Vagy én öregedtem ki Quentin Tarantinoból vagy vénségére ő veszítette el varázsát. Már a Django elszabadul is hagyott némi kívánnivalót maga után túlhasznált fogásaival, fojtogató zenehasználatával és idegesítő, kettős befejezésével. Az aljas nyolcas azonban még ezen is túltesz. Hadd ismertessem nyolc pontban, miért is ez a legrosszabb Tarantino film.

Első fejezet:
Zene

Az aljas nyolcas zenéjét teljes egészében Ennio Morricone szerezte, ami ellentmond a zeneszerző és a rendező elveivel is. Nagy port kavart annak idején, amikor a Django elszabadulban Tarantino Morricone csodás dalát egy egyszerű asztalterítés aláfestéseként használta föl. A maestro, ezen megsértődve, azt nyilatkozta, többé nem akar Tarantinoval együtt dolgozni. Tarantino pedig egy fél órás interjúban arról beszél a Ponyvaregény albumon, hogy miért nem használ eredeti zenét a filmjeiben. Amúgy éppen ez az, ami filmjeinek zenei világát eredetivé tette.

Az aljas nyolcas zenéje egyáltalán nem figyelemre méltó. Nem ellenpontoz zseniálisan, mint a Stuck in the middle with you a Kutyaszorítóban füllevágós jelenetében, nem alapoz meg karaktert, mint a Son of a preacher man a Ponyvaregényben és nem teremt korok közötti ívet, mint a Cat People (Putting Out Fire) a Becstelen Brigantykban. Pusztán aláfestésként szolgál, hogy ne legyen kínos a csönd.

Második fejezet:
Színészek

A színészek talán a film fénypontjai, bár van, hogy túljátszák a szerepüket, vagy Tarantino alkalmaz valamiféle fogást, ami nevetségessé tesz olyan nagy neveket is, mint Samuel L. Jackson. A film vége felé egy drámai pontban Tarantino úgy dönt, állandó színésze nem a kellő tempóban mondta el mondatát, ezért lassítva tette bele a filmbe. Igen, lassítva. És igen, egy egész mondatot. És csak azt ez egy mondatot: a válasz már real-time-ban érkezik.

A színészválasztásnak is voltak érdekességei, például nem tudtam nem észrevenni, hogy Tim Roth Christoph Waltzot játsza a filmben. Még úgy is van öltöztetve és olyan a szakálla is. Csak nem a kétszeres oscar-díjas osztráknak írta eredetileg Tarantino a szerepet?

Harmadik fejezet:
Tempó

A filmmel az a legnagyobb baj, hogy hót unalmas. Rettenetesen lassú, ami akár működhetne is, hisz rengeteg lassú western létezik, de a közel három órás (HÁROM ÓRÁS!) játékidőt nem cselekmény tölti ki, sem érdekes epizódok vagy passzázsok, hanem értelmezhetetlen és érdektelen snittek. Például miért viszik ki a pisztolyokat a budiba, ha ennek később nem lesz jelentősége? Értem én, hogy ez a film realizmusát hívatott fokozni, de ha a film realista akar lenni, akkor miért hánynak a szereplők sugárban vért, mintha egy slag lenne a szájukban? Az unalmas epizódok nem színezik a filmet, mert Tarantinónak nem sikerült elérni, hogy érdekeljen minket a szereplők sorsa. Ezzel nem lenne gond, hisz a Becstelen Brigantykban sem fontos, kivel mi lesz, de legalább az cserébe veszettül szórakoztató, nem pedig egy vontatott, sehova nem tartó, piszok hosszú film.

