Egy zsigeres út kezdete - Interjú Kovács Milánnal

2015. december 27. - GeekZo

Kovács Milán neve sokak számára ismerősen csenghet képregényes körökben. Nem elég, hogy az ország egyik legnagyobb képregény gyűjteményével rendelkezik, egy ideje lelkesen támogat több fiatal és tehetséges írót/rajzolót, akik egy friss, ám egyre népszerűbb kiadó neve alatt adják ki újabb és újabb alkotásaikat. Hogy mi motiválta őket és miért vágtak bele ebbe a projektbe, a tovább után kiderül.

zsiger-logo-jo.jpg

- Honnan jött az ötlet, hogy alapítasz egy saját kiadót?

- A 2014-es Képregényfesztiválon Budapesten Jáger Attilával ücsörögtünk a „művészpettingelőben”, ahol a művészekkel lehetett együtt pettingelni. Persze nem kell semmi rosszra gondolni, kizárólag jóra. Tehát ott ülünk, beszélgetünk és furcsa módon a kb. egy hete elhunyt H. R. Gigerről kezdünk el beszélgetni. És mivel mindketten nagyon szerettük a munkáit és konceptjeit, főleg persze az Alien-filmekből, gondoltam miért ne rajzoljon Attila a saját stílusában egy Alient. A rajz annyira jól sikerült, hogy minden Kerekesszánkó képregényének az utolsó előtti oldalára raktam, hogy emlékeztessen, honnan indultunk.
Igazából itt indult egy beszélgetés, amiből kiderült, hogy Attila képregényei soha nem jelentek meg olyan méretben, sorrendben és teljességükben, ahogy Ő szerette volna. Mindig aprócska méretben vagy rossz oldalsorrendben, nem kapható kiadványban jelentek meg, de persze a legtöbb méltánytalan módon soha nem is lett papírra nyomva. Ezen pedig változtatni kellett.

- Kik a csapat tagjai és mi alapján esett rájuk a választás?

- Nehéz meghatározni, hogy kik játszanak a ZSIGER színeiben, de megpróbálhatjuk. Mióta megkaptam ezeket a kérdéseket, bővültünk is, szóval most foghatom erre, hogy ilyen sokáig húztam az időt.
Börzéken, fesztiválokon, Hungarocomixokon és egyéb rendezvényeken, mint könyvhét vagy akár koncerteken is az alábbi írok és/vagy rajzolók szoktak ücsörögni az ostorom előtt: Várnai Noémi, Vincze Nóri, Fabe, Fodor Peti, Vajda Jules, Jáger Attila, Blekket és Ambrus Izsák, ahol is utóbbi háromnak már jelent is meg képregénye nálunk. A többiek egyelőre nyomatok formájában és rajzolt dedikálásokkal segítették a munkánkat és színesítették a megjelenésünket. Természetesen tervben van több koprodukciós képregény készítése, melyek egy részét én írom, de van, ami már készen van, csak összevárunk párat, hogy egyben adhassuk ki.

12202332_982485235140914_16326766_n.jpg

- Miért éppen Zsiger?

- Az év ismét 2014, a hónap ismét május, a helyszín ismét a Képregényfesztivál, a beszélgetőpartner ismét Jáger Attila. Ugye a héten halt meg Giger, de Attila mindig is „zsigerelésnek” hívta a rajzstílusát, hiszen aki már látta, hogyan rajzol, tudhatja, hogy kis zsigerekkel operál. Giger neve alternatív kiejtéssel akár zsiger is lehet, ezt meglovagolva, redukálva és egyben kiterjesztve alkottuk meg a kiadónk nevét, mely egészen pontosan ZSIGER.hu Kiadó. Egyébként szeretem a hangzatos és kissé meghökkentő neveket, annak idején a kortárs művészeti csöp | po:cs galériám (www.csop.hu) is ilyen volt.

- Milyen kiadványaitokkal találkozhatott eddig a nagyérdemű?

- Mint feljebb említettem, három – engem is beleértve négy – szerzőtől jelent meg eddig kiadványunk, de éppen most vagyunk tárgyalásban egy szintén limitált példányszámú kiadással kapcsolatban két Scaremonger Comics által készített képregényre egy kiállításra december 7-re.
Jáger Attilának eddig három képregénye jelent meg, a már említett Kerekesszánkó, mely egy szép, A4-es méretű fekete-fehér pszichedelikus gördeszka-történet, valamint a színes Zsiger előtt című, amiben is rövid történeteit, képregény-stripjeit gyűjtöttük össze. Egy közös produkció pedig a Vacsora GMo-val, amit én írtam, kétoldalas és rendkívül meta. Ezek mindegyike megjelent angolul is, tehát nem csak itthonra gondolkodunk.
Blekket Ujj Zsuzsi című képregénye egy Csókolom-dalszövegből indul ki és ezt dolgozza fel fekete-fehérben.
Ambrus Izsák nem is olyan rég megjelent RAIZ 1. füzete pedig 44 oldalon keresztül mutat be rengeteg stílust felhasználva rövid történeteket végig színesben.

jager_attila-kerekesszanko-borito.jpg

- Hogy érzed milyen fogadtatásban részesültetek? 1 év alatt mennyit változott az emberek hozzáállása?

