Glamúr, és ami mögötte van

Alternatív Jennifer Lawrence-portré 2. rész

2018. március 03. - Szabó Zsolt Szilveszter

Írásunk első része J-Law sikerhez, elismertséghez vezető útját, csillogását mutatta meg, bár az éber olvasók az utalások szintjén felfedezhették, hogy az éremnek minimum két oldala van. Most árnyaljuk a képet, bemutatjuk a világsztár földhöz közelibb, szerethető oldalát, esendőségét (is), és megpróbáljuk a titok néhány rétegét felfejteni.

KISEBB ÉS NAGYOBB BUKÁSOK

Serena (2014)

A zseniális, és a világ filmes köztudatába Dogma-filmesként berobbanó (majd 2010-ben egészen az Oscar-díjig jutó) dán Susanne Bier dirigálta a mozit, amelyben Lawrence újfent Bradley Cooperrel kooperált. Szinte minden együtt állt tehát egy jó filmhez, mégsem így esett. Közel sem. Nehéz megítélni, mi okozta az ellenkezőjét, de a rendezőnő és csupa tehetséges emberből álló stábja valami egészen elképesztően rossz formában volt a teljes projekt alatt. Az 1920-as években játszódó, kosztümös szerelmi drámába oltott, feszült thriller hangsúlyai, tónusa teljesen elhibázott. Az erdőbirtokos és fakitermelő nagyvállalkozó házaspár kálváriája hol súlytalan, hol röhejes, hol pedig túlzottan nyomasztó a sztoriban rejlő potenciálhoz képest. Azt pedig különösen rossz látni, mikor egy jobb sorsra érdemes színész vergődik egy szerepben, mert egyrészt nincs a filmnek határozott koncepciója önmagáról, másrészt nem megfelelő a színészválasztás.

Megítélésem szerint sem Cooper, sem Lawrence nem passzolnak a karakterükhöz, ráadásul előbbi szerepe ki sincs dolgozva rendesen. Jennifer próbálja menteni a menthetőt, ám úgy rettentő nehéz értékelhető alakítást hozni, mikor egyik snittben még sérült lelkű, gyenge nőt, a másikban emancipált, okos és sziklakemény üzletasszonyt, a harmadikban meg vérszomjas bosszúszörnyet kell domborítani – átmenetek nélkül. A színésznő korábbi (és későbbi) szerepei alapján könnyedén megállapíthatjuk, hogy hiába módfelett sokoldalú, és hiába fejlődik, gazdagodik folyamatosan a színészi fegyvertára, bizonyos szerepek eljátszására egyszerűen nem alkalmas.

Ha meg kellene fogalmazni: az északi(as) hűvösség, és a mögötte megbúvó perzselő őrület kettősségének megjelenítése nem az ő területe. Mindezek tetejébe a Serena című alkotás összhatásán láthatóan még az utómunkálatok közben sem javítottak, hanem éppenséggel rontottak; főként a vágásra gondolok. Elnyújtott, rossz ritmusú lett a végeredmény. Az a legbántóbb az egészben, hogy a Serenának a fent vázolt problémái ellenére bőven van erénye is (csodás zene, pazar fényképezés, jó néhány eltalált jelenet), mégsem azokat fogjuk tudni felidézni belőle. A Joy mérsékelt sikere némileg feledtethette a művésznővel a fiaskót, de aztán alig két esztendő múlva jött egy még nagyobb hasalás. Igen, az Utazók az.

Utazók (2016)

A világűrben, illetve egy majdnem teljesen néptelen, gigászi méretű űrhajón játszódó szerelmi történet egyben moralitásdráma is, utóbbi fele viszont nem működik, pontosabban problémás, etikai alapállása és az abból levont végkövetkeztetés teljesen fals, és a megcélzott korosztály hatalmas tömegeit alapul véve borzasztó kártékony is. A film szakmai és pénzügyi bukásának, vegyes, főképp negatív kritikai fogadtatásának okait már sokan sokféleképpen magyarázták. Lawrence alakításának hitelessége, ereje itt is teljesen rendben van, szegény Chris Pratt addig tud csak szerepében lubickolni, míg a művésznő be nem lép a játéktérbe, a film második felében pedig elemi erővel felperzsel mindent maga körül. Az Utazók kudarcának megítélése némiképp szubjektív, hiszen mindkét főszereplő ismertsége jócskán nőtt, széles közönséghez eljutott azóta ez a mozi.

A bökkenő inkább a hozzáadott értéken van, no meg a mérleg nyelvén. Ha párhuzamba állítjuk egy korábbi sikerével, elmondhatjuk, hogy Az éhezők viadala J-Law karrierjének kezdeti szakaszában készült, a széria csekély valós értéke ellenére szinte csak pozitív hozadéka volt a színésznő pályafutása és - most csöppet gonoszak leszünk – piaci árfolyama szempontjából. Amennyiben viszont – feltételezem, hogy így van - a hollywoodi színésznők beskatulyázását szeretné elkerülni, és szerepeivel, az elvállalt produkciókkal a midcult felé mozdulna el, azonosulna inkább, úgy nagyon nem mutat jól referenciái között a fenti, kétes értékű, rossz üzenetű opus.

VITATOTT SZEREPEK

X-Men-filmek (2011-től napjainkig)

Lehet, hogy kisebbségben vagyok a véleményemmel, és a legfrissebb fejlemények sem tűnnek logikusnak eszmefuttatásomat alapul véve, de úgy gondolom, hogy - a legutóbbi rész kivételével - a nagy átlagból bőven kiemelkedő színvonalú széria egyáltalán nem hiányozna Jen önéletrajzából, ha a művésznő kimaradt volna belőle. Szépen hozott a bankszámlájára mindhárom darab, jól is áll neki az alakváltó Mystique szerepe, frankón újra is építette a karaktert, új elemekkel gazdagítva, de minden hiányzik a képletből, ami az emlékezetes alakításait, maradandó munkáit jellemzi. Játéka nem tesz hozzá számottevően a film drámai töltetéhez néhány önmarcangoló jeleneten kívül (a széria 2011-es, nyitó művében), és hiába használja ki teljes egészében a kék bőrű szereplőben rejlő dögösség-potenciált (a középső darabban), a trilógiából elsőre mindenki a frontvonalban kibontakozó, hektikus viszonyt tudja felidézni a két főmutáns között (Fassbender, McAvoy).

Az X-filmekbe történő kiruccanás megmarad az egzotikum szintjén, majdnem zéró szakmai kihívással, hacsak a harcművészeti tudás csiszolása és a (kicsit) rosszlány szerepkörébe való belekóstolás nem tekinthető annak. (Mondjuk, mint női terminátor meglehetősen meggyőző volt.) Az X-Men: Apokalipszist meg – gondolnánk – Lawrence is gyorsan el szeretné felejteni, erre most meg leszerződött az új X-Men mozira, a Sötét Főnixre, a teljes szereplőgárdával egyetemben. Egy újabb érthetetlennek tűnő döntés.

Ház az utca végén (2012)

Mikor ez a kis költségvetésű, egyszerű vonalvezetésű film készült, Jennifer Lawrence már igazi sztár volt, így gyakorlatilag a húzónév státusz jutott neki. A történetben egy hányatott sorsú édesanya szeretne új életet kezdeni egy új, nyugalmasnak tűnő helyen: egy takaros kisvárosban. Lawrence ez idáig egyetlen kirándulása a horror-elemekkel átszőtt thriller műfajába meglehetősen középszerűre sikerült. Sablonos történet, kiszámítható fordulatok és lapos forgatókönyv jellemzi Mark Tonderai alkotását, de a kortárs slasher vonulatán belül még ez is bőven elegendő a két remek főszereplőnővel és a tagadhatatlanul erős atmoszférával megtámogatva (Elisabeth Shue játssza az édesanyát), hogy az átlag fölé emelje az élmény minőségét. Amire lehetőséget adtak a szűkre szabott keretek, azt Jennifer (és Elisabeth) rutinból és maximálisan kihasználja. A riadt tinilány, Elissa szerepe esetében ez leginkább a folyamatos veszélyeztetettség érzetének bemutatását jelenti. Tapasztalatszerzésnek megtette ez a szerep, és annál többet talán Lawrence sem várt tőle, így feleslegesnek semmiképp sem nevezhető.