Negyedik fejezet:
Párbeszédek

A realista epizódok és az ezzel ellentmondó abszurd öldöklés jelenetei között pedig ott vannak a Tarantinóra oly jellemző hosszú, párbeszédes jelenetek. Ezek sem úgy működnek, mint korábbi filmjeiben. Van olyan jelenet, amit például nem bont plánokra, mindössze egy-egy (nem túl bonyolult) snitt-ellensnitt párt alkalmaz, ami az amúgy nem valami érdekfeszítően megírt, kifejezetten hosszú jelenetet szerfölött unalmassá teszi. A karakterek nem izgalmasak, nem jellegzetesek, csupán sablonosak. Pedig Tarantino eddigi filmjeiben remekelt ebben, még a taxisofőr is egyéniség volt a Ponyvaregényben.

A déli beszédmód pedig különösen erőltetett és túlhajtott a filmben. Úgy tűnt, mintha nem maga Quentin Tarantino írta volna a forgatókönyvet, hanem valaki, aki őt utánozza. Annyira figyelt arra, hogy mindenki úgy beszéljen, ahogy beszélnie kell, hogy elfelejtett azzal foglalkozni, hogy miről beszélnek.

Ötödik fejezet:
A cselekmény drámaiatlansága

Tarantino korábbi filmjeiben remekül kezelte a drámai helyzeteket. Az aljas nyolcasban minden letisztult, érzelmi töltettől mentes és távolságtartó. Ezt a pompás 70mm-es filmre vett plánok is megerősítik: a kompozíciók általában totálok, nagyon kevés az arcközeli. A távolságtartás egy létező formanyelvi gesztus, de ebben a filmben nem működik. A történet és a karakterek ehhez túlságosan hidegen hagyják a nézőt és ezáltal Az aljas nyolcas nem csupán drámaiatlan, hanem egyenesen érdektelen.

Hatodik fejezet:
A rejtély

A film felénél a cselekmény kezd azonban érdekessé válni (másfél óra után végre), amikor megismerkedünk egy rejtéllyel. Itt elkezdi fölkelteni a néző figyelmét is a film. Találgat. Hipotéziseket gyárt. Ám a film a találgatás örömét is hamar elveszi a mozilátogatótól, s ezt sajnos nem úgy teszi, hogy a néző a karakterekkel együtt jöhet rá a rejtély megoldására, nem is hagy neki időt, hogy maga jöhessen rá, hanem megmutatja egy flashbackben. A semmiből érkezik egy jelenet, ami megmagyaráz MINDENT, ami akár egy csöppnyi suspense-t is adott eddig a filmnek, tökéletesen megfosztva azt bármitől, ami megragadott volna. Így csupán a hosszadalmas játékidőből mindössze fél óra az, ami igazán működik.

Hetedik fejezet:
Stílus

A film stílusa egyrészt idegen Tarantinótól (akárcsak a zene), másrészt pedig önellentmondásba ütközik. A film naturalizmusra és elidegenítésre törekszik. A letisztult realizmus és az abszurd jelenetek azonban nem egészen összeegyeztethetők, valamint Tarantino használ olyan negyedik falat ledöntő gesztusokat, mint a non-diegetikus, egyenesen a nézőnek szóló narrátorhang, ami mindössze kétszer tűnik föl a filmben. Ha ezt végigvezetné, akár még stílusos is lehetne, de így csak értelmezhetetlen és zavaró.

Utolsó fejezet:
Művészi érték?

Lehet, hogy én vagyok hülye, de én nem értettem ezt a filmet. Miről akart szólni? Az igazságosságról és az önbíráskodásról? A hazugságról és a bizalmatlanságról? Ez a film a saját farkát üldözte, melyet mellesleg le is vágtak, csak még nem jött rá. Még cselekményében sem volt lenyűgöző vagy szórakoztató. Egy egyszerű történetet mesél el, ami nem érint meg, nem nyűgöz le és még csak nem is érdekel. Tarantino maga mondta, hogy egy jó film szórakoztató. Akkor ezek szerint ez nem egy jó film, Quentin, szívem. Quentin Tarantino valamikor azt nyilatkozta, összesen tíz filmet fog rendezni. Ezek után én már nem vagyok kíváncsi a hátralevő kettőre.