Az élettelen tárgyak megelevenítése a horror műfaj egyik alkotó eleme, gondoljunk csak az 1988-ban debütáló Gyerekjáték című horror klasszikusra. E film nyomdokán érkezett el nézőihez a Gyilkos bábok (Puppetmaster, 1989) remélvén, hogy tud legalább annyira maradandót alkotni, mint elismert elődje. Bár így lenne, ám várt siker igencsak elmaradt, a helyette egy tátongó űr keletkezett, amelyet a történet előrehaladtával mind tágabbnak és tágabbnak látunk.

A történetben egy parafenomén kutatócsoport nyomoz egy haláleset után, a Bodega Bay szállodában, ahol sok furcsa dolog történik, a helyet átjárja a természetfeletti misztikum. Az okkult esetekkel foglalkozó csoport hamarosan rájön, hogy túlvilági erők munkálkodnak körülöttük. Nemsokára kezdetét veszi a rémálom: négy életre kelt gyilkos bábu veszi őket üldözőbe, miközben fény derül arra, mi is van ennek az egésznek a hátterében.

Az, hogy „fény derül” igencsak túlzásnak számít ennél a filmnél, de erre majd később rátérek. Az elején láthatjuk a bábmestert életre kelt alkotásaival (már itt rengeteg a kérdőjel), majd egy bábut mutatnak belső nézetből, ahogyan az emberek között rohan mesteréhez, feltételezhetően valami elől menekül. Most ne térjünk ki ilyenekre, hogy vajon hogy nem vesz észre senki sem egy rohangáló bábot, mert nagyon sok ilyen és ehhez hasonló kérdés merülhet fel bennünk a film nézése közben. Ebben a múltat idéző jelenetben aztán meg is jelenik két fekete ruhás alak, akik a mestert keresik, feltételezhetően a boszorkányosságai miatt. Azért mondom, hogy feltételezhetően, mert a film semmiféle jelentős magyarázattal nem kecsegtet minket, meg sem erőlteti ilyen téren magát. Halvány sejtésünk persze lehet, hogy mi folyik a háttérben, mert a fantáziánkra ilyen tekintetben lehet számítani, de arról, hogy a film maga ezt miként képzeli el nem nagyon osztja meg velünk.

Mondhatjuk, hogy a történetmeséléssel igen nagy gondok vannak. A dramaturgia egyáltalán nem fókuszál arra, hogy bármibe is belevonja a nézőjét és semmire nem fektet megfelelő hangsúlyt, minden csak úgy lóg a levegőben. Persze kapunk az arcunkba egy csomó expozíciót, de ezeknek sincs semmilyen ereje. A jelenetek ezek alapján körülbelül akkora súllyal bírnak, mint egy verébtoll. Semmi nincs kiemelve, mindent megkapunk egy nagy dézsában és örülhetünk a fejünknek, ha valamit le tudunk szűrni belőle. Ezért is említettem, hogy a „fény derül” kifejezés igen erős, mert a történetmesélés szempontjából semminek nincs húzó ereje és a legnagyobb hibája ezáltal a hangsúlytalanság, így nem is képes elmesélni semmit sem normálisan.

Ezek helyébe viszont bőven kapunk üres és céltalan jeleneteket, ráadásul annyira túlnyújtottak, hogy több percen át figyelhetjük például azt, hogyan húzgálja a bábunk ide-oda egy széket, hogy bekacsinthasson egy kulcslyukon. Emellett még megemlíteném azt is, hogy film játékideje nem több másfél óránál, de arra hogy valami érdemleges is történjen, arra több mint 35 percet kell várni. Ezért az egész alkotás rémunalmas. A végére már nem is tudtam odafigyelni rendesen, mert egyszerűen éreztem, hogy meg sem erőlteti magát, hogy bármivel is bevonzzon, vagy egy kicsit felkeltse az érdeklődésemet.

Ehhez mérten a szereplőgárda sem bír nagy jelentőséggel. A karaktereket annyira persze megismerjük, hogy kinek mi a képessége, de ennél többet nem igazán tudunk meg róluk. Ennek fényében teljesen érdektelenek és üresek. Nincs szó szerint senki, akivel megfelelően lehet azonosulni. Minthogy valószínűleg a színészek is sok üres és semmitmondó instrukciót kaphattak, a teljesítményük sem veri a plafont. És ha már itt tartunk ugyan ilyen színvonalú a magyar szinkron is. Félreértés ne essék, nem bántom sem a színészeket, sem a szinkronhangokat, az általuk hozott minőség inkább a filmet minősíti, mint Ő magukat.

Mondhatjuk, hogy ezzel a filmmel is megetethetjük a szemetesládánkat, hiszen elődjének, a Gyerekjáték című filmnek még a kislábujjáig sem ér fel. Az üres és céltalan történetmesélést teljesen hangsúlytalan és néhol feleslegesen túlnyújtott jelenetek vizualizálják. A színészi játék ehhez mérten nem sokat ér. A Gyilkos bábok egy rettentően unalmas alkotás, semmivel nem képes a képernyő elé ragasztani minket. Ajánlom azoknak, akik nehezen alszanak el esténként, mert ez a film egy csapásra megoldja a problémáikat. Hírek szerint elkezdődött a reboot forgatása, reméljük sokkal több jóval kecsegtet majd. Ezennel ki is dobtuk a kukába.