A Ben Stiller által alakított és rendezett Zoolander igazi antitézise a divat fogalmának. Nézésével és járásával már Kis Grófó előtt is hódított. Legyünk őszinték; Ben Stiller-ről vagy Owen Wilson-ról minden az eszünkbe jut, csak épp az nem, hogy valóban vonzó megjelenésűek lennének. De talán pont ettől működött a Zoolander első részének humora is, hiszen így végre a divatvilág megkapta a jól megérdemelt szembesítést kétszínű valójával. Lehet szeretni vagy nem szeretni Ben Stiller humorát (magam sem tartozom Mr Stiller rajongói közé), de az effajta szembesítéses filmkoncepció határozottan jól áll neki: A Zoolanderben a divat, a Trópusi viharban pedig a hollywoodi filmgyártás kapja meg a magáét. Stiller megosztó személyisége ellenére is igen népszerű és biztos vagyok benne, hogy a Zoolandernek is megvan a maga fanatikus közönsége, akik már alig várják, hogy újra láthassák a legendás kék acél és a magnum ábrázatot.
De elégedettek lehetünk-e a második résszel?
Kifutóra fel, induljon a risza!
Divattörténet
15 eseménydús év telt el az első rész cselekménye óta. Derek Zoolander és egykori riválisa Hansel élete kisiklott, a kudarcok és tragédiák miatt kerülik a nyilvánosságot. Egy napon azonban újra lehetőséget kapnak a bizonyításra, ráadásul az örök városban, Rómában. Zoolander és Hansel viszont ezzel egy újabb veszedelmes ügybe keveredik, mely teljesen átrajzolhatja a divat világát.Újra a kifutón
A 2. rész humora és cselekménye nagyban épít az elsőre, ezért gyakorlatilag értelmezhetetlen, ha valaki azt nem látta. Hiába kapunk némi frissítést és némi summázást arról, hogy mi is történt az elmúlt 15 évben, ez önmagában nem lenne elég. A történet akárcsak az első részben elképesztően blőd, az értelmet nem errefelé kell keresni, de kit érdekel mindez?
A film lényege még mindig a jórészt popkult utalásokba oltott paródia. Mivel az alkotók egy pillanatra sem veszik magukat komolyan, a humor és poénok nagy változatosságot mutatnak. A 'kimondottan-zseniálistól', az 'annyira-rossz-hogy-jó' kategórián át az 'egyszerűen-fájdalmasig' minden van itt kérem szépen.
Viszont, ha az első rész sztárkollekció volt, akkor a Zoolander 2 igazi sztársereget vonultat fel. A trailerek már elsütötték Justin Bieber felbukkanását, de a többi inkább legyen meglepetés...(jópár híresség feltűnését egyáltalán nem egy ilyen filmben várná az ember)...Billy Zaneből azért megkapjuk a magunk adagját.Újra itt van a nagy csapat
A korábbi epizód szépsége Christine Taylor (Ben Stiller felesége) ezúttal háttérbe vonul, de nem maradunk gyönyörű hölgy nélkül.
Penélope Cruz megállja a helyét, mint ügyeletes bombanő, viszont a Mugatu-féle humorból viszont némileg túladagolást szenvedtem. Mintha az előző részben nem lett volna ilyen agresszív a jelenléte, bár bevallom, Will Ferrell számomra kimondottan irritáló tud lenni. Mila Jovovich Katinkájából lehetett volna picit több is, öröm tölt el, ha az a nő nem csak a Resident Evilben mutatja magát. A szétplasztikázott múmiává maszkírozott Kristen Wiig játéka szintén kissé erőltetett.
Ami viszont még mindig maradéktalanul működik, az Wilson és Stiller kettőse. Ráadásul ez a két fazon 15 év alatt gyakorlatilag egy percet sem öregedett. Közös bohóckodásuk nem két lerobbant pávián produkciója, hanem két örökifjú (fájóan) szórakoztató showműsora. Ez azért is fontos, mert az utóbbi időben gyakoriak az olyan folytatások, melyekben a főhősök kora a fő poénforrás. Hiúságuk, tudatlanságuk agyzsibbasztó, mégis üdítő. Ebbe a filmbe egyszerűen ez a két anti-szexszimbólum kell, mivel így válik teljes értékűvé a Zoolander üzenete is; a dögösség nem a külsőn múlik.Összegzés
Kinek ajánlható tehát a Zoolander 2? Azoknak semmiképpen sem, akik nem látták az első részt és akik túl komolyan veszik a modellszakmát, vagy akik bármi értelmet várnak Ben Stillertől. Elsősorban Zoolander és Ben Stiller rajongóknak javaslom, no meg gyerekeknek, akik nem tudnak olvasni jól és más dolgokat is meg akarnak tanulni jól...
Ja és jobb-e mint az első rész?! Nehéz megítélni, maradjunk annyiban, hogy mindenki legnagyobb örömére tartja a "színvonalat". A 2001-ben a terrortámadás miatt megbukott franchise-nak most itt az alkalom, hogy nem csupán a szereplők fazonján, de a bevételeken is szépítsen.
U.I. A tükör előtt állva most is a Kék Acélt gyakorlom.