Egy halálisten Amerikában

Death Note (2017) - kritika

2017. augusztus 28. - Illisz Balázs (Balus)

Eddig akárhányszor próbált Hollywood valamilyen animét adaptálni, abból rendszerint nem sült ki semmi jó (gondoljunk csak a rettenetes Dragonball: Evolúcióra, de ide lehet sorolni Az utolsó léghajlítót és az idei Ghost in the Shell-t is). Ezúttal a Netflix kísérelte meg a lehetetlent, és a 2000-es évek egyik meghatározó darabját, a Death Note-ot dolgozták fel élőszereplős filmként. Vajon sikerült a mutatvány, és végre kaptunk egy épkézláb anime-adaptációt, vagy ez a film is csatlakozik a félresiklott kísérletek sorához?

Light Turner (Nat Wolff), az eszes, de antiszociális gimnazista nehezen találja a helyét a világban: gyakran összeszólalkozik a tanáraival, az iskola bajkeverői időről időre ellátják a baját, és a rendőr apjával sem találja a közös hangot, amióta hagyta meglépni a bűnözőt, aki megölte az anyját. Azonban egy csapásra megváltozik az élete, amikor az iskola udvarán talál egy „Death Note” feliratú füzetet. Nem sokkal ezután egy hórihorgas, démonszerű alak jelenik meg Light előtt (Willem Dafoe), aki Ryuk halálistenként mutatkozik be neki, és demonstrálja a füzet képességeit: akinek a nevét beleírják a Halállistába, meghal. Light-ban ezt követően egy olyan terv kezd körvonalazódni, hogy a kezébe került hatalommal megszabadítja a világot a gonoszságtól és a bűntől. Tervébe beavatja az egyik osztálytársát, Miát (Margaret Qualley), és együtt megalkotják Kira alteregóját, akinek az álarca mögé bújva elkezdik irtani a bűnözőket az egész világon. Hamarosan a nemzetközi bűnüldöző szervek is felfigyelnek erre, és megbízzák a rejtőzködő zseniális detektívet, L-t (Lakeith Stanfield), hogy kapja el Kirát, és vessen véget a vérontásnak.

Dacára annak, hogy az eredeti Death Note alapkoncepciója a háttérben machináló halálistenekkel szervesen kötődik a japán mitológiához, és így Japán kulturális közegéhez is, én kezdetben bizakodó voltam a Netflix filmadaptációját illetően. Elvégre egy jól felépített, csavaros krimi működhet más környezetben is, és a rendező, Adam Wingard az olyan filmjeivel, mint a You’re Next és a The Guest bizonyította mostanra, hogy ért a feszültség megteremtéséhez. Azonban a másfél órás film első 5-10 percében már látszott, hogy itt bizony bajok lesznek.

Arra fel voltam készülve, hogy feszes lesz a Death Note tempója, elvégre egy 37 epizódos sorozat cselekményét elég nehéz másfél órába belesűríteni. De mindezek ellenére a film egyszerűen olyan tempóban rohan előre, hogy aki nem olvasta a mangát vagy nem látta az animét, az nem győzi majd kapkodni a fejét. Továbbá megértem, hogy egy adaptációnál néha meg kell változtatni bizonyos dolgokat a forráshoz képest, hogy az adott médium szabályai szerint működhessen, de könyörgöm, miért kell a cselekménynek olyan részeit átalakítani, amik az eredeti történetet logikussá tették? Az animében Light a legtöbb áldozatát szívrohammal ölte meg (csak akkor írt speciális halálnemet, ha a terve úgy kívánta), és ezért tudták a hatóságok összerakni a képet, hogy valaki rejtélyes módon gyilkolja a bűnözőket. A filmben viszont a lefejezéstől kezdve a gázoláson át az öngyilkosságig terjed a skála, ahogy Light megöli a bűnözőket, a rendőröknek valamilyen megmagyarázatlan oknál fogva mégis bevillan, hogy valaki irtja a rosszfiúkat (ha már itt tartunk: az erőszak ábrázolása a filmben abszolút öncélú és inkább röhejes, mint hátborzongató). És ez csak az egyik pont, ami az eredeti történetet következetessé tette, a filmben viszont alapjaiban forgattak fel.

A karakterek sem úszták meg épp bőrrel adaptálást, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy kiforgatták őket az eredeti énjükhöz képest (és nem, ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy nem japán színészek játsszák a szereplőket). Light a filmben szinte végig azon moralizál, hogy helyes-e az, amit cselekszik. Pedig a karakterét az animében pont az tette igazán ijesztővé, hogy végig abban a tudatban élt, hogy ő a jó cél érdekében gyilkol. Aztán míg Light számára Misa csak egy eszköz volt és soha nem táplált érzelmeket iránta, addig a filmbéli Light tényleg szerelmes Miába, és ez az érzelmi instabilitás a tervére is negatív hatással van. Ha már szóba jött Mia: nem hittem volna, de az ő eleve nem túl kidolgozott figuráját is lehetett tovább rontani azzal, hogy egy erőszakos, buta libát csináltak belőle. A különc, de mindvégig nyugodt és zseniális elmével megáldott nyomozó, L már az eredeti műben is kissé gyerekesen viselkedett, de a furcsa szokásai mellett ez leginkább abban merült ki, hogy állandóan édességet evett. A filmben ezt megfejelték azzal, hogy ha nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy tervezte, akkor elkezd üvöltözni és csapkodni. És ami ennél is rosszabb: nem fogok spoilerezni, de a film legvége olyasmire utal vele kapcsolatban, amit az igazi L SOHA nem tenne meg. A színészek játékáról sem tudok túl sok jót elmondani, az egyetlen pozitívum Willem Dafoe Ryuk szerepében, akinek ugyan csak a hangját halljuk, de remekül visszaadja a Halállista okozta felforduláson rendkívül jól szórakozó halálisten személyiségét.

A korrekt operatőri munka és soundtrack sem menti meg a Death Note-ot attól, hogy a félresikerült hollywoodi anime-adaptációk sorát gazdagítsa. Nem is értem, hogy pont a Netflix nem ismerte fel azt, hogy ez a történet sokkal jobban működne sorozatként, mint egy másfél órás filmként. Így az összecsapott végeredményt látva az eredeti mű rajongói csak bosszankodhatnak, az új nézők pedig vakarhatják a fejüket, hogy mégis mit akartak ebből kihozni a készítők?

Nézzétek meg inkább az animét vagy olvassátok el a mangát, sokkal jobban fogtok járni vele.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr7912784352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2017.08.29. 00:35:43

Volt japán élőszereplős sorozat,ami viszonylag jó volt. Talán Misa nem volt annyira értelmes, mint az animeben.

Illisz Balázs (Balus) 2017.08.29. 00:57:46

@Madnezz: én csak a két élőszereplős japán filmet láttam, azok egész elfogadhatóak. Bár azokban is vannak bőven változtatások, szellemiségükben és hangulatukban mégis közelebb állnak az animéhez, mint a Netflix adaptációja.

Viveca 2017.08.29. 06:01:57

@Illisz Balázs (Balus) @Madnezz szerintem ugyanarról beszéltek :) Összesen három film készült a sorozatból. ;) Emlékszem, mennyire odavoltak a moziban Macujama Kenicsiért a fanok. :)
süti beállítások módosítása