Varacskosdisznó - sárkányok vs Matt Damon

A nagy fal

2017. január 06. - Gueth Ádám (Filmnomád)

A fal és kerítésépítés nem új keletű jelenség, melyet Donald Trump talált volna ki. Az ókortól kezdve épültek hatalmas és masszív védelmi rendszerek, melyekkel a birodalmak távol tarthatták azokat a számukra nemkívánatos jövevényeket, akik békésen vagy erőszakosan próbáltak maguknak jobb megélhetést és új földeket találni. Róma határait Brittanában Hadrianus fala védte a piktektől, a perzsák a Kaukázusban emeltek szinte bevehetetlen erődítményeket a nomád támadok ellen, Kínában pedig a keleti hunok, majd a mongolok dolgát próbálták megnehezíteni a híres nagy fallal... Legalábbis eddig így hittük. Yimou Zhang, A hős című kínai filmeposz rendezője amerikai koprodukcióban valósította meg a kínai nagy fal legendák ködébe rejtőző történetét, mely több egyszerű látványmozinál. Ez a film olyan morális és erkölcsi kérdéseket feszeget, mint a bevándorlás, a migráció, a birodalmi politika embertelensége, a különböző kultúrák találkozása, valamint a tudomány hadászatban betöltött szerepének etikai kérdései...

the_great_wall_11.jpg

Ugye egy szavamat sem hittétek arról, amit a filmről mondtam? A nagy fal gyakorlatilag semmi mást nem ad, csak amit az előzetes ígér. Igazi agyatlan akcióparádét, milliónyi CGI szörnyet és persze Matt Damont.

A fekete por nyomában...
A nagy fal elsősorban két, Kínába tévedt európai utazó története, akik egyfajta ipari kémkedés részeként a fekete (lő)por titkát akarják megszerezni. Útjuk során viszont a kínai nagy falnál fogságba kerülnek, ahol azonnal ámulatba ejti őket a szervezettség és a technológia, amivel a fal védelmét szervezik. Felmerülhet hát a kérdés; miféle sereget próbálnak meg távol tartani egy ilyen építménnyel? Az alkotók valószínűleg sokkal több fehér porral találkozhattak, mint feketével, amikor a filmet elkészítették, de legalább nem próbálják meg magukat túlságosan komolyan venni, ami a színészekre is igaz (ők se ezzel a produkcióval próbálnak Oscart nyerni). A falat egy különleges szörnyfaj, a varacskosdisznó-sárkány seregei ostromolják, melyek milliós számban támadnak újra és újra. Néha kissé a World War Z-t idézi, ahogy a szörnyek hangyaszerű raja próbál felkúszni a fal kövein. Egyszerűen minden gigantikus, nagyszabású, ugyanakkor primitív, mégis izgalmas. A primitív forgatókönyvhöz ráadásul olyan emberek adták a nevüket, mint Edward Zwick, a Véres gyémánt rendezője, valamint Tony Gilroy, a Bourne-filmek és a Zsivány Egyes írója... Kár volt a gőzért.

the-great-wall-official-trailer-2-5.jpg

Kínai gyorsbüfé a filmgyártásban
Annak ellenére, hogy A nagy fal egy egyértelműen amerikai ízlés szerint készült darab, természetesen azért alaposan rátesz a kínaiak nemzeti öntudatára. A filmbéli nagy fal az emberiség utolsó mentsvárává magasztosodik a szörnyek elleni gigászi küzdelemben. Ennek megfelelően az alkotók az igazi nagy fal méreteit is jócskán felnagyították, hogy az építmény még impozánsabb látványt nyújtson a nézőknek. Láthatunk még ezenkívül rengeteg olyan találmányt, melyet hagyományosan a kínaiakhoz szoktak kötni; rakéta hajtású robbanó nyílvesszőket, lőport, mágnest, óriási hallókészüléket, hőlégballont, íjpuskát, stb. A felvonultatott technikai armada is mind-mind a kínai, illetve ázsiai büszkeségre tesz rá jókora szeneslapáttokkal. A főszereplő viszont a nemzetközi siker érdekében mégiscsak a fehér Matt Damon, aki viszont a történet értelmében egy európai kalandor. A film tekintélyes része azonban kínai nyelvű, ami így még inkább erősíti a két kultúra közötti különbségek bemutatását. Ugyanakkor ez mégsem egy igazi ázsiai film. A világsiker igénye jócskán felülírta az általában a kínai mitológiára épülő kínai filmeposzok sajátosságait, így egy műanyag gyorskajához hasonlító terméket kapunk, ami könnyen eladható a világ bármely pontján, akárcsak a kínai gyorsbüfé.

the-great-wall-movie-2016.jpg

A lovasíjász meg a többiek
Mint szinte minden alkotás a filmiparban, úgy A nagy fal is rendelkezik magyar kötődéssel, mivel Matt Damont a magyar lovasíjász bajnok, Kassai Lajos készítette fel a szerepre - bár ha őszinte akarok lenni, a számítógép többet javíthatott Damon filmbéli készségein, mint Kassai. Damont egyébként a pénzen kívül valószínűleg semmi más nem motiválhatta, hogy részt vegyen ebben a produkcióban, és azért lássuk be: Matt Damon jobb színész annál, minthogy üres látványfilmekben szerepeljen, erre ott van Jason Statham vagy Jet Li. Pedro Pascal (a Trónok harca és a Narcos sztárja), valamint Willem Dafoe üde színfoltok, az ázsiai szereplők közül viszont Tian Jing szépsége és alakításának üressége emelkedik ki. A zenére viszont Ramin Djawadi (a Trónok harca komponistája) révén nem lehet panaszunk, Djawadi hatásosan építi be a kínai hangszereket (pl. a dobokat a film zenéjébe). A díszleteket felesleges lenne kiemelni, a fal jó része úgyis egy renderfarm terméke, a jelmezek viszont néha egyenesen csapnivalóak, mintha egy cosplay találkozóról szalajtották volna őket.

mv5bmzy2njm5mzk2nf5bml5banbnxkftztgwnja0mdg1ote_v1_sy1000_cr0_0_1502_1000_al.jpg

Hagyd otthon az agyadat!
Ha valaki úgy dönt, hogy egy minden értelmet nélkülöző, de izgalmas látványfilmre szeretne jegyet váltani, az valószínűleg nem fog csalódni, mert A nagy fal végig le fogja kötni a figyelmét. Ha viszont valakit a mélyebb értelmű és tartalmasabb ázsiai filmgyártás érdekel, annak ott van a Tigris és sárkány, valamint a már említett Hős. A magamról részéről jobban örültem volna annak, ha egy valódi történelmi témájú drámaként dolgozzák fel a világ egyik leggrandiózusabb építményének történetét, nem pedig egy ennyire elborult fantasyként. A hun vagy mongol támadás önmagában már nem elég érdekes? Feltétlen varacskosdisznó-sárkányok kellenek ahhoz, hogy egy ilyen sztori jobban eladható legyen a széles tömegeknek? Végül is a Trónok harca is azért lett sikeres, mert történelmi allegóriákat vonultatott fel felturbózott fantasy köntösben. Persze, azért itt akad egy kis színvonalbeli különbség... mármint a Trónok harca javára.

再见!mv5bmjexnzuwnjmwnv5bml5banbnxkftztgwmde0mdg1ote_v1_sx1777_cr0_0_1777_829_al.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr7612096473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása