J. K. Rowling az első Legendás állatok filmmel megírta első forgatókönyvét, a milliók által kedvelt Harry Potter világában. A probléma itt vert gyökeret, itt nyomta rá alapjaiban a bélyeget a Legendás állatok sorozatra. Az első film egy kerek történet, amit egészen elképesztő mennyiségi alibizéssel tálaltak. A Warner Bros. részéről furcsának tűnt bejelenteni 4 folytatást egy olyan filmhez, ami 1 rész kitöltésével is küszködött. Most, hogy a folytatás megérkezett, kicsit ráláthatunk a nagyobb képre.
Nem sokkal az első film eseményei után vesszük fel a fonalat Londonban. A végcél azonban most nem a megszokott London, nem is New York, hanem Párizs. Credence (Ezra Miller), a szeretettől megfosztott és ezáltal obskurussá vált fiú ugyanis túlélte a New York-i eseményláncot, most pedig saját eredete után kutat. Credence ereje azonban hatalmas, olyannyira, hogy azt Grindelwald is kezei között akarja tudni, és a mágiaügyi minisztérium sem hagyhatja szó nélkül. Hogy ezt a titkot feltárjuk, Newt Scamanderrel kell tartanunk, valamint az előző rész szereplőgárdájával.
A Grindelwald bűneiben a sallangok eltűnnek és egy sokkal célorientáltabb történetmesélés veszi át a helyét. Gyakorlatilag 2 és fél órán keresztül megállás nélkül adagolja az információt, építi a világát, karaktereit, szövi cselekményét, hogy a végén kapjunk az arcunkba egy Hobbitot. Persze, nem sétál be egy hobbit sem a látóterünkbe, csak éppen a “to be continued” felirat hiányzik vagy egy bácsi kifelé menet, hogy megkérdezze: “ugye jöttök 2 év múlva a következő filmre?”, majd belekacsint egy nem létező kamerába. Tegyük fel, hogy ez az idős úr valóban ott állt a vetítés végén: azt mondtam volna neki, hogy igen.
Annak ellenére, hogy a film címe nagyobb félrevezetés nem is lehetne, maga a tartalma érdekes, mégha nem is feltétlenül főszereplője, hanem két nagy neve: Grindelwald és Dumbledore miatt. Johnny Depp és Jude Law remekül formálják a ’20-as évek legnagyobb erejű varázslóit, s ami a legmeglepőbb: Grindelwald egészen szimpatikusra sikerült. Nem a módszerei, nem a kegyetlensége, hanem a mögöttes ideológia. Hasonlóan mint Thanosnál a Végtelen háborúban: nem feltétlenül ért vele egyet a néző, nincs is rá szükség, de attól még érteni, hogy egyesek miért állnak mögé.
A film buktatója nem is annyira a karaktereiben van, mint inkább a sorozat számára idegen formátumban. Eddig minden Harry Potter univerzumbeli film egy kerek történet volt önmagában, amellett, hogy egy nagyobb egészhez adott hozzá. Igen, itt jelentkezhet a következő érv: de hát Halál ereklyéi 1 és 2. Valóban, de annak már a címe is azt sugallja, hogy a filmélmény úgy teljes, ha a kettőt egyben vizsgáljuk. Egy ígéret, amivel a Legendás állatok: Grindelwald bűnei nem rendelkezik. A film egy másik hibája is pontosan ebből fakad, pedig ez a hiba még meg sem született. A jövőbeli epizódoktól függően erősödik vagy inflálódik a film értéke, mivel önmagában nagyon nehéz elbírálni. Bekerülünk egy történet közepébe, majd valamivel később elhagyjuk, de az eddig megszokott kerek érzet elmarad.
A Grindwald bűnei egy nagy előrelépés az előző részhez képest, de az eredeti filmek közül csak a két leggyengébbet, a Félvér herceget és a Halál ereklyéi 1. részét tudja maga mögé utasítani. Azt mondom, várjunk, mert erre a sorozatra lehet megéri. Van benne egy cél, ami felé tartanak, és ez már sokkal több, mint amit a Warner másik franchise-a, a DC el tud mondani magáról.
A cikk írója Finnországban él, ezért jelenhetett meg a hazai premier előtt a kritikánk.
