A Suits évadkezdésénél felvillant pár olyan jel, ami leadta a vészjelzést a sorozattal kapcsolatban. Úgy próbáltam megmenteni ezzel a sorozattal a kapcsolatom, hogy egy párterápiás kezelés ehhez képest fityfene. Volt értelme melegen tartani a levest?

Tényleg féltem a nyitó epizód után, hogy most jön el az a rész, mikor ott kell hagynom a sorozatot, pedig volt már olyan szakasz, mikor elgondolkoztam ezen. Azt hozzá kell tennem, hogy az első évad tényleg nagy kedvencé tette a Suits pörgős, laza epizódjait. Két vagány ügyvéd, klasszikus öltönyös nagyágyúk, laza fickók, akiket a való életben biztos rühellnénk, de itt veszettül megkedveltünk. Szóval mi volt a Suits titkos receptje? Elsősorban nagyszerű karaktereket kaptunk, akikről tényleg elhittük, hogy olyan vagányak, hogy a város legmenőbb éttermében csettintésre kapnak asztalt, és jobb szemöldökük felhúzásával bugyikat húznak le a lányokról. Persze nem csak a főszereplőkről beszélek, mert Jessica, a nagymenő ügyvédi cég stílusos, ámde vérprofi vezetője, vagy Donna, a világ legtökéletesebb asszisztense, aki mágikus képességével elintézi a lehetetlent, miközben megtestesíti a nagybetűs nőt, szintén eszement erős karakterek voltak. Na és persze Louis Litt. A nagy vagányság receptúrában a hígító, aki annak ellenére, hogy iszonyatos tapló karaktert hoz, a legtöbb mosolyt csalja az arcunkra. A jogi esetek eszesek voltak, és a részek úgy pörögtek, hogy alig bírtuk követni a filmes utalásokat.  A sorozat zenei választásai pedig a legjobb válogatás albumokat töltik meg szerintem a rajongók köreiben.

Aztán a recept kicsit megbicsaklott. A további évadok változtak, és egyre nagyobb hangsúlyt kapott az átívelő szál is. Ez persze annak ellenére, hogy sokaknak nem tetszett, nem feltétlen vált a sorozat kárára, főleg abból a szempontból, hogy a karakterek kicsit meg is követelték, hogy ne ragadjon le a fejlődésük az egy jogi eset, egy rész erejéig. Sajnos változott a dinamika is, de számomra például nem eléggé ahhoz, hogy azonnal lelépjek. Persze manapság, mikor a sorozatozás virágkorát éli, mind minőség, mind mennyiség szempontjából, ez nem mindig jó. Pontosan ezért reménykedtem, hogy a Suits javítani fog. Valahol az ötödik évad körül éreztem is egy kis minőség javulást, legalábbis meglehetősen szerettem az évadot. És, mint az előző írásomban ki is fejtettem, a cliffhanger az utolsó évad végén, erőteljes változásokat ígért. Persze ha magasra rakjuk a lécet, akkor meg is kell ugrani. A nagy kérdés tehát, hogy sikerült-e. A következő bekezdésben spoileres leszek, szóval akit csak a végeredmény érdekel, ugorjon az utolsó bekezdésre.

A válasz részemről felemás. Egyrészt jóval több potenciál lett volna abban, hogy végre kiderült Mike titka és sittre vágták. Az persze lehet csak az én hibám, hogy az évad nagy főgonosza, Frank Gallo nem működött. Ami viszont működött az új szereplők terén, az Mike cellatársa, Kevin (Eric Palladino). Sikerült megkedvelnem a srácot, szóval az évad közben legalább annyira szorítottam neki, mint a főszereplőnek. A börtön falain kívül megkaptuk Sean Cahill állandó jelenlétét (Harvy és Sean a legjobb buddy cop komédiákat idézte néha), ahol Neal McDonough kivételesen olyan szerepet játszott, ahol nem kellett egy totális pszichopatát alakítania. Sőt! Az utolsó részekre adtak alá egy egészen érthető, bár hirtelen előrántott motivációt. És ez az, ami sokszor nem működik a Suits esetében, a hirtelen előrántott motivációk. Persze ezt gyakran okozzák, vagy okozhatják a körülmények is. Gina Torres például már nem lesz jelen a következő évadokban, így Jessica karakterének kellett egy lezárás, amit szintén jó lett volna hosszabban felépíteni, és nem pár rész alatt előkapni a kalapból. Még ha nem is volt teljesen érthetetlen indok a távozásra, azért kissé karakter idegen volt pár mozzanat. Ennek ellenére totálisan pozitív dolog, hogy happy endet kapott.

Louis karaktere egy kissé súlytalan mellékszálon evezett, egy szerelmi szál keretében. Ettől kissé mellőzöttnek tűnt az évad során, nem is nagyon folyt bele a dolgokba pár kivételtől eltekintve, viszont sikeresen volt önmaga a karakter, amitől gyakran erőteljesen kellett mosolyognom. Az évad végére kaptunk emocionális töltetet is rendesen, és talán a dolgok is jobban felpörögtek. A karakterizálás még mindig veszett jól áll a sorozatnak, és mivel jó színészekkel dolgozik, még a klisésebb momentumok is gyakran működnek. A sorozat története az utolsó rész végére kicsit rendezte sorait, és minden szál sikeresen lezárásra került. Persze nem maradtunk olyan dolgok nélkül, amikre ne lehetne alapozni a következő évadot. Mike csatlakozik tanácsadóként a céghez, Lulu és egy gyerek?

Összességében azt kell mondjam, hogy annak ellenére, hogy nem volt tökéletes évad, nem vállaltak be elég nagy fordulatokat, nekem még mindig működött a sorozat. Nyilván erősebb akaratúak passzolják, de van egy olyan tippem, hogy aki eddig is szerette a Suits sajátos vonásait, az most is szeretni fogja. Lehetne jobb itt, egy kicsit ott, de még mindig nehéz elengedni. Még mindig van benne valami izgalmas. A zenei választások most is egy csomó zenét dobtak a youtube listámba, és összességében jó szórakozás volt a hatodik évad.