Valahogy mindig is buktam a családi drámás történetekre (helló Dallas), így előre láttam, hogy engem érdekelni fog a Queen Sugar története. Persze volt egy olyan előzetes félelmem, hogy mennyi szappan jut majd a szemembe, és ez a félelem egészen az első epizód feléig ott is maradt.
A sztori több szálon és több helyszínen indul el. A középpontban egy afro-amerikai család tagjai vannak, akik eltérő társadalmi közegben mozognak, miközben apjuk valahol Lousiana muzsikától hangos termőföldjén bandukol egyedül. Azaz majdnem egyedül. Persze, mint sejthető, egy váratlan krízis elkezdi szépen összerántani a család különböző tagjait, hogy ne csak a saját életükben keletkező gondokat (van pár) oldják meg, hanem a közöset is.
A történet Natalie Baszile regényéből lett adaptálva, és Oprah Winfrey saját csatornáján fut, aminek alapján nagyjából be is lehetne lőni a sorozat milyenségét, de a minőség már egy teljesen más kérdés. A sorozat kiindulási pontjai meglehetősen klisés felvetések, mint a családi problémák, társadalmi és nézetbeli különbségek, de hát ugye nincs új a nap alatt. Így előre nem is olyan nehéz felvázolni a konfliktus-forrásokat, ahogy azt sem, hogy némelyik szál hová fog kifutni, persze egy dráma esetében sosem a kiindulási pont a kérdés, hanem az, hogy a készítők mit kezdenek az asztalra vetett kártyalapokkal, és miként játsszák ki őket.
Mint első rész, nem is nagyon várhatunk többet a szereplők felvetéséből, mint alapozást. A három testvér totálisan eltérő életvitele nyilván adja a megfelelő drámai fordulatokat. Kutya legyek, ha a bűnözést sem megvető kistestvér, a spirituális nővér, és a gazdag sport feleség között ne lenne később irdatlan nagy balhé, vagy több. Persze ez így mind karcos bemutatása a szereplőknek, az első epizód alapján nem tudunk a karakterek személyiségében elmerülni, de ez rendben is van, a jellemformálás jöhet majd a következő részekben. Ennek ellenére a színészek teljesítménye teljesen rendben van, bár számomra ismertebb arc csak Glynn Truman (House of Lies) volt.
A sorozat hangulatát tekintve csillagos ötös a készítőknek, mert mind a fényképezés, mind a zenei aláfestés tökéletes lett. A helyszín teljesen rányomja a pecsétjét a hangulatra, és ettől lesz igazán egyed a Queen Sugar. Az epizód alatt végig volt egy olyan, „de elutaznék New Orleansba” hangulatom. Természetesen drámáról van szó, szóval a készítők igyekeztek gyakran emocionális reakciót kiváltani a nézőkből, ami félig-meddig sikerült is. Persze az kérdés, hogy mindenki olyan könnyű eset lesz-e, mint én, aki az Aladdin végén is sírva fakadt. A fenébe is, ki nem?
Maga az egész epizód a történet szempontjából is csak indulás volt, hisz igazán csak a rész végére érik be a felállás, előtte csak megismerjük a szereplőket. Mindezek ellenére bőven le lehet szűrni, hogy a Quenn Sugar kiknek fog tetszeni, és azt is, hogy érdemes-e benevezni a folytatásba. Nyilván minden azon fog majd múlni, hogy a következő részek mit kezdenek a most felvázolt szituációval, de az indítás mindenképpen kellemes volt. Jóval kevesebb szappan került a kosárba, és jóval több dráma, aminek hatására beszippantott a sorozat. Szóval, aki egy kis családi drámára vágyik, egészen egyedi hangulattal, az nevezzen be rá.