A MEGFIGYELÉSEN ALAPULÓ SZÍNJÁTSZÁS

Saját bevallása szerint Lawrence folyamatosan tanulmányozza az emberek viselkedését, minden helyzetben az emberi reakciók, emocionális megnyilvánulások dinamikáját figyeli, így a saját élettapasztalat mellett nemcsak és nem feltétlenül a neves elődök nagyívű alakításaiból merít, sokkal inkább érzelmi memóriáját használja, mint „tiszta” forrást. Pályatársai a fentieket igazolandó, szinte egytől egyik természetes, túljátszástól és sallangoktól mentes játékát dicsérik. Közel jár a method acting kapujához, ha ugyan még nem lépett be rajta... Munkamódszere sikerének két legékesebb bizonyítéka az Amerikai botrányban, illetve az anyám!-ban nyújtott alakítása, mindkettő más miatt. Előbbiben az eldobott feleség és anya önértékelési zavarokkal küzdő, s ezért folyton pótcselekvő alakját kelti életre az 1970-es évek kulisszái előtt, irgalmatlanul lazán és elképesztő szakmai fölénnyel. A karakter hajszál híján manírossá válik, és tíz esetből nyolcszor azzá is válna. Alakításában Rosalyn figurája azonban végig élő és lüktető, miközben végtelenül szórakoztató is.  

Arronofsky botránykövében elmegy a „falig”, mivel egészen mélyre le kell nyúlnia önmagában, hogy felszínre hozza, és érzékítse az anyai áldozat mibenlétét, és mindezt módfelett kevés eszközzel kell, hogy megoldja, hiszen a gesztusok arányának minimális növekedése elvinné az egész alakítást a teatralitás felé. Jennifer Lawrence majd’ az összes nagyobb alakítását – mint ahogy valódi jellemét, személyiségét is – komoly ellentétek feszítik, és hatalmas energiák tartják mozgásban. Erősségei a perzselő indulatok, a vulkanikus harag felszínre törésekor mutatkoznak meg igazán, miközben széles regiszteren és igazán finom eszközökkel is képes megjeleníteni a gyengeséget, a kilátástalanságot, a halált, a fájdalmat.

CELEBLÉT KONTRA (MŰVÉSZI) SZABADSÁG

Egy Adam Sandlerrel készült interjú tanúsága szerint alkalmasint nem átall tapló módon viselkedni imádóival, főleg mostanság, mikorra már nem ritkán tényleg kezelhetetlen méreteket ölt az őt övező rajongói hisztéria. Nyilvánosan egész egyszerűen durván elküld mindenkit, aki aláíratni, szelfizni, vagy csak egy levegőt szívni kíván vele. Megteheti? Igen, talán még ezt is megteheti, még ha a privát szféráját is próbálja vele védeni, nem épp átgondolt módon. Természetesen sokaknak van nagyon pozitív élménye is vele kapcsolatban. Legutóbb épp budapesti tartózkodása idején – amikor is a hazánkban március 1-jén bemutatásra került Vörös veréb forgatása zajlott fővárosunkban – kaptak szárnyra a közvetlenségét, kedves viselkedését igazoló történetek, videók, fotók.

Abban is kitűnik celebtársai közül, hogy féltve őrzi magánéletének minden apró részletét, szabadidejének minden intim momentumát. Ami „kiszivárog” róla, azok az információ morzsák már átestek személyes és menedzsmentjének kontrollján. Így jobbára csak a szokványos: mi a hobbija, milyen a kutyája, mennyit kocog, ki a dietetikusa, stb. gumicsontok vannak bedobva a köztudatba. Fenti stratégiára talán egyrészt azért is van szüksége, hogy személyes, emberi integritását (és a józan eszét) megőrizhesse, másrészt, hogy karrierje következő szakaszát előkészítse, amikor az anyagilag már megalapozott egzisztenciával rendelkező színésznő megteheti, hogy szakmailag és művészileg magasabb szintű munkákat vállal kiteljesedése érdekében. Az egészséges egyensúlyt megtalálni ebben a kérdésben is szinte lehetetlen. Példákat tudunk a filmtörténetből, ha mégoly keveset is. Az elmúlt évtizedekből talán Helen Mirren juthat eszünkbe, akinek mindez sikerült, ha pedig honfitársat keresünk, kézenfekvő a példa: Meryl Streep.

