tabunak előnye, hogy Tom Hardy játssza a főszerepet, de mindez nem kirakatmegoldás volt, amivel az alkotók el akarták volna terelni a figyelmünket valamiről, mert cselekménye is kifogástalan, folyton mozgásban tartják a politikai játszmák, de leginkább az, hogy James Delaney mindig egy lépéssel a politikusok előtt jár. A főszereplőben egy személyben jelenik meg a kultúra és a természet ellentétpárja, hiszen olyan karaktert kapunk, akiről mindvégig nehéz eldöntenünk azt, hogy ember, vagy húsvér mítosz(?). Az események realista történeti kontextusban mozognak, viszont a realizmus szerepe nem merül ki ennyiben, körbe öleli a misztikumot, a mágiát. A kolonizációs idők nem számítanak bevett témának a filmiparban, így nyugodtan mondhatjuk, a Tabu valószínűleg a történelmi dráma és a fantasy finom határán egy járható utat jelölt ki ennek az ármánykodással átszőtt korszaknak a megelevenítésére mind toposzokkal szolgálva, mind stílussal. 

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr5514546110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akosmikos 2019.01.17. 09:36:11

Szia!
Szerettem, hogy ilyen tömören összefoglaltad őket.

Ákos

leonov 2019.01.17. 10:58:36

Taboo 10/10

Folytathatnak....

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.01.17. 12:20:34

@leonov: állítólag idén kezdik forgatni a folytatását.

Szabó Dárió 2019.01.17. 12:34:59

@akosmikos: Köszi, örülök, ha produktív lett és pontos így is. :-) Van külön kedvenced a 4 közül, amit szívesen néztél és mondjuk újra is néznéd?

Üdv, szép napot, Dé

Szabó Dárió 2019.01.17. 12:36:17

@leonov: Igen, idén kezdik majd forgatni a következőt.
süti beállítások módosítása