Wes Anderson A fantasztikus Róka úr után kilenc évvel ismét egy stop-motion animációs filmet készített. A Berlini Filmfesztiválon megtartott díszbemutató után sok helyen már arról cikkeztek, hogy ez a rendező eddigi legkiforrottabb munkája. Az Anderson védjegyévé vált egyedi stílus mellett ezúttal egy jó adag társadalomkritika is jelen van, hiszen a Kutyák szigete egy olyan disztópiát mutat be, ahol az emberek a legjobb barátaik, a kutyák ellen fordulnak.
Húsz év múlva a japán szigetvilág nem akármilyen problémával kénytelen szembenézni. A kutyák populációja kezelhetetlen méreteket ölt, a helyzetet pedig tovább súlyosbítja, hogy a négylábúak között egy fertőző betegség üti fel a fejét, ami már az emberekre is veszélyes lehet. Megasaki polgármestere, Kobayashi egy rendkívüli rendeletet hoz, melynek értelmében az összes kutyát karantén alá helyezik a város határain kívül található szemétszigeten. Azonban ebbe nem tud belenyugodni a polgármester fogadott fia, Atari, ugyanis az ő testőrkutyáját, Spotsot az elsők között deportálják. Ezért elköt egy repülőgépet, amivel átrepül a szigetre, hogy megkeresse a kutyáját. Kutatásában segítik őt egy kutyafalka tagjai, akik azt remélik, hogy cserébe visszamehetnek a városba, a gazdáikhoz.
Wes Anderson most sem hazudtolta meg önmagát: egyedi, semmivel sem összetéveszthető stílusa most is áthatja a film minden egyes képkockáját. Képei sebészi pontossággal vannak megkomponálva, Alexandre Desplat soundtrackje itt is fantasztikus, a párbeszédek továbbra is szellemesek és viccesek, a színészek pedig kiváló munkát végeztek (az impozáns lista többek között olyan neveket tartalmaz, mint Bryan Cranston, Edward Norton, Bill Murray és Scarlett Johansson). De pont ezért nem árt leszögezni, hogy ha valakinek eddig sem tetszettek Wes Anderson filmjei, akkor valószínűleg nem a Kutyák szigete fog ezen változtatni. Mégsem mondanám azt, hogy a legújabb alkotása kizárólag a rajongóknak szólna, mivel van egy olyan vetülete a filmnek, ami miatt fontossá válik, különösen a mostani közhangulatban. Mégpedig az hogy a rendező korábbi filmjeihez képest most nagyon fontos szerep jutott a társadalomkritikának.
Talán nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a 21. században különösen fontossá vált az emberek életében az információ, és az ezt közvetítő média. Ezeket lehet jó célra használni, de a nem megfelelő kezekben veszélyes fegyverré is válhatnak. Álhírekkel, féligazságokkal és elhallgatott információkkal a hatalomban lévő személyek olyan képet alakíthatnak ki az emberek fejében egy adott témáról vagy társadalmi csoportról (vagy jelen film esetében a kutyákról), amit aztán a saját személyes vagy politikai érdekeik megvalósítására használhatnak fel. Kobayashi polgármester is ezt teszi a filmben, aki gyűlöli a kutyákat, és Megasaki lakóit sikerül meggyőznie arról, hogy az egyetlen járható út a kutyák karantén alá helyezése, közben elhallgatja, hogy a tudósok már elkezdtek dolgozni a kutyanátha ellenszerén.
Azonban ezzel a tettével a polgármester egy példátlan árulást követ el, hiszen hátat fordít az ember legjobb barátjának, a kutyának. A háziasításuk óta eltelt több tízezer év alatt a kutyák visszafordíthatatlanul átalakultak, már sokkal inkább állnak közelebb az emberhez, mint a vadállatokhoz (Csányi Vilmos etológus mondta, hogy egy kutya intelligenciája nagyjából egy hároméves gyerek értelmi szintjének felel meg). Szükségük van ránk, mert nélkülünk nem tudnának életben maradni (bár pont ezt vitatja a falka feje, a kóbor Vezér, és ez feszültséget szül közte és a többi kutya között). Ugyanakkor nekünk, embereknek is szükségünk van rájuk, mert négylábú társaink már olyan régóta velünk vannak, hogy képtelenek lennénk végérvényesen elszakadni tőlük. Szerencsére az Atarihoz hasonló emberek még nem feledkeztek meg erről a több ezer éves barátságról, és mindent megmozgatnak annak érdekében, hogy újra áthidalják a két faj közötti szakadékot.
A Kutyák szigete hozta a Wes Andersontól elvárt szintet, és bizonyos tekintetben még túl is szárnyalta azokat. A rendező rajongóinak és az animáció kedvelőinek feltétlenül ajánlom a filmet. De mindenekelőtt a kutyabarátoknak: garantálom, hogy a mozi után az első dolgod az lesz, hogy megöleled, elviszed sétálni, vagy bármilyen formában kedvére teszel négylábú kedvencednek. Ilyen jó barátot nem is kívánhatna magának az ember, hát becsüljük meg őket!