- Milyen jó is, hogy emlékeztetsz erre, a mostani 30. Képregénybörzén volt az első szülinapunk. Megmondom őszintén, már egy évvel ezelőtt is éreztem, hogy ennek az egésznek van értelme, amikor a 25-25 vagy valami hasonló példányban megjelenő képregényeinket pár óra alatt lefoglalták és elkapkodták. Ez azóta sem változott és bár mindig relatíve kevés példányszámban kerül nyomásra minden kiadvány, de ha jól tévedek a Kerekesszánkó már kb. a 4. nyomásánál tart és a Zsiger előtt is legalább a 3. nyomásnál, pedig abból általában mindig több volt, hiszen kisebb méret és ár.
Van egy állandó vásárlóközönségünk, ami szuper, a Facebookon is egyre több a like, csak sajnos nekem sincs minden nap 2-3 órám, hogy megosztogassak dolgokat és a www.zsiger.hu frissítésével is nagyon el vagyok maradva. Fontos megemlíteni, hogy a mi kiadványaink a lehető legtávolabb állnak a szuperhősös képregényektől, tehát mindig szívmelengető, amikor megvesznek egyet, meg még egyet és újra és újra.

- Mi lesz a legújabb képregényetek címe és mikorra várható?

- A következő képregényünk nem tradicionális értelemben vett képregény lesz, ugyanis limitált, sorszámozott bubis- és bubimentes ásványvizeket fogunk kiadni 1-1 képregény-strippel a címkén. Ezeket úgy kell elképzelni, mintha saját márkás ásványvizet adnánk ki AquaZSIGER néven, mivel ezt is tesszük gyakorlatilag. A címkékre rengeteg rajzolónk küldött be anyagot és idővel mindegyiket tervezzük megjelentetni, de egyelőre mindenkitől egyet. A stripek témája egyébként a víz volt, bármilyen módon absztrahálva, szóval elég viccesek születtek.
A börzére szerettem volna, de a RAIZ 1. megjelenése kicsit bekavart és így a november 28-i Hungarocomixra várhatják a potenciális vásárlók.

fodor_peti-oz.jpg

vajda_jules-groot.jpg

- Mivel foglalkoztok még a képregényeken kívül?

- Ezt a kérdést nem értem. Lehet bármi mással foglalkozni a képregényeken kívül?!?!?!?

- Vannak külföldi kapcsolataitok, illetve tervetek, hogy külföldön is megpróbáltok terjeszkedni?

- Mindenfélénk van, már az ufókkal is tárgyalunk, csak egyszerűen nem tudunk a pénzben megegyezni... A földönkívüliek rendkívül mohók! Eddig 2015-ben két bécsi képregényfesztiválon vettünk részt, melyből az áprilisi rendkívül jól sikerült, de az októberi azért nem volt az igazi. A helyzet az, hogy ott bár az ilyen rendezvények nagyobbak, de az embereket szintén csak a szuperhősök érdeklik kevés kivételtől eltekintve.
Reményeim szerint eljutunk legalább egyszer Angliába egy Small Press Expo-ra, ahol sokkal nagyobb a rajongás az egyedi, művészibb, alternatív képregények felé és az ország méretét tekintve jobb az érdeklődés is.

blekket-ujj_zsuzsi4.jpg

- Tavasszal jártatok Bécsben egy képregényfesztiválon. Milyen tapasztalatokat szereztetek?

- Azóta már ősszel is, a tavaszi sokkal pozitívabb volt, jobb helyünk volt, pedig a „húsdarálóban” voltunk, ősszel sajnos dedikált helyet kaptunk és oda érdekes módon sokkal kevésbé találtak oda a potenciális érdeklődők. Meglepő egyébként, de a két héttel későbbi 30. Képregénybörzén – ami csak egy napos volt – szinte jobb bevételünk volt az 5 óra alatt, mint Bécsben a 2 nap alatt.

- Legközelebb mikor és hol találkozhatunk veletek élőben?

- Legközelebb a tavaszi képregénybörzén, 2016. március 13-án közel minden eddig megjelent képregényünkkel és nyomatunkkal, valamint újdonságként az AquaZSIGER-stripekkel.

- Köszönöm az interjút, remélem mindent elmondtam legalább egyszer. Jobb esetben kétszer.

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr188200338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása