Jake Gyllenhaalt utoljára 2014-ben láthattuk fontosabb szerepben, amint szabadúszó riporterként szeli az éjszakát szenzáció után kutatva. Ez a film volt az Éjjeli féreg, mely esélyes volt a legjobb forgatókönyv Oscar-díjára, nem alaptalanul. 2015-ben Antoine Fuqua rendezővel karöltve próbáltak maradandót alkotni, lássuk, sikerült-e? Íme a Mélyütés (Southpaw, 2015).

Történet és kidolgozás

Billy Hope (Jake Gyllenhaal) egy felkapott és sikeres bokszoló New York-ban. Feleségével, Maureen-nel (Rachel McAdams) és kislányával boldogan élnek nagy házukban, a garázsban több luxusautó is áll. Ám egy meccse után kihívást kap Miguel Escobar-tól (Miguel Gomez), amit egyértelműen visszautasít. Később egy fogadáson újra találkozik a két fél, de ezúttal tragédiába torkollik az esemény. Felesége elvesztése után lányát sem nevelheti egyedül, így Billy-nek magától kell felállnia, hogy újra a csúcson lehessen, mint fénykorában. Vajon sikerül-e neki és méltó elégtételt tud venni szeretteiért?

Nos, Jake Gyllenhaal jól kigyúrta magát a Nightcrawler óta, hogy a bokszolói imázst vissza tudja adni. Fogjuk rá, hogy sikerült, a sok edzés és megfelelő táplálkozás meghozta a hatását. Billy Hope karaktere ízig vérig bokszoló típus. A főhős személyisége ebben a filmben kellő mértékig ki van dolgozva, hiszen a kemény külső érző, családapa szívet takar, és ezt egy percig sem palástolja a film. Remek eszköz ez a dráma megtestesítésének, és ebből nincs hiány ebben az alkotásban. Billy családjának elvesztése után átélhetjük a nehezebbnél nehezebb dolgokat, ahogy a híresség elveszti mindenét és egy csapásra a nulláról kell kezdenie. Mondanom sem kell, hogy ezeket az elemeket a mű megfelelő drámai hatással tálalja, amit segít alatta a zene és a cselekmény bonyolódása is. A történet alapjába véve nem bonyolult és egy szálon fut, különösebb háttértörténetekkel sem operál, inkább a főbb cselekményekre koncentrál: láthatjuk Jake karakterének bukását, majd feltápászkodását. Tény és való, első perctől kezdve leszögezi a nézőjét a vászon elé, fenn tartja a figyelmet az utolsó jelenetekig, ez azonban annak köszönhető, hogy a fő karakter szenvedését a lehető legjobban át tudja adni, mi nézők is képesek leszünk azonosulni világbajnokunkkal és átérezni az őt ért veszteségeket. Tulajdonképpen ez a film nagy előnye, nem pedig a sztori. De miért is?

Szögezzük le, a történet és annak alakulása nem mai csirke már. Ezt a faja bukást és felemelkedést láttuk már nem egyszer ebben sorrendben, de fordítva is. Ezt a fajta történetvezetést most egy élsportoló szemszögéből láthatjuk, de megtekinthettük ezt már katonai vezetőktől, bandavezérektől egyaránt. Nem új keletű, de látszik, hogy az alkotók igyekeztek kliséktől mentes sztorit alkotni, amely egyrészt sikerült, másrészt ez a dolog rákfenéje. Egy hasonló, sablonoktól túlcsorduló filmben a bosszú lenne a megoldás a főhős problémájára, esetünkben viszont Billy motivációja, hogy megfeleljen néhai feleségének és szép emléket állítson az imádott nőnek és saját karrierjének. Ezt a film sikerre viszi, de ezek mellett pár dolog elvész. Személy szerint érdekelt volna a „nagy ellenfél” karaktere, története, ám a kihívás és az incidens után alig tudunk meg róla valamit, igazából sokszor már nem is kerül vászonra, így az elégtétel szempontjából a mű igencsak üres, mert csak egy ellenfélt látunk benne, tehát Escobar személye lehetett volna érdekesebb, kidolgozottabb is. Attól, hogy ezek miatt a fő cselekményre fókuszál, az apróbb dolgok elvesznek, amik mondjuk építő jellegűek lehetnek. A rendező nem egy szokványos filmet akart ebben a témában, inkább az emberi érzelmek kihangsúlyozása és kemény munka árán elért feltápászkodás bemutatása volt a cél, amit szerencsére el is ért, mindenképp jó drámai megjelenítéssel. Ebből fakad egy kis üresség, amelyet inkább a végkifejlet után érezhetünk, ez talán minden néző számára mást jelenthet, hogy mit hiányol.

Karakterek és színészi játék

Korábban már írtam, hogy a karakterek kidolgozásával nincs baj, csak Escobar jelleme és személye lehetett volna részletesebb, mert Ő valahogy elvész a cselekményben. A színészi játék azonban teljesen helyén van. Jake Gyllenhaal, mint színész gyakorlatilag kezd felkapaszkodni Tom Hardy mellé, mert az Éjjeli féregben és esetünkben is sikerült szerepét teljes mértékben átadnia. Billy karaktere külsőre keménynek látszik, de egyből elgyengül vagy épp erőszakossá válik, ha családja kerül szóba, hibáját saját gyengeségének köszönheti. Ezt jól bemutatja a film és Jake színészi teljesítménye itt sem hagy alább. A filmben szerepet kapott még Curtis „50 Cent” Jackson is, aki itt most a profitorientált menedzsert alakítja. Hogy miért épp őrá esett a választás, azt nem tudom, talán mert régen volt filmben utoljára. Nincs túl sok szerepe, viszont némileg jelentős, amit a maga módján hoz a rapper. Forest Whitaker alakítja a filmben az öreg edzőt, aki visszatereli az elveszett bárányt a tisztásra, hogy újra magára leljen. Az Ő alakításától az Elrabolva 3 óta fázom egy kicsit, ám mondhatjuk, hogy itt a rászabott karakter jellemének megfelel, de lehetett volna jobb is, hisz a karakter személyisége sincs teljesen kidolgozva, ugyanakkor a háttértörténet teljes hiányával küzd, így sajnos ez a szerep üres marad.

Összegzés

A Mélyütés egy megfelelő drámai hatással bíró film, mely mindvégig fenntartja a figyelmet. Nem hoz teljesen újat a sztori, bár voltak rá próbálkozások, amik nem érték el teljes mértékben a céljukat, így nem lett egyedi. A fókusz az előttünk zajló eseményeken van, a háttértörténetek némileg, illetve helyenként teljesen kiszorulnak, így elég kevés információ tudatában nézhetjük végig az alkotást. A színészek azért hozzák a formájukat, csak sajnos a karakter-kidolgozás inkább a főbb szereplőkre fókuszált, ezért a többiek személyisége üres és semmitmondó maradt. Az emberi érzelmek, a fájdalom és a kemény küzdést jól érzékelteti velünk, megfelelőképp tudunk azonosulni a főhőssel. Ha többször nem is, de egyszer megéri megnézni.