Két év szünet után visszatért az HBO sci-fi-western sorozata, a Westworld. Az első évad sikere után mindenki kíváncsi volt rá, hogy milyen irányban megy tovább az emberek és robotok kapcsolatát boncolgató széria. Most, hogy véget ért a második évad, a korábbi lelkesedést egyre több kritikus és elégedetlen hang váltotta fel. Vajon a folytatás nem váltotta be a hozzá fűzött elvárásokat, vagy egyszerűen a nézők szerettek ki a sorozatból?
A történet ott folytatódik, ahol az első évad véget ért: miután Dolores megölte Fordot, az androidok fellázadtak az emberek ellen. A bosszúhadjárat során mindenki célponttá válik, a park dolgozói és a látogatók egyaránt. Miközben Dolores a múltbéli sérelmek miatt jogosnak érzi az emberekkel szembeni kegyetlenkedést, a szerelme, Teddy úgy gondolja, hogy ha így folytatják, semmivel sem lesznek különbek az ellenségnél. Ezalatt Maeve tovább folytatja a keresést az elveszett lánya után, és közben olyan helyekre jut el, amiknek a létezéséről sem tudott. Bernard folyamatosan őrlődik az emberek és az androidok között, mióta megtudta, hogy valójában ő Arnold, a park egyik alkotójának a hasonmása. William, a fekete ruhás fegyverforgató próbál élve kijutni a parkból, de Ford még holtában is megtalálja őt egy újabb játszmával. És ahogy egyre több titokra derül fény, úgy válik egyre inkább világossá, hogy a Delos cég a háttérben sokkal nagyobb léptékű tervet dédelgetett a Westworld megalkotásakor, mint ahogy az elsőre gondoltuk.
Az már a kezdetektől fogva nyilvánvaló volt, hogy az HBO kulcsfontosságú szerepet szán a Westworldnek a kínálatában, kis túlzással úgy is fogalmazhatunk, hogy ez a sorozat lenne a csatorna zászlóshajója a következő években. Amire egyébként nagy szükségük is van, hiszen az eddig legjobban teljesítő műsoruk, a Trónok harca jövőre menthetetlenül véget ér. Ennek fényében a Westworld funkciója az lett volna, hogy több milliós nézettségű közönségkedvenc sorozattá váljon. Azonban a második évad folyamatosan csökkenő nézettsége arra utal, hogy az HBO számítása nagyon nem jött be.
Véleményem szerint az tartja vissza leginkább a Westworldöt az igazi sikertől, hogy a sorozat készítői, Jonathan Nolan és Lisa Joy egyszerűen szerelmesek az általuk megálmodott koncepcióba, és egy jottányit sem hajlandóak engedni belőle. Ami persze nem feltétlenül baj, hiszen egy nagyívű művészeti vízió megvalósításához kell az elszántság, hogy a végső produktum tényleg olyan legyen, mint amilyennek megálmodtuk. A gondok ott kezdődnek, hogy a showrunnerek grandiózus elképzelései és az HBO elvárásai egyszerűen nem fedik egymást, és ebből kifolyólag a Westworld nem tudja eldönteni, hogy egy kisebb közönségnek szóló művészi darab akar lenni, mint pl. a Hannibal, vagy egy tömegeket megmozgató „kardozós-baszós szappanopera”, mint a Trónok harca.
Pedig a mögöttes tartalommal nem is lenne komolyabb probléma. A filozófiai gondolatmenetek, az emberek és robotok kapcsolata, valamint az egyre rohamosabb tempóban fejlődő mesterséges intelligencia kérdései talán soha nem voltak annyira aktuálisak, mint napjainkban. De úgy tűnik, hogy ezek a témák mégsem képesek megfogni a nézőket, és ez szerintem részben a showrunnerekre vezethető vissza. Jonathan Nolan nagyjából ugyanazokat a fogásokat alkalmazza, mint a bátyja, Christopher. Ebből az következik, hogy nagyon ért a fordulatos forgatókönyvekhez és a „mystery box”-formátumhoz, de a hiteles karakterábrázoláshoz egyáltalán nem. Így hiába van jól megírva a csavaros történet, és egyre több választ kapunk a kérdéseinkre, mindez nem sokat számít, ha közben végig úgy érezzük, hogy a szereplők nem többek egyszerű sakkbábuknál, akiket a készítők kedvük szerint tologatnak a táblán, és nem hús-vér karakterek, akiknek a konfliktusait át tudjuk érezni.
És ez egyáltalán nem a színészek hibája, ők a lehetőségeikhez képest mindent megtesznek. Bár azt azért el kell ismerni, hogy az egyetlen igazán karizmatikus figura, Ford kiírása nagy űrt hagyott maga után, Sir Anthony Hopkins mesteri játékának hiányáról nem is beszélve. Hiába adnak a többi főszereplő szájába filozofikus nagymonológokat, az ő karaktereiknek ez egyszerűen nem áll jól. Amikor viszont hagyják őket karakterhűen játszani, akkor nagyon is jól teljesítenek, különösen Jeffrey Wright, Thandie Newton és Ed Harris.
Kár a Westworldért, mert a sztorin és a karaktereken kívül mindenből csillagos ötösre vizsgázik a sorozat. A látványvilág, a jelmezek és a kellékek még mindig nagyszerűek és a legapróbb részletekig kidolgozottak, Ramin Djawadi zenéje pedig még mindig zseniális (a trailerben is hallott Heart-Shaped Box feldolgozásért külön pluszpont jár). De ezek sajnos önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy továbbra is érdekeljen a sorozat. A második évadot lelkesedéssel kezdtem el, de az évad közepére odáig jutottam, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy kaszálom a sorozatot, mert sokszor úgy éreztem, hogy már csak kötelességből nézem. A finálé többé-kevésbé javított a helyzeten, az viszont biztos, hogy az HBO-nak nagyot kell gurítania ahhoz, hogy a harmadik évadban is kövessem a Westworldöt.
A Westworld 2. évadja elérhető a HBO GO kínálatában.
