Vlagyimir Nabokov neve nemcsak az orosz, de az amerikai irodalom történetével is szorosan összefonódott. Amerika szerte jelentek meg könyvei saját anyanyelvén, köztük az 1955-ben kiadott Lolita, mely híressé, sőt hírhedté tette az írót. A cselekménye amennyire pontosan szerkesztett, a korabeli olvasatok alapján annyira leredukálódott az aberrált szexuális orientáció és a pornográfia szintjére. Noha ezen feltételezés szinte sértő az íróra nézve, hiszen sokan csak egy negyvenes férfi képét látják maguk előtt, aki megront egy tizenkét éves kislányt, majd keresztülhurcolja az országon, egyrészt a mohó birtoklási vágya miatt, másrészről, hogy kielégítse pedofíliája szexuális szükségleteit.
Az alábbi történetleírás azonban túlságosan sarkosított és prűd szemléletet tükröz, nem utolsó sorban pedig hamis képet ad a műről. Humbert Humbert negyvenes évei közepén járó művelt, intelligens férfi, aki lelki sebeit már gyermekkora óta kénytelen viselni. Kamasz fiúként a szülei szállodájában élte gondtalan mindennapjait, amikor megismerkedett a vele egykorú Annabellel. Kettejük kapcsolatát fiatalságuk ellenére az érzéki testiség és a feltétlen ragaszkodás jellemezte, boldogságuk mégis a lány hirtelen halálával ért véget. Kijelenthetjük tehát, hogy a kamasz Humbert életében ez volt az a fordulópont, mely későbbi jellemét és tetteit formálta, vagy éppen deformálta. „Hogy volt-e elődje? Volt. Persze hogy volt. Igazság szerint Lolita talán nem is létezett volna, ha egy nyáron bele nem szeretek egy bizonyos gyereklányba.”[1]
A következő nőalak az életében az első felesége, Valeria volt. Életének ezen szakaszában már felütötte fejét, sőt kitöltötte mindennapjait a fiatal lányok, lánykák utáni sóvárgása, fantáziálása, akiket nimfácskáknak nevezett: „Most pedig szeretném bevezetni a következő fogalmat. A kilenc és tizennégy éves korhatárok között előfordulnak olyan hajadonok, akik bizonyos, náluknál kétszer vagy többször idősebb, megbabonázott utazók előtt felfedik igaz természetüket, mely nem emberi, hanem nimfikus (vagyis démonikus); ezen választott lények jelölésére a „nimfácska” megnevezés alkalmazását javaslom.” Mitológiai alapokra helyezve az alábbi leírás csak még markánsabb értelmet nyer Humbert szempontjából, hiszen a nimfák, a görög mitológiai nőalakjai, a szépség, a termékenység és a természet megtestesítői. Különösen szép helyekhez vagy tájakhoz kötődnek; otthonaik a hegyek, a völgyek és a ligetek; dús réteken táncolnak, virágos mezőkön pajzánkodnak, mindig jókedvűek és gyakori célpontjai a szatírok szerelmi vágyainak.
Hősünk az általa felállított mércéhez igazodva keresi a kislányok kegyeit, és saját határait feszegetve a kiskorú prostituáltak közül is találkozgat egynéhánnyal. Valeria, a felesége csak amolyan kirakati tárgy, szép ékszer, akit azért tart, hogy a külvilág számára gondosan felépített házaséletének a létezését bizonyítsa, ő azonban nem jelent a számára semmit, ezért sem fogja felzaklatni a tény, hogy a nő egy taxisofőr szeretőjeként elhagyja őt. Mindez számára inkább jelent tehermentesítést, mintsem dühöt vagy csalódottságot, így nem meglepő, hogy ezek után új életet kíván kezdeni.
Charlotte Haze alakja a ramsdale-i idill kertjeiből bontakozik ki. Özvegyasszonyként csak szeretetre és megértésre vágyik, a jóképű, intelligens Humbert pedig ideális jelölt a számára. Igazából, ahogy annak előtte Valeria, úgy Charlotte sem a cél, mindinkább egy eszköz, akit a férfi tudatosan használ. De nem ő az, akinek a kezében összefutnak a szálak.
Lolita, született Dolores Haze, a női archetípust, a Végzet Asszonyát testesíti meg. Még ha egy kislány álcája mögé bújik is, a neve mindent elárul róla. A Dolores a bibliai ’Hétfájdalmú Szűz’ megfelelője, családneve pedig az angol haze főnévből származik, melynek jelentése a ’tisztaság hiánya’. Démonikus nimfa, femme fatale; csupa olyan jelző, mely nemcsak a női testet, mint fegyvert szimbolizálja, de fejlett intelligenciára is utal, aminek a birtokában van, és mint olyant, tudatosan alkalmaz. Humbert vágyainak mélysége a lány iránt megkérdőjelezhetetlen, azonban van valami, amire érdemes figyelni: Humbert a megbűvölt vadász. Lolita soha nem volt áldozat, becserkészni vagy betörni kívánt állat, státusza tehát fordított értelmet hordoz, hiszen minél ártatlanabbnak és elérhetetlenebbnek mutatkozott, közben mégis egyértelmű tettekkel bizonyította, hogy csöppet sem közömbös számára a nála sokkal idősebb férfi. Kereste a testi kontaktus lehetőségeit, rajzot hagyott maga után, mely kettejüket ábrázolta, így alakítva ki olyan mértékű függőséget csodálójában, hogy Humbert többé nem volt más, csak egy megbűvölt vadász.
Sajnos a férfi is nyomokat hagyott maga után, bár ezek inkább rejtett szerelmi vallomások voltak, de Charlotte-ot még a zárt fiók sem gátolhatta meg abban, hogy újdonsült férje élete minden egyes részlete fölött kiterjessze a felügyeletét – a halála inkább volt szükségszerű, mintsem tragikus, mert csak egy újabb mérföldkő volt Lolita és Humbert kapcsolatában. A lány a nyarat egy táborban töltötte, ezért nem is értesülhetett anyja haláláról, azonban Humbert végre nyeregben érezhette magát. Amint kiragadta őt az erdei környezetből, Lolita megszűnt nimfának lenni, és abban a percben, ahogy a férfi ölébe bújva megcsókolta őt, femme fatale-ként született újjá.
Útjuk a Megbűvölt vadász nevű fogadóba vezetett, az első olyan helyre, ahol már szeretőkként érkeztek, és ahol először kényszerültek színjátékra. Mint apa és lánya jelentkeztek be, és amit az egyikük elvesztett, azt a másik birtokolta, miután kijelentkeztek. Lolita régen nem volt már szűz vagy akár gyermek, így az ártatlanságát sem Humbert ragadta el tőle. Inkább a férfi volt az, aki valamit elvesztett, mégpedig a lelkét, ami ott pihent annak a lánynak a markában, aki kiirtotta belőle a szégyenérzetet és az érzelmeit a soha ki nem elégíthetetlen ösztön szintjére redukálta. Humbertből, az emberből, így vált Humbert, az állat, akinek a nyakörvét Lolita tartotta erős kézzel. Kettejük sub-dom párosa nem szól másról, mint a kiszolgáltatottságról; míg az egyikük alárendeltként önként tesz meg bármit, addig a másik kénye-kedve szerint rendelkezhet felette. Lolita domináns félként okoz fájdalmat a sub szerepében teljes elégedettséget érző Humbertnek, kapcsolatuk tehát a lelki szado-mazoizmuson alapszik.
Lolita a regény végén elszökik Humbert elől, majd később megtért feleségként és leendő anyukaként látjuk újra, amint pénzért könyörög Humbertnek. Ismerve előéletét, kissé meglepő ez a fajta fordulat. Az irodalomban de Sade márki volt az, aki a Juliette története, avagy a bűn virágzása c. művében hasonló jellemfejlődést mutat be. A történet szerint Juliette bűnös életet élt, és szexuális viszonyai tették őt kora femme fatale-jává. Később mégis meggyónta tetteit és a tisztaság eleven szobrává válik. Noha a Lolita nem a Juliette története, avagy a bűn virágzásának parafrázisa, a karakterábrázolás hasonlósága fölött nem lehet szemet hunyni.
Egyesek Lolitát egy megrontott, gyermekségétől megfosztott lányként látják, mások azonban a már emlegetett démonikus nimfasága miatt elítélik, sőt, Humbertet kiáltják ki áldozatnak. A regény pedig a mai napig nem találja meg az egyensúlyt, és talán ez csak még jobban erősíti az író érdemét. A műből készült két filmes adaptáció, az egyik Stanley Kubrick, a másikat Adrian Lyne jegyzi, más-más módon dolgozza fel a történetet, de az már egy következő cikk alapja lesz.
[1] Nabokov, Vlagyimir: Lolita, ford. békés Pál, Budapest, 1987.
