Mindannyian szeretjük, ha egy kis időre, de ismét gyereknek érezhetjük magunkat. A probléma csak az, hogy ez a gyermeki érzet is mást jelent, ahogy egyre okosodunk, bölcsebbek és érettek leszünk az évek során. Nem feltétlen gyermekded poénokat szeretnénk látni, hanem olyan pillanatokat, amik a bennünk lévő gyermeket veszik célba. Valami olyanra vágyunk, ami feledteti velünk a kulturált viselkedés, a szabályok közé szorított, unalmas, szürke, felnőtt világot. 2010-ben az Illumination-nek ez sikerült is, amikor a világra szabadította a gonosz Gru-t és a rosszcsont minionokat. Ezt egy folytatás (Gru 2) és egy különálló előzményfilm (Minionok) követte, most pedig egy újabb folytatással gazdagodunk, mely bár szórakoztató, de valami mintha mégis hiányozna a receptből.

A Gru 3 története több különböző szegmenst foglal magába, hogy lehetőleg mindenki megtalálja a kedvére valót. Akad itt egykori gyerekszínész, aki felnőttkorára popzenére pörgő bűnözővé válik, Agnes, aki egy unikornist szeretne, Lucy, aki egyre jobban beleéli magát az anyaságba és a minionok, akik ráuntak arra, hogy gazdájuk a világ megmentőjének szerepében tetszeleg. A legfontosabb komponens viszont még mindig Gru, aki rátalál eddig sosem látott ikertestvérére, aki újra gonoszkodásra szeretné rábírni testvérért. A sztori kavalkádjával viszont az alkotók nagyot markolnak és keveset fognak. Egy egyszerűbb, de velősebb egy vagy két szálon futó cselekmény bőven elég lett volna ahhoz, hogy kicsiket és nagyokat egyaránt magával ragadjon a jól ismert univerzum. A Gru 3 tehát túlbonyolítja és szétdarabolja saját magát, közben pedig megfeledkezik egy alapvető dologról; ezt a szériát nem csupán gyerekek nézik... A Gru 3 tulajdonképpen hasonló hibát követ el, mint az Illumination korábbi produkciója, az Énekelj. A Gru 3 ugyanis, a Minionokból okulva (mely nagyon sok felnőtteknek szóló utalást tartalmazott) próbált ismét a gyermekek felé közelíteni, de közben átesett a ló túloldalára és megfeledkezett a felnőtt közönségről, akik gyermekeiket a moziba kísérik. Mert bizony, mi felnőttek is szeretjük magunkat gyermeknek érezni, de a gyermeki és a felnőtt szórakozás, nem mindig fedi egymást. Kétségtelenül vicces az, hogy egy idétlen figura Michael Jacksonra riszálja, és a minyonok is cukik, mint mindig (főleg az a bizonyos börtöntánc), de ez önmagában sajnos nem menti meg a filmet. Ráadásul Dr Senkiházi hiánya is negatívan érinti a produkciót, hisz ő Han Soloként jégbefagyva díszeleg.Ennek ellenére a Gru 3 egyáltalán nem egy rossz szórakozás, bár a mozis megtekintést nem feltétlenül éri meg. A film szinkronját megint csak dicsérni tudom (Scherer Péter még mindig nagyon érzi Gru karakterét), de azért eredeti nyelven sem lehet rossz , amit Steve Carell művel. Aki viszont igazi Gru hangulatot szeretne, az inkább a korábbi filmeket vegye elő és nézze meg újra egy szimpatikus gyermek társaságában, így kicsik és nagyok is jól járnak majd. Azt hiszem mindjárt eszem is hozzá egy banánt.