Végre vége?

A Kaptár - Utolsó fejezet kritika

2017. február 19. - Kondi_HUN

Egyszer minden történetnek vége, és ezt a tényt még a Kaptár franchise sem kerülhette el. Alice nevével 2002-ben találkozhattunk először, azóta eltelt egy jelentéktelen 15 év. Az indulás óta 2-3 évente kaptunk az arcunkba a Paul W.S. Anderson-féle zombi invázióból, utólagosan megspékelve egy-két erősebb szörnnyel. 2017-ben azonban kiderül, sikerült-e méltóképp lezárni az Umbrella Corp. által előidézett apokaliptikus állapotot.

kaptar.jpg

Alice (Milla Jovovich) Washingtonba tart, hogy végleg elvarrja a szálakat és választ találjon a sok szörnyűségre, ami a T-vírus kiszabadulása óta sújtja a kihaló félben lévő emberiséget. A Vörös Királynő tudtára adja, hogy az ellenszer az elpusztított Raccoon City mélyén, a Kaptárban található. Indulhat a versenyfutás az idővel, melynek végén kiderül, sikerrel jár-e hősnőnk.

Az „Utolsó fejezetnek” nevezett Resident Evil részre öt évet kellett várni, és mondanom sem kell, mindenki tűkön ült már, hogy vajon milyen lesz a nagy finálé. Nem, mi? Gondolhattam volna! Nos, ez az a film, amit a franchise ismerői és kedvelői is csak azért néznek meg, mert ezen a szinten bűn kihagyni az állítólagos lezárást, ha már 15 éve szenvedjük végig azt a másfél órát, amellyel Mr. Anderson rendező úr örvendezteti meg nézőit. Azoknak, akik egyáltalán nem ismerik a Kaptár mozifilmeket, szerintem nem meglepő, hogy nem ez lesz számukra az ugródeszka, hiszen itt már olyan szinten előrehaladott a sztori, hogy megértéséhez az előző filmek ismerete elengedhetetlen. Arra nem térnék ki, hogy milyenek is voltak ezek az alkotások, mindenkinek megvan róluk a véleménye. Ez a széria kapott hideget is, meleget is, utóbbi időben inkább hideget. Ehelyett nézzük meg, milyen lett az állítólagos utolsó rész. Indítsunk az előző filmekben már működő gyakorlattal, mégpedig azzal, hogy emlékezzünk vissza, mi történt eddig. Alice is így tesz, mint minden Kaptárban. Valljuk be, ez nélkülözhetetlen, hiszen már annyi minden történt, hogy követhetetlen lenne enélkül. Aztán jön a jól bevált zombis ijesztések sorozata és… körülbelül ennyi.

resi2.jpg

Ahogy főhősnőnk elindul Washingtonból Raccoon City felé, onnantól igen megfeszített tempóval halad az egész film. Ahogy láttam, nem agyaltak túl sokat azon, hogyan lehetne kicsit felturbózni ezt az agyonnyüstölt sorozatot, mert megmaradtak az eddig is használt, klisés effekteknél, történetvezetésnél. Itt-ott a forgatókönyv kinyír egy-egy szereplőt, de már ez is könyökünkön jön ki, előre lehet látni, ki fog meghalni és azt is, hogy mikor. Találkozhatunk a régi ismerősökkel, van köztük áruló és jó barát is, de természetesen kevesen maradnak a végén, ahogy azt már megszoktuk. Még halvány erőfeszítéseket sem tesz meg azért, hogy legalább a fináléra tartogatna a nézőjének valami lehengerlőt és frappánsat. Természetesen a történetvezetés tartogat számunkra csavart, látványt, lehull a lepel a legtöbb dologról, de így a film vége felé inkább olyan érzésünk lehet, hogy haladjunk már, otthon vár a vacsora. Különösképpen nem nyűgözött le, de talán erre senki nem is várt. De hát ismerjük a régi mondást, ugye: „Járt utat a járatlanért el ne hagyd”! Minek is, felesleges.

resi.jpg

Ha már a látvány is szóba került, ezen a téren viszonylag erős… lenne, ha látnánk is valamit. A jelenetek 90%-a olyan sötét, hogy ezt az alkotást csakis éjjellátóval lehetne megnézni, és még akkor is kétséges, hogy kivesszük-e, mi zajlik előttünk. Ráadásul szerintem amíg élek, nem fogom megérteni, hogy mi szükség ennyire rángatni azt a kamerának nevezett felvevőeszközt. Ez a megoldás egy működőképes dolog, persze ha azt tudatosan használják , és nem ebből áll az egész film. A 2017-es Kaptár esetében idegesítően sokszor használják, és ez még olaj a tűzre a sötét felvételek mellé, így bőven hozzájárul ahhoz, hogy számtalan esetben élvezhetetlen legyen. Emellett tartalmaz olyan nagy butaságokat a történet megvalósítása, hogy azon kár is lenne elgondolkozni, ne is tegyük meg, csak hagyjuk, hogy sodródjunk az árral. Valahol majd csak kikötünk.

És persze a röhejesnek ható végső megoldás után elkerülhetetlen, hogy ne tudassa velünk, hogy ennek nem lesz egykönnyen vége. Hiszen Alice tovább folytatja a harcát mindaddig, amíg a káosz katarzissá nem transzformálódik. Mondhatjuk, hogy lényegi lezárással nem találkozunk, csak tudatják velünk, hogy a nagyján túl vannak.

resi3.jpg

Saját részemről nagyon is remélem, hogy nem kell még egyszer másfél órát végignéznem ebből a franchise-ból, mert már mindenkinek a könyökén jön ki. Innentől a nézők fellélegezhetnek, nem kell többet (vagyis egy ideig biztos hogy nem kell) találkozniuk az Umbrella Corp. logójával, maximum a videojátékokban, de arra legalább érdemes várni, hiszen az idén megjelent VII. rész minden gamer várakozását felülmúlta.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr7412254924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása