A cikksorozat első résznél jóval veszélyesebb vizekre evezhetnek velem olvasóim. Na, nem csak azért, mert elhagyjuk Westerost, s átkelünk a Keskeny-tengeren és a Bánat-öblön át egészen Meerenig jutunk, sőt onnan még kicsit „sárkány repülünk” is. Véleményem szerint a sorozat három legnépszerűbb karaktere közül kettő V. évadbéli története is górcső alá kerül. Eme gondolatomat alátámasztja, hogy Emilia Clarke (Danerys) GoT-os szerepvállalása után főszerepet kapott az új Terminator filmben, s több mint 600 000 követője van a leghíresebb közösségi oldalon. De ne legyünk álszentek, ez bizonyára legalább annyira köszönhető megnyerő külsejének, mint színészi képességeinek. Kedvenc Őrdögfiókánk, Peter Dinklage (Tyrion Lannister) sem panaszkodhat, majd 312 ezren lájkolták oldalát, s több jelentős szerepet kapott a Trónok Harcában bemutatott remek játékának köszönhetően.
Az első cikkben megjelent történetszálak közül talán egyiket sem érte annyi kritika, mint a most tárgyalt három szereplőjét, s bár fájó szívvel, de el kell ismerni, hogy a negatív vélemények itt többségében jogosnak bizonyultak. Mindegyiküknél elmondható, hogy a sorozat sutba dobta a könyv által diktált eseményeket, ami nem feltétlenül lenne baj, hiszen volt, ahol ez már jól sült el (Rideghon, Sheeren megégetése stb), de ez a Keskeny-tengeren túli cselekményben nem igazán sikerült. Ámbár voltak olyan rendezői húzások, (de lényegesen kisebb számban) amire most is csettintenie kellett mindenkinek. S most lássuk az „Olvasni jó, Trónok Harcát pedig még jobb!” második fejezetét!
Tyrion
„A Második Fiak a vesztes oldalon állnak. Újra köpönyeget kell fordítanunk, mégpedig most azonnal!”
Ahogy a híres mondás is tartja, az idő pénz. Igaz ez kedvenc sorozatunknál is, hiszen minden képkockát hatalmas és nagyon költséges háttérmunka előz meg. Ez akár elég indok is lehet a Tyrionnal történtek legfontosabb mondatára, azaz, Tyrion Lannister és a Khaalesi nem találkoznak a könyvben! Ezzel, ami az Ördögfiókát illeti, az V. évad és a Sárkányok Tánca el is vált egymástól, de haladjunk szépen sorjában.
A híres számszeríjas apagyilkosság után, Tyrionnak menekülni kell Királyvárból, ez Jaime és Varys összefogásának hála sikerül is. Eddig a pontig egyezik a két történet. A könyvben a következő események zajlottak. Tyriont a Pók egyik barátjához küldik. Ide ugyanúgy hosszú hánykolódás után ér el hősünk, hajóúton. Gyakorlatilag mély depresszióba zuhan, az alkohol rabjává válik (még jobban, mint előtte) s kezdi felfogni, bár teste még él, de lélekben meghalt Királyvárban. Vívódását, ha nem is olyan részletesen, de a zseniális színészi játék miatt jól mutatták be a filmvásznon is. Ezt az állapotot nem maga az oidipuszi tett okozta, hanem egy sokkal összetettebb lelki folyamat. Apja egész életében gyűlölte, nővére egy beteljesülésre váró jóslat, (Igen, ez az a kép, amivel rögtön az új évad első részében találkozunk. A sorozat története során először visszaugrottunk az időben. A jósnő látomása szerint, miután Cersei összes könnye elapad, érkezik a Valonqar, aki meg fogja fojtani. Na, ebben a titokzatos személyben látja saját öccsét.) egyszerre megveti s fél tőle. További rovás az apja számláján, hogy fia egyetlen igaz(?) szerelmét, Tyshat Tyrion szeme láttára aláztatta meg, s szinte ugyanez ismétlődött meg Shae-nél is. Mindezek mellett Királyvár egyik leggazdagabb emberéből földönfutóvá vált. Az a sorozatban elhangzó párbeszéd melyben rávette Varys, hogy igenis érdemes élnie, hiszen van egy titokzatos királynő, akit megéri szolgálnia, zseniális