Edgar Wright korunk egyik legeredetibb, ám sajnos kevéssé ismert rendezője. Filmjei (mint például a Scott Pilgrim a világ ellen) sorra buknak meg Amerikában, pedig bővelkednek kreatív ötletekben, tele vannak humorral és szívvel, szórakoztatóak, önreflexívek és még mondanivalót is közvetítenek. Cikksorozatomban Wright három filmjét kívánom bemutatni, a Haláli hullák hajnalát, a Vaskabátokat és jelen cikk tárgyát, a Világvégét. E három filmet Cornetto-trilógiaként is szokták emlegetni, ugyanis (bár nem folytatásai egymásnak, de) utalások sűrű hálója, hasonló témák és motívumok fűzik őket össze, nem is beszélve az azonos színészekről és hasonló szerepköreikről.
Edgar Wright vizuális stílusa megragadó és egyedi. Kedvelt gyorsmontázsait a Világvégében is előszeretettel használja (gyönyörű kép és remek vizuális gag például a sörcsapolás jelenete). Kreatív wipe-jai (a wipe-pal együtt mindig átsétál valaki a képen) és áttűnései szerzői kézjegyként választják el egymástól a jeleneteket. Kiváló ritmusérzékkel komponálja meg filmjét, mely nem csupán a jó ütemű vágásnak tudható be. A filmnek sajátos lüktetést kölcsönöznek egyrészt a cselekmény helyszínek által tagolt szegmensei, valamint a rímként funkcionáló, ismétlődő motívumok, mint például a fönt említett sörcsapolás, a kocsmák egymásutánja, vagy a film elején a fő karakterek bemutatása. A tökéletes ritmus csak a film végére bicsaklik meg a nem túl szerencsés, kicsit erőltetett utolsó jelenetben.
A kreatív megoldások mellett a szerfölött szórakoztató forgatókönyv teszi a Világvégét azzá, ami. A szkriptet Edgar Wright és Simon Pegg írta, akik brillíroznak a dialógokban. A film tele van idézhető beszólásokkal és olyan (villámtempóban előadott) szóváltásokkal, melyek alatt a néző csak kapkodja a fejét, azt sem tudva, melyik poénon röhögjön először. A móka mellett azonban a Világvége komoly tónussal is bír. Karakterei szerethetőek és nem a vígjátékokra jellemző sablonfigurák. Mindenkinek van háttértörténete, a motivációk pedig erősek. A főhős, Gary King, különösképp szimpátiát inspirál játékos gyerekdedségével és elkerülhetetlen felnőtté válásának tragikumával. Megható jelenet például, amikor Andy megkérdezi Garytől, hogy miért olyan fontos az Arany mérföld, aki erre azt válaszolja, hogy ez mindene. Ez egyszerre vicces és szánalmas, de mélyen üt, mert ugyanakkor igaz és szomorú.
A Világvége műfajparódiaként is elemezhető. Egyszerre vígjáték, de ugyanannyira jogos drámának is nevezni (lásd az előző bekezdést), miközben az inváziós sci-fik narratíváját veszi alapul és figurázza ki. A sci-fi szál az, ami a film üzenetén is csavar egyet. A Világvége témája a felnőtté válás, Gary, az örök gyerek, a múltban él, ez pedig nem összeegyeztethető komoly, igazán fölnőtt barátainak életével. Csakhogy az invázió őt igazolja: mi értelme komolynak lenni, ha megszállják a Földet? A megszállókat pedig épp a komolytalan makacsság űzi el, a világ végének poszt-apokaliptikus világában pedig Gary King az igazi király. (No meg a Sisters of Mercy.)
A Világvége a trilógia záródarabja, címe is erre enged következtetni. Ebben a filmben megtalálhatóak mindazon témák és motívumok, melyek a Hullákban és a Vaskabátokban megalapozódtak. Itt is fontos helyszín a kocsma, a cselekményt konkrétan a kocsmatúra állomásaira húzzák rá. Fontos téma a felnőtté válás, mint a Haláli hullák hajnalában, csak itt a főhős már nem fiatal, testileg már felnőve igyekszik visszahozni dicsőséges ifjúságát. A Világvége másik fontos kérdése a Vaskabátokban alapozódott meg. Ez a szabadság kontra rend motívuma. A földönkívüliek (a Hálózat) rendet és békét kívánnak teremteni a Földön, de főhőseink, az emberi faj képviselői túlontúl makacs módon ragaszkodnak szabadságukhoz... még akkor is, ha az a világ végéhez vezet (és ezúttal nem az azonos nevű kocsmáról van szó).
A Világvége, mint záró film, ötvözi a Hullákat és a Vaskabátokat. Nemcsak mindkét film fő kérdéskörét járja körül, hanem fölhasznál különféle elemeket is az előző filmekből. Ilyen momentum például Nick Frost karakterének balesete (a Hullákban zombivá válik, a Vaskabátokban Nicholas elé ugrik, hogy őt találja el a lövedék, a Világvégében meg beszélnek egy balesetről), vagy pedig a Vaskabátok kísérteties kisvárosi miliője, ami a Világvégében hatványozottan tér vissza (a város lakosságát ugyanis olyan robotokkal helyettesítették, akik valójában nem is robotok).
És hogy miért Cornetto-trilógia? Mert a Haláli hullák hajnalának premierjére, amiért a filmben a szereplők Cornetto fagyit esznek, a stáb ingyen jégkrémet kapott a cégtől, Edgar Wright pedig, annak reményében, hogy ez megismétlődik, másik két filmjében is elhelyezett Cornettókat.
De sajnos többé nem kaptak ingyen fagyit.
