Kedves Olvasóink! A Kritizátor örömmel jelenti be, hogy belevág a filmvilág hulladék-feldolgozó ügyleteibe is. Szemetesládánkat arra használjuk majd fel, hogy tartalmát az Álomgyár retteneteivel töltsük fel, bemutatva ezzel a mozikultúra sötét oldalát. Titeket, lelkes olvasóinkat pedig arra kérünk, segítsetek bővíteni ezen gyűjteményünket mindenféle „földi jóval”! Vágjunk is bele, nézzük mit tartogatnak számunkra a trash-filmek. 

A történet rettentően egyedinek számít Hollywoodban. Három fiatal lány vidékre utazik egy kis kunyhóba, hogy szétbulizzák az agyukat pasik nélkül (ugye milyen ötletes?), ám nem tudják, hogy egy szörnyű baleset révén fertőző vegyi anyag került a közeli kis tóba, megfertőzve és vérszomjas fenevaddá változtatva a tónál élő hód populációt. Kisvártatva azonban megjönnek a hős férfiak is, hogy a lányok segítségére lehessenek a bajban. Na vajon mi fog kisülni ebből?

Hát semmi jó! A film mentségére legyen mondva, kötve hiszem, hogy komolyan gondolták volna, és még vígjátéknak sem menne el, annyira gyenge, de legalább pár jeleneten jót röhög az ember.

Kezdjük is mindjárt a karakterekkel. A film története három lány köré épül, név szerint Mary (Rachel Melvin), Zoe (Cortney Palm) és Jenn (Lexi Atkins). Ahogy utánanéztem a színészeknek, kevésbe meglepődve tapasztaltam, hogy még nem rendelkeznek akkora filmes múlttal, és ha szerepeltek is viszonylag nevesebb filmekben, azok is csak kis mellékszerepek voltak. Így hát érthető, hogy a színészek teljesítményétől nem vágja hanyatt magát az ember, de nem is ez a legnagyobb foltja az egésznek, hiszen erre számíthatott mindenki. A karakterkidolgozás ennél még szörnyűbb. Lássuk csak: az okostojás, a bulihajhász nimfomániás és az „én vagyok a legvisszahúzódóbb, de én jövök rá a lényegi megoldásra” lányka. Le a kalappal, ilyet még életemben nem láttam! Talán mondhatjuk, hogy a női szereplők még csak-csak érdekesek lehetnek (természetesen a minden helyzetben való feltétlenül szexi megjelenésen kívül), de a férfiak!!! Egy merő szerencsétlenség mindegyik, és kötve hiszem, hogy bárki tudna velük azonosulni. Hiába változatos attitűdű karakterek, ha nem hordoznak magukban értéket, akkor nem ér semmit az egész. A dialógusok és a szövegkönyv semmi mondanivalót nem tartalmaz, a karakterek egymáshoz való viszonya egyáltalán nem vászonra illő, sőt, mi több iszonyú gáz. Kínosnak éreztem minden ilyen jellegű jelenetet, ami benne volt.

Na, de ne vegyük már ennyire komolyan ezt az egészet! Hisz maguk a színészek sem tesznek másképp. A játékukon tisztán látszik, hogy olykor nem tudnak mit kezdeni az adott szituációkkal, amit teljesen megértek, mert néha olyan szinten nevetséges, hogy ne tovább. A technikai része a filmnek erősen kétoldalú. Tekintsünk most már el attól, hogy a vágási metódusok pocsékak, mert nem képesek egy jelenetsort úgy bemutatni, hogy ne zavarjon be egy-egy rosszul időzített snitt. Inkább vegyük figyelembe a megvalósítást. Jó, vannak benne erősen bullshit dolgok, ez várható volt, de ami a legjobban szórakoztatott, azok a hódok. Hát ilyen vicces bábjátékot kevés film produkál, az tény és való. A szóban forgó lények invázió jelenetei nem rettegéssel, sokkal inkább röhögéssel töltik meg a légkört. A kreatúrák mozgása, viselkedése és kinézete semmilyen realisztikus hatást nem hordoz magában, mondhatni a low-budget kivitelezés díszes mintapéldányával állunk szemben. Viszont jót szórakoztam azon, hogy a hatáskeltés és problémafokozás okán a hódokat szuper intelligens személyiséggel ruházták fel, akik még a telekommunikációs hálózatot is képesek hatástalanítani, hogy tőrbe csalják áldozataikat. Persze aztán egy kis magyarázatot kapunk olyan formában, hogy ezek az aranyos állatkák mindent megrágnak, ami az útjukba kerül, hát egye fene, végül elfogadtam. Viszont a sminkesek előtt le a kalappal! A film legviccesebb pontja (amit nem árulnék el természetesen) a 60. perc környéken jön el. A filmben használt make-up ezen a ponton bőven gondoskodik arról, hogy az egekig emelje a rondaság-faktort, amitől garantáltan rémálmaink lesznek.

Végül a lezárásról, a konklúzióról és a Happy Endről le is mondhatunk. Ott fejeződik be, ahol elkezdődött, az invázióra lényegi megoldás nem született, csak egy ilyen ratyi keretbe ölelt valamit kapunk. De nem baj, a konklúziót majd én levezetem: Félreértés ne essék, a film nem szar, hanem egyenesen röhejes. A Rotten Tomatoes 69%-os értékelési rátája egyenesen ledöbbentett, bár ha jobban belegondol az ember, poénnak tényleg megér ennyit! Valóban csak az az egy mentsége, hogy nem veszi magát komolyan, így egyes jeleneteken mi is jót röhöghetünk. De garantálom, hogy sör és jó társaság nélkül ez a mű merő szenvedés. Egy üres, semmitmondó történet, unalmas és céltalan karakterekkel, összecsapott megvalósítással, de a megfelelő hatást bőven elérő make-up technikával, konklúzió nélkül. Nálunk méltán nyerte el az igazi „ZS” kategóriás díjat. Mehet is a kukába, szép napot mindenkinek!