volt. Akik kétkedtek benne, azok is kezdték megérteni, hogy a Pók nem a sötét oldalon áll! Tyrion útitársa kezdetben Griff herceg és kísérete volt, akiről bővebben nem írhatok, mivel a rendezők még nem szántak nekik szerepet, de később fontos lehet, talán a legfontosabb! A bordélyházban, bizony tőlük lopta el a törpét a kitaszított lovag, Ser Jorah Mormont. Annak örültem, hogy ezt a jelenetet, ha a szereplőket fel is cserélve, de bent hagyták a sorozatban, hiszen az a bizonyos Daenerysre hajazó örömlány, a Sárkányok Táncában is magányos lovagunk ölében ült, ami igencsak erős jele annak, hogy több is lakozik abban a páncélozott szívben a Khalesi iránt, mint tisztelet…
Annyi kalandot élt át kedvenc törpénk, hogy azt egészében tényleg nem lehetett volna megfilmesíteni. Mielőtt elrabolták volna, látott óriásteknősöket, romos városokat, kőembereket s meztelen septákat is megismert. Majd a „társcsere” után, Mormonttal megérkeztek Volantisba, ahol egy Krajcár nevű törpelány megpróbálta leszúrni. Miért? Őt vádolta testvére, Negyedréz haláláért. Beugrik valakinek egyszerre ennyi törpe? Na, nem, nem a Hobbitból. Ők léptek fel Joffrey lakodalmán mulattatni a népet. Tyrion menekülése után, Cersei vérdíjat tűzött ki a fejére, vittek is neki törpe főket szép számmal, köztük a becsületes nevén Oppoét (Negyedrézét) is. A gyilkos indulatból végül barátság szövődik Tyrion és a törpe hölgy között. (Sőt, még egy csók is elcsattan.) Volantisból hajóval indulnának Meerenbe, csakhogy 19 napos szenvedés után rabszolga kereskedők kapják el őket. Így kerülnek mindhárman egy az „érdekes lényeket” kedvelő yunkai nagyúrhoz. Gyűjteménye ékes volt, hiszen egy kecskelábú fiúból, egy kétfejű lányból, egy szakállas asszonyból, valamint az Édes névre hallgató hermafroditából állt, s ehhez csapódott a két törpe. Plusz Tyrion sikeres mentőakciója miatt a lovag is. Gazdájuk halála után, (elvitte a fakó kanca, Mormont nem kapta el!) ismét dezertálnak, most a Második Fiak nevű zsoldos kompániához. Akik, csakhogy még kacifántosabb legyen a történet, elárulták Daeneryst és átálltak ellenségei oldalára. Így egészen közel kerülnek Danyhez, hiszen a yunkaiak ostromtábora lett kis csapatunk új szállása. Ez a fegyveres csőcselék csak arra vár, hogy vezetőjük kiadja a parancsot a Meeren elleni támadásra. Csakhogy, ez a csata minimum kétesélyes, hiszen az ősi város tényleg lázong, de a Targaryen lány Makulátlanjai (erős utalás névben, s külső leírásukban is a perzsa Halhatatlanokra, történelmi hatás 3) félelmetes katonák, nem dorbézoló középkategóriás zsoldosok, ahogy ez az évad beállította. De tudja ezt Jorah és Tyrion is, s arra készülnek, hogy a Meereen felé vezető útjukon hatodszor is tábort váltsanak, de ezúttal talán utoljára.
Nem lehetett még egy évet várni az Ördögfióka és Khalesi találkozására. A rendezők elsőszámú trónkövetelőnek Danyt nevezték ki, s van ember a hét királyságban, aki ebben a harcban jobban tudná segíteni, mint a legalacsonyabb Lannister? Aligha! Így elfogadom e változtatásukat, de miért kellett ezt ennyire lebutítva? Számtalan kaland és izgalmas jelenet, Mormont és Tyrion közti feszültség lényegi bemutatása is kimaradt (Csak egy kis ízelítő ebből: „A megtermett lovag ütésétől megreccsent a nyaka, és olyan erővel repül oldalra, hogy a feje visszapattant a fedélzeti deszkáról. Kiköpött egy letörött fogdarabot. -Napról napra szebb leszek, de azt hiszem, sikerült érzékeny pontra tapintanom.”) egy pár jó monológgal, de maximum közepes izgalmi erővel ható cselekményszálért cserébe.
Daenerys Targeryen
„Egy királynő nem magáért, hanem a népéért létezik!”
Nagy-nagy piros pont a sorozatnak, azért a jelenetért, amikor a királynő sárkányait használja, mint megfélemlítő eszköz. Ez nem szerepelt a könyvben, de így, hogy a sorozat legerősebb szereplőjévé lépett elő az V. évadban, ez a tett mindenképpen indokolt volt. Meerenben lázadás dúl, és a fő konfliktust valóban a felszabadítottak és a piramisokban élő „nemesi” családok okozzák. Némi zavart letisztázva, voltak, akik felfegyverezték magukat és bronz álarcot viseltek, ők voltak a Bronzbestiák, akiket egy Skahaz („becenevén” Tarfejű) nevű ember vezetett és hűek voltak a sárkányok anyjához. Míg a Hárpia fiai éjszakánként támadtak és csak kisebb rajtaütéseket végeztek. Ezt a két szerepkört teljesen feleslegesen összevonták a sorozatban.
Legalább ennyire bosszantó a Makulátlanok ábrázolása, s Szürke Féreg szerelmi szála. Amennyire jól mutatták be félelmetes erejüket az előző évadokban, annyira lehúzták most. A világ legjobb zsoldosait, akik most már anyaként szeretik királynőjüket, rendszeresen legyilkolja pár „konyhakéses” Hárpia?
Koránt sincs kellően kihangsúlyozva az sem, hogy Daenerys mennyire bölcs és önfeláldozó döntést hozott a Hizdahrral kötött érdekházassággal. Hisz az esténkénti gyilkolások mellett, megérkezett több ezer éhes és a fakó kancától megbetegedett koldus Astaporból Meeren falaihoz. Ha ez még nem lenne elég, a többi rabszolgatartó és a qarthiak (ahol korábban el akarták lopni Dany sárkányait) a saját seregeikkel és zsoldosokkal körbevették a várost (s náluk állomásozik a Tyrion által fémjelzett kis csapat), nyomást gyakorolva ezzel a fiatal targaryen lányra. Hizdahr azt ígéri, hogy ha hozzámegy, ő elhozza a békét. S egy igazi királynőnek mindig a népe az első, így elfogadja az ajánlatot. Daario legnagyobb bánatára. Minden férfi rajongó hálás lehetett azért a köztük lévő pár erotikus jelenetért, de ennél valójában sokkal többről van szó. „Halott voltam, és ő hozott vissza az életbe. Aludtam, és ő ébresztett fel. Az én bátor kapitányom.” Ilyen szavak után még inkább felértékelődik a tett, hogy egy másik férfit választott.
Az esküvő után Hizdahr ősi szokás szerint megnyitotta a küzdővermeket, s itt mézes sáskával kínálta az uralkodónőt, de ő nem kért belőle. A khalesi egyik legerősebb embere, Belwas (aki sajnos kimaradt a sorozatból) megette és kiderült, hogy a sáskák mérgezettek voltak. Így már mindenkinek kezd összeállni a kép, hogy ki is irányította a Hárpia Fiait, s az egész lázadást…
Ekkor jelent meg Drogon az arénában. A filmbéli jelenet gyönyörű volt, szinte én is ott éreztem magam a küzdőveremben és tapintani lehetett a Drogon keltette félelmet. Két nem is annyira apró hibát mégis felrónék. Martin művében egyértelműen, de az V. évadban is biztos jelek voltak arra, hogy a városban zajló gyilkolást Hizdahr vezeti, vagy legalábbis jelentős köze van hozzá. Erre őt is legyilkolják a csarnokban? Totális ellentmondás. A második pedig egy „technikai-jellegű” tett. Két, egymást követő jelenetben, először élve elégetik a közkedvelt kislányt Sheerent, majd következik a gladiátoros- sárkányos-hősies jelenet Meereenből. Ezt hiba volt nem felcserélni, hiszen miután az évad talán legsokkolóbb jelenetét végignéztem, azt kellett látnom, hogy micsoda emberfeletti küzdelmek árán menekül meg Dany...Őszintén, kit érdekel, mikor 5 perccel ezelőtt egy apa végignézte, ahogy tulajdon lányát a lángok emésztik fel?!
Egy nagyon felgyorsított meereeni történetet kaptunk, ahol a királynő elrepülése után, a „két Don Quijote” elindul megkeresni, a város vezetését pedig rábízzák egy verhetetlen quartettre. Lehetne ennek a vezetésnek egy ötödik tagja is, ha…
Ser Barristan Selmy
„Az igazi lovagot nem a kard teszi, hanem az önzetlenség. Becsület nélkül a lovag nem több egyszerű gyilkosnál. Jobb becsülettel meghalni, mint anélkül élni.”
Ha a rendezők nem írják ki Ser Nagyapót. Nem tudom, hogy voltam-e bármelyik évad, bármelyik részénél annyira dühös a rendezőkre, mint mikor megláttam az öreg harcos ravatalát. De miért is volt ez az indulat részemről? Hiszen ő csak egy lovag, nincs benne semmi extra, a színészt sem kedvelik több százezren, a karakter mögött nincsenek összeesküvés-elméletek… Azért, mivel Ser Barristan nem halt meg a könyvben! Sőt, azt a feladatot, amit a sorozat a sikeresebb szereplőknek (Tyrion-Varys-Missandei és Szürke Féreg) szánt, azt ő maga végzi el, azaz próbálja egyben tartani Meereent a királynője visszatértéig.
De ha már meghozták ezt a döntést, ami tulajdonképpen a financiális okok miatt (Tyrion népszerűbb karakter, neki kellett átvenni a megmentő - segítő posztot) érthető is, miért pont így? Elmesélek róla egy történetet, hogy miként is lett ő az egész hét királyságban a híres Bátor Barristan: „Kölcsönvett egy csatamént és egy páncélt Dondarrion nagyúr fegyverraktárából, és ismeretlen lovagként feliratkozott a feketerévi tornára. Még a herold is nevetett. „A karom olyan vékony volt, hogy amikor leeresztettem a kopjámat, éppen csak annyira tudtam megtartani, hogy a hegye ne szúródjon bele a földbe. Dondarrion nagyúrnak joga lett volna leszállítani a lóról, és jól elfenekelnie, de abban a megtiszteltetésben részesített, hogy ő maga hívott ki lovagi párbajra”. Egyetlen összecsapás elég is volt. Duncan herceg utána talpra segítette, és levette fejéről a sisakot. Egy fiú-jelentette be a sokaságnak- Egy bátor fiú!” S őt ölte meg néhány rabszolga-mágnás elkényeztetett kölyke?
Ser Barristan a khalesi elrepülése után vállalta, hogy egyedül néz szembe Hizdahrral és támogatóival, akiknek nem is titkolt céljuk volt Dany sárkányainak elpusztítása. Skahazzal és a királynő egykori támogatóival karöltve sikeres puccsot hajtott végre, s bebörtönözte a hamis királyt. Ezzel átmenetileg ez a kis tanács Tarfejűvel, Erős Belwasszal és Szürke Féreggel (merőben más felállás a sorozat nagyágyúihoz képest) vezette a lázongó várost. A király bebörtönzését követően ismét gyilkolásba kezdtek a Hárpia Fiai, de ennél sokkal jelentősebb esemény a yunaki tábor reakciója. „- Mi történt?- A kőhajítok! - Tehát a háborút választották. Legyen. Ha azt hiszik, kövekkel meg tudják törni Meereent. .- Nem kövekkel. Tetemekkel...!" Megkezdődött a háború a királynő nélküli városért, ami könnyen lehet, hogy Ser Fehérszakáll életébe fog kerülni, de legalább nem olyan dicstelen módon, mint amit a filmvásznon érdemelt…
Folytatása következik!