A TITOK (?)

Sok ismeretlenes az egyenlet, és az egyszerű földi halandók számára nyilván örökké homályban is marad. A közhellyel élve: valószínűleg ő maga a titok. Egyébként pedig az apró részletekben vannak elrejtve az őt övező őrült rajongás okai, illetve a J-Law-jelenség izgalmas, hovatovább „misztikusnak” gondolt (ha már Mystique) összetevői is. Jennifer egyik ilyen védjegye a humora. Hollywoodi mércével mérve rendkívül fejlett a humorérzéke. Tőle sosem várhatunk sablonos, kiszámítható válaszokat, még a legbutább kérdésekre sem. Sőt, utóbbiakra érkezik tőle rendre a lefrappánsabb riposzt. Szinte mindegy, hogy néhány bamba újságíró, vagy épp sztárok és filmes szakemberek hada a közönsége; majd’ minden társasági eseményen, ahol megjelenik, elsüt egy rögtönzött Lawrence-szellemességet. Kendőzetlenül őszinte, és gondosan ügyel arra is, hogy mindennek a látszatát is fenntartsa!

Előszeretettel közli a média éber szolgáival, hogy majd’ bepisil az izgalomtól, vagy élete egyik legfontosabb díjának átvétele után töredelmesen beismeri, hogy nemcsak a ruhája és a lépcső tehet róla, hogy orra bukott, hanem az a pár feles is, amit bedobott a gála előtt. Igen gyakran magasról tesz az alapvető viselkedési normákra, és ezzel valószínűleg sok millió lázadó tini feltétlen szeretetét kivívta már. Másfelől viszont tiszteletlenséget, kivagyiságot sosem tapasztalhattak vele kapcsolatban, különösen, ha éltesebb pályatársairól van szó. Végül pedig, ami biztos vele kapcsolatban, az az állandó kiszámíthatatlanság. Sokakat meglepett legújabb húzása is, ugyanis a legfrissebb – nem bulvár szintű - hír róla az, hogy minimum egy évre parkolópályára teszi a karrierjét, és politikai aktivista lesz, idézem: „A következő évet ki fogom venni, a Represent.US nevű szervezet tagjaként fogok dolgozni. Az lesz a célunk, hogy minél több fiatalt vonjunk be a politikába helyi szinten. Ennek tehát semmi köze a pártpolitikához, a küldetésünk az, hogy harcoljunk a korrupció ellen, és hogy rendbe hozzuk a demokráciát." Idealista, mondhatnánk, bár az igazi indítékai a háttérben maradnak. Mindenesetre a fentiek fényében megjósolhatatlan, hogy korunk egyik legsokoldalúbb színésznője hol és milyen „szerepben” tűnik fel újra.

(Az írásban meg nem említett filmeket/alakításokat a szerző nem tartja a téma szempontjából relevánsnak, de attól még vita tárgyát képezhetik, akár hozzászólások formájában is! A cikk írójának véleménye bizonyos filmeket tekintve nem feltétlenül esik egybe a szerkesztőségével.)

Teljes filmográfia:

Vörös veréb (2018)

X-Men: Dark Phoenix (2018)

anyám! (2017)

A Beautiful Planet (2016)

Utazók (2016)

X-Men - Apokalipszis (2016)

Az éhezők viadala: A kiválasztott 2. rész (2015)

Joy (2015)

Az éhezők viadala: A kiválasztott 1. rész (2014)

Serena (2014)

X-Men - Az eljövendő múlt napjai (2014)

Amerikai botrány (2013)

The Devil You Know (2013)

Az éhezők viadala: Futótűz (2013)

Ház az utca végén (2012)

Napos oldal (2012)

Az éhezők viadala (2012)

Őrülten hiányzol (2011)

A hódkóros (2011)

X-Men - Az elsők (2011)

Winter’s Bone – A hallgatás törvénye (2010)

The Burning Plain (2008)

The Poker House (2008)

Garden Party (2008)

The Bill Engvall Show (2007-2009)

A médium – epizódszerepek (2007-2008)

Not Another High School Show (2007)

Döglött akták – epizódszerep (2007)

Monk - A flúgos nyomozó - epizódszerepek (2006)

Company Town (2006)

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr6213693508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása