A magyar film az utóbbi időben mintha újra reneszánszát élné. Minőségi hazai tv és mozifilmek valamint sorozatok kerülnek a képernyőre, melyek végre nem csupán a fesztiválok sznob közönségének, hanem a mezei mozinézőnek is szólnak. Ha viszont azt a filmet keressük, amely leginkább pozitív példaként szolgálhat a rendszerváltás utáni magyar közönségfilm világsikerére, akkor valószínűleg Antal Nimród első rendezéséhez, a Kontrollhoz kell visszakanyarodnunk. Egy film, ami egyesít magában mindent, amit szeretünk a magyar mozgóképgyártásban.
Íme a világsiker receptje Antal Nimród módra.
Mielőtt valaki megkérdezné, miért nem a Saul fia, a válasz egyszerű; a Saul fia nem közönségfilm. Nemes Jeles László alkotása nem a nagyközönség számára készült és a nézettségét is elsősorban a különböző díjak és elismerések okozta hírverésnek köszönheti, elsősorban persze a legjobb idegennyelvű film Oscar-díjának. Hiába igényes és kifinomult mozi a Saul, ha a széles közönség (főleg a fiatalok) nem tudja befogadni.
A Kontroll más. Bár nem egy megszokott értelemben vett közönségfilm, mégis egyesíti magában mindazt, ami érdekelheti a potenciális mozinézőket, akár Hazánkban, akár idegenben. Rendelkezik egyfajta magyar művészfilmes vonallal, de ugyanakkor a hollywoodi típusú filmek lendületével is. A Kontroll ezenkívül egy műfaji kavalkád is egyben: vígjátéki, drámai, horror, thriller, krimi és sci-fi elemek is megjelennek benne, ami jelentősen kitágítja a lehetséges célközönséget.
A Kontroll sajátosan magyar film, egy igazán magyar témáról. Ennyire egyedi hangulatú földalatti vasút vonallal is valószínűleg csak mi magyarok rendelkezünk (ami nem feltétlenül pozitív egyébként, elnézve a 3-as metró vonalát), nem is beszélve az ellenőrök szinte társadalmon kívüli világáról. Azt gondolhatnánk, hogy ez a téma csak nekünk magyaroknak jelent bármit is a világon, de legfeljebb a kelet-európai nézőknek. A Kontroll azonban a magyar filmek között szinte példátlan nemzetközi rajongótáborral büszkélkedhet, amit a filmből készült youtube videók kommentjei is jól példáznak. Akad rajongó az USA-ból, Chiléből, Brazíliából, Törökországból és a Föld szinte minden pontjáról, ráadásul több neves filmes, mint pl. Alan Parker is nagyra értékelte - és persze ez a darab indította be Antal amerikai karrierjét is.
A legtöbb magyar filmmel ellentétben ugyanis a Kontroll nyelve valóban a nemzetközi filmnyelv. Igen, a szereplők magyarul szólalnak meg, de ha beszédüket lefordítjuk a világ bármely nyelvére, a történetet, a mondanivalót és az ábrázolást minden ember érteni fogja. A Kontroll nem nyelvi poénokkal próbál meg viccelődni, sem pedig azzal, hogy "mi magyarok mennyire gyökerek és primitívek vagyunk", hanem egy hazai sajátságokra is építkező, kifinomult szimbólum rendszerrel operál. Ennek egyik különleges és kiemelkedő eleme a zene. A Neo együttes muzsikája egyszerre idézi a modern elektronikus hangzást és a történelem homályába tűnő pusztai népzenei stílust. A képi világ Pados Gyula fényképezése nyomán pedig szinte olyan, mint egy tudományos fantasztikus moziban.
A szereplőgárda szintén a fentebb ismertetett egyediséget erősíti. Bár a tipikus hazai tahók is bőségesen képviseletik magukat a repertoárban, szerepeltetésük nem válik túlzottá, se öncélúvá, mint például az Üvegtigris-trilógiában. Az ellenőrök karaktereit mintha egytől-egyig az élet írta volna, de talán ez még inkább igaz a filmben bemutatott utasokra és a velük kapcsolatos helyzetekre. Az ismerős helyszínek, szereplők és szituációk ellenére a film rendelkezik egy szürreális, sötét, de mégis mágikus és meseszerű atmoszférával, hisz mi, akik naponta utazunk a metrón, tudjuk, hogy egyszer feljutunk a felszínre. A Kontroll viszont végig fogva tart minket és amolyan nyomasztó alvilági utazásra invitál, hogy két órán át ott is maradjunk ebben a mesterséges pokolban. Nem lépünk ki a felszínre, nem csillan az arcunkba a Nap fénye, csak a neon lámpák vakító fényessége, az alagutak mindent elfedő sötétsége és a metrókocsik fülsüketítő robaja. A felszín csupán egy cél marad azok számára, akik szabadulni szeretnének ebből a világból.
Bár a Kontroll alapfelvetését a magyar metróvonal ihlette (oly annyira, hogy Antal Nimród egy a kisföldalatti állomásai között futkározó őrült látványának hatására kezdte el írni a történetet), a megvalósítás azért itt is bővelkedik kölcsönzött elemekben, ami viszont kifejezetten jól áll a Kontrollnak. Antal Nimród maga is bevallotta, hogy három nagy kedvence, a Szárnyas fejvadász, a Taxisofőr és a Mechanikus narancs mekkora hatással volt rendezői stílusára (a bagoly motívum pl. egyértelműen a Szárnyas fejvadászra utal). Ezek a kölcsönzések viszont valódi tisztelgések Scorsese, Ridley Scott vagy Kubrick munkássága előtt, nem pedig közönséges majmolás, mint ahogy az sok hazai produkció elköveti.
A Kontroll egyedisége kapcsán bár apróságnak tűnhet, de érdemes kiemelni a film nyitányát is... Elvégre melyik másik film kezdődik azzal, hogy a BKV igazgatója (akkor Aba Botond) exkuzál és magyarázkodik, hogy a bemutatott történet a képzelet szüleménye.
Antal Nimród tehát - aki amerikai születése ellenére is magyarnak vallja magát - egy igazi kultikussá lett klasszikust tett le az asztalra. Ha fel akarnánk sorolni a Kontroll valamennyi érdemét, a lista talán hosszabb lenne mint az összes budapesti metróvonal.
A pozitív példa tehát minden magyar filmes előtt ott áll, de ezt a fajta sínfutást csak kevesek képesek sikerrel teljesíteni, és sokszor hiába lenne adott minden, a várt eredmény mégis elmarad.
Kiszámíthatatlan ez, mint a magyar közlekedés...
