A Fekete Kardforgató legendája

Berserk kritika

2016. augusztus 20. - Illisz Balázs (Balus)

Történet egy háború sújtotta pszeudo-középkori királyságból, némi udvari intrikával fűszerezve, és a háttérben megbúvó, de az eseményekre komoly hatást gyakorló természetfelettivel. Mindezt egy olyan alkotótól, aki nem átall pokoli kínokat okozni a karaktereinek. Nem, nem a Trónok harca legújabb évadáról lesz most szó, hanem Miura Kentaro Berserk c. mangájának 1997-es animefeldolgozásáról.

Lassan száz éve dúl már a háború Midland királysága és a Chuder Birodalom között. Egymást érik a véres összecsapások, az utak mellett holttestek halmai hevernek, a falvakban pedig fosztogató és erőszakoskodó katonák portyáznak. Ezt a harcok tépázta vidéket rója egy vészjósló férfi, aki fekete páncélt visel, jobb szeme hiányzik, bal karját pedig egy félelmetes acélkéz helyettesíti. És nem mellesleg egy akkora kardot forgat játszi könnyedséggel, amit egy átlagember megemelni sem tudna. Ő Guts, a Fekete Kardforgató. De nem mindig volt ilyen: pár évvel ezelőtt még egyszerű harcosként kereste a kenyerét csatáról csatára járva. Az élete akkor változott meg, amikor találkozott egy zsoldos kompániával, a Héják Bandájával, és az ő karizmatikus vezérükkel, Griffith-szel.

Griffith tervei között szerepel, hogy véget akar vetni a háborúnak Midland és Chuder között, nemesi címre és végül egy saját királyságra vágyik. Miután Guts csatlakozik hozzájuk, a Héják pályája gyorsan ívelésnek indul, és egyre magasabb pozíciót töltenek be a midlandi seregben. Ennek köszönhetően sokan irigyek lesznek a sikereikre, és már nemcsak a csatamezőn, de a királyi udvarban is veszélyek leselkednek rájuk. A Héjákat azonban semmi sem tántoríthatja el céljaik elérésétől, és Guts egy idő után arra gyanakszik, hogy ennek köze lehet ahhoz a rejtélyes, Behelitnek nevezett talizmánhoz, ami Griffith nyakában lóg.

Ugyan a Berserk alapvetően a dark fantasy zsánerébe tartozik, az 1997-es animesorozatban (mely az ún. „Golden Age” történetszálat dolgozza fel), mégsem a klasszikusnak tekinthető fantasy-elemeken van a hangsúly. Mint ahogy a bevezetőben említettem, jelen van a természetfeletti, de csak ritkán mutatja meg magát. Amikor viszont igen, akkor annak komoly jelentése van a cselekmény szempontjából. Éppen ezért lehet félrevezető az anime első epizódja, amiben Guts egy szörnyeteggel küzd, mivel az esetek döntő többségében hús-vér emberek az ellenfelei. Rendhagyó módon az első rész kvázi az utolsó is, mivel ekkorra már Guts maga a Fekete Kardforgató, és a sorozat többi részéből tudjuk meg, hogyan vált azzá, aki.

A dark fantasy jelleg az erőszak és a szexualitás ábrázolása mellett (ami a mangához képest még így is sokkal visszafogottabb) leginkább abban nyilvánul meg, hogy a sorozat komolyabb témákat vet fel, többek között az ember természetével kapcsolatban. A anime egyik gyakran visszatérő fő kérdése az, hogy létezik-e szabad akarat. Vajon az ember képes maga irányítani az életét, vagy eleve elrendelt minden egyes lépése, és mindannyian a sors vagy valamilyen felsőbb hatalom dróton rángatott bábjai vagyunk? Egyértelmű, megnyugtató választ nem kapunk erre a kérdésre.

A történet mozgatórugója egyértelműen Guts és Griffith kapcsolata, és a kettejük között szövődő barátság, majd ennek megromlása (talán nincs még egy anime, ami ennyire jól dolgozta fel a „legjobb barátokból lesznek a legádázabb ellenségek” toposzt). Guts elsőre egy faragatlan, erőszakos alaknak tűnik, aki közönnyel viseltetik minden és mindenki iránt, de ezzel csak saját bizonytalanságát akarja leplezni. Fogalma sincs, hogy mihez akar kezdeni az életével, ezért mindig a harcba menekül, hogy ne kelljen erre gondolnia. Vele szemben ott van a finom úriember benyomását keltő Griffith, aki pontosan tudja, hogy mit akar, és kész feláldozni bárkit és bármit a céljai eléréséhez, még ha ehhez mocskos eszközökhöz is kell folyamodnia (zsoldosokról beszélünk, nem lovagokról). De mindezek ellenére Griffith törődik a bajtársaival és a Héják Bandájával, és nehezen viseli, ha valakit el kell veszítenie.

Kétségtelenül ők ketten a legkidolgozottabb karakterek a sorozatban, de a többieknek sincs szégyellnivalójuk. Ott van például a harmadik legfontosabb szereplő, Casca, a Héják női parancsnoka. Casca felnéz Griffithre, amiért kiemelte őt a nyomorúságos életéből, ugyanakkor ki nem állhatja Gutsot, amiért Griffith jobban kitünteti őt a figyelmével (később azért megenyhül a szíve hősünk irányában). De a többi zsoldos, mint Judeau, Rickert vagy Pippin is szerethető figura, kivéve talán Corkust, akinek a comic relief jellege mellett az az egyedüli vonása, hogy gyűlöli Gutsot, és folyamatosan irigykedik a sikereire.

Sajnos ha van valami, ami egyértelműen nem az anime erőssége, akkor az a grafikája. Látszik rajta, hogy a stúdió kevés pénzből gazdálkodhatott, ezért a hátterek és a karakterek néha igénytelenül néznek ki. Ettől függetlenül azért van egy határozott stílusa az animációnak, és még mindig jobban esik ezt nézni, mint a később készült három mozifilmet vagy a 2016-os sorozatot. A soundtrack viszont telitalálat. Susumu Hirasawának olyan különleges aláfestő zenéket sikerült szereznie a sorozathoz, amihez hasonlót nemigen hallhattunk azóta sem (tegye fel a kezét, akinek a „Forces” c. darab meghallgatása után nem támad kedve azonnal lóhátra pattanni, és egy méretes karddal az ellenség sorai közé vetni magát).

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Berserk az egyik legjobb anime, amit valaha láttam. A saját kategóriáján belül kevés ehhez hasonló eposzi horderejű történettel lehet találkozni. Éppen ezért még azoknak is tudnám ajánlani, akik egyébként idegenkednek az animéktől, mert nagyrészt mentes a médiumra jellemző sallangoktól, meg úgy általában mindenkinek, akik szeretnének egy kiemelkedő fantasy-történetet látni.

U.i.: Ugyanezt a sztorit később újra feldolgozták a „Berserk: The Golden Age Arc” filmtrilógiában. Én mégis inkább az 1997-es sorozatot ajánlom, két okból. Először is, a sorozathoz képest sok helyen lebutították a történetet (pl. a politikai szál szinte egy az egyben kimaradt), és túl nagy hangsúly került az erőszak és a szex ábrázolására. A másik ok az animáció: ugyan a sorozat sem mondható szemet gyönyörködtetőnek, de legalább konzisztens ezen a téren, addig a filmek látványvilága rendkívül ingadozó, köszönhetően a kevert animációnak. Míg a kézzel rajzolt részei valóban szépek, addig a 3D-ben animált jelenetek helyenként annyira rondák, mintha egy PS2-játékot néznénk.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr5810596044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása