Az Őrmester táblatörlésre jelentkezik!

Animék, melyeken felnőttünk #1

2017. szeptember 14. - Kondi_HUN

Egy testőr mindig jól jön, főleg mai világunkban, ahol napról napra globálisan nő a terrorfenyegetettség. Politikusok, uralkodók, vallási vezetők és híres sztárok veszik igénybe azon emberek szolgáltatásait, akik kellő tapasztalattal, életkorral és képzettséggel rendelkeznek, hogy az érintett személy biztonságát megóvják. A filmvásznon rengeteg ehhez hasonló sztori látta meg a napvilágot, melyek jobbára megszokott helyszíneken, megszokott karakterekkel és megszokott kerettörténetekkel tálalják a testőrök veszélyes munkáját a néző szeme elé. Ám mi lenne, ha kicsit csavarnánk a dolgon és egy teljesen új szituációt mutatnánk be változatos szereplőkkel, kellően komikus, ugyanakkor megindítóan drámai keretek között, kizökkenve a megszokott ábrázolásokból? A Full Metal Panic! című anime megbontja a jól bevált formát és egy (a maga korában) merőben új szemszögből mutatja be egyedi történetét.

fmp.jpg

Kaname Chidori egy látszólag teljesen átlagos középiskolás lány, életvitelét tekintve sem mondható különlegesnek vagy szokatlannak. Egyedül él saját kis lakásában, családjáról a történet nem tesz pontosabb említést. Ám ennek a középiskolás leánynak van egy titka, amely bizonyos emberek számára bizony igen értékes lehet. Itt kerül a képbe a 17 éves Sousuke Sagara. A fiatalember a Mithril nevű privát katonai terrorista-ellenes szervezet elit tagja, aki egy napon azt a feladatot kapja, hogy védje meg mindenáron a lányt, mindezt úgy, hogy kiléte titokban maradjon. Ez a feladat távolról kivitelezhetetlen, így Sagara őrmesternek be kell épülnie a tanulók közé, hogy Chidori közelében lehessen.

A történet 1998-ban látta meg a napvilágot Shouji Gatou azonos című light novel szerzeményeként. A light novel műfaja japánból indult ki, többnyire rövid terjedelmű regényekről van szó, melyeknek szituációi illusztrálva is vannak. A mű sikerén felbuzdulva Gatou 2000-ben kiadatta a sztori manga verzióját 9 kötetben, két év múlva Koichi Chigira rendezésében elkészült az anime-verzió is, amely három különálló évadot élt meg, ezek mellett készült a történethez OVA (Original Video Animation – tévében, moziban nem vetített, hanem otthoni lejátszásra, DVD-n vagy Blu-rayen megjelenő részek) és Special kiadások is. Magyarországon két évad kapott helyet a tv képernyőkön és idehaza is a legnézettebbek között találhatjuk.

fmp1.jpg

A történet felépítése nem éppen az egyszerűek közé sorolható. Tekintve, hogy a fő műfaja a sorozatnak az ún. seinen (18-25 éves férfiaknak szóló művek, realisztikusabb beállításokkal, kevesebb fantasyval), így érthető hogy a mögöttes tartalom nem éppen a hétvégi animenézők esete. A Full Metal Panic! világa egy alternatív jelenbe kalauzol el bennünket, ahol a hidegháború nem ért véget. 1998-ban járunk, Kína két részre szakadt, a Szovjetunió is terjeszkedik. Ez a helyzet önmagában felvázolja a „mi lett volna, ha” kezdetű kérdéseket – miben élnénk, ha bizonyos dolgok nem, vagy máshogy történtek volna meg. Az anime bizonyos szemszögből egy, a mostaninál sokkal sötétebb jelenben játszódik és az egész légkörben érezhető a globális feszültség. A történelem ilyen fokú változása nemcsak a társadalomban, hanem a haditechnológiában is nagy változásokat hozott. Megjelent a „Fekete technológia”, amelynek eredetét senki nem ismeri, annyi viszont nyilvánvaló, hogy az emberi tudatot, érzelmeket és teljesítőképességet felhasználó találmány a legpusztítóbb fegyver a nukleáris bombák után. Mindezek mellett itt a Mithril, egy zsoldosokból összetett katonai szervezet, amely a kora technikáját legalább 20 évvel felülmúló hadieszközökkel veszi fel globális szinten a harcot a droglaborok, maffiaszervezetek és terroristacsoportok ellen.

fmp2.jpg

Ezen sorokat olvasva igen komoly légkört vázol fel az anime, politikai és háborús kérdéseket vet fel, globális problémák elé állítja nézőjét. Mindezek ellenére Shouji Gatou alkotói munkája nem hagyta ki a feszültségek oldását sem, hiszen a sorozat másik történetvezető műfaja a vígjáték, amely a második évadban, a Full Metal Panic? Fumoffu (2003) címet viselő 12 részes sorozatban teljesedik ki igazán. Az első szériában az ilyesfajta a komikumok katalizátora már megszokott és sokak számára ismert problémákon alapszik. Végy egy személyt, aki saját környezetében elitnek, precíznek és kitartónak bizonyul és helyezd egy teljesen más szituációba, amivel addig még soha nem találkozott és a környezet is idegen számára! Vajon mi fog kisülni belőle? Egy sor vicces eset, amelyek a köztes konfliktusokat és feszültségeket remekül oldják, kizökkentve minket, nézőket a szürke atmoszférából, ahová a sorozat világa elkalauzolt. Sousuke Sagara őrmester, a profi katona élete legnagyobb kihívása elé néz: el kell vegyülnie a mai középiskolások között, hogy elfedje, ki is ő valójában. Ám ez nem egyszerű, hiszen a háborúban nevelkedett, merev katona a divatot és a fiatalok trendjeit még hírből sem ismeri. Ez az elem felettébb élvezhetővé és változatossá teszi az animét. A Fumoffu-ban olyan szürreális esetek tárulnak elénk, hogy akarva-akaratlanul is jót nevethetünk rajta. A második széria többek között ezért is lett kitalálva, hogy oldja fel azokat a belső, komoly hangvételű feszültségeket, amelyet az első évad generált, és ezt teljesen jól is teszi. Ezek mellett többet láthatunk szereplőink egymás iránti érzelmeiről, viszonyairól, valamint megismerhetünk egy csomó érdekes és színes új karaktert, akik csak nehezítik őrmesterünk dolgát.

Ez a jókedv azonban ismét megszakad a harmadik (ugyancsak rövid, 13 részes) évad megjelenésével, a Full Metal Panic! The Second Raid (2005) sorozattal. Három hónappal járunk az első széria vége után. Sousuke feladata továbbra is védeni Chidorit, de közben a Mithril-nél is szükség van rá. Egy, az eddiginél sokkal veszélyesebb ellenfél tűnik fel a színen: Gates, aki véres polgárháborút kíván Kínában kirobbantani. Az évad az eddigi bemutatást felülmúlva sokkal több harcot tár a szemünk elé, valamint a kegyetlenség és az emberi gonoszság élesebb introdukciót kap. Az atmoszféra még sötétebb, mint amit az első szériában megszoktunk. A hangulatot tovább emeli, hogy a többi szereplőről is megtudunk rengeteg háttér-információt. Sagara őrmester erős kihívás elé néz, hogy szembeállhasson múltjával, önmagával és az őt körülvevőkkel. A The Second Raid ezek mellett rejteget egy hatalmas titkot, amely még erősebb feszültséget képes majd teremteni. Ettől az évadtól ne várjunk feszültségoldást és vicces jeleneteket, mert abszolút nem erre fókuszál. A maga nemében ezért bőven elég a 13 rész, amely teljes mértékben taglalja a konfliktust és a kirobbantó okokat. Ez már valódi seinen-nek mondható, izgalmas és fordulatokkal teli, a sorozat rajongói nem hagyhatják ki.

fmp3.jpg

Mindent összevetve a Full Metal Panic! mind a három évada elnyerheti az aranyérmet minden kategóriában. A fő, háborús konfliktusokkal és sötét hangulattal tálalt sztoriba csempészett komikus, szórakoztató szituációk remekül oldják a sorozat saját maga köré generált feszültségét. Mindezek mellett örülhetünk, hiszen a GONZO bejelentette, hogy 2018-ban életre keltik a szériát és jön a 4. évad. Hogy milyen lesz, arról még nem sokat árultak el az alkotók, ennek ellenére kíváncsian várjuk az új részeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr6712809218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

smalljack 2017.10.15. 09:46:35

Jó poénok voltak benne.
süti beállítások módosítása