A Démon örökösei - Arrow (3. évad)

2015. május 16. - J103Baronski

Körülbelül fél év telt el azóta, hogy Oliver Queen és csapata rács mögé juttatta Slade Wilsont. Roy hivatalosan tagja lett a csapatnak, ehhez pedig a megfelelő göncét is megkapta. Rutinszerű bűnüldözéssel indít a 3. évad, melyet rögtön fel is kavar az esemény, amire az első epizód végén kerül sor. Így indul az itthon Zöld Íjász néven futó sorozat 3. felvonása, azzal az ígérettel, hogy ezúttal magát Ra's al Ghult fogadhatjuk ellenlábasként. A sorozat eddig is siker volt, így ezt a szezont a vele párhuzamosan induló Flash-sel karöltve nagy várakozás előzte meg. Hogy sikerült-e megfelelni az elvárásoknak? Hát nem nagyon.

arrow-2-08.jpg

Kezdjük a pozitívumokkal. Alapvetően az évad ötlete nem rossz. Ra's al Ghul (Matt Nable) kifejezetten jó ellenség, ráadásul a mítoszát, kvázi legyőzhetetlenségét és jól vezetik be. A League of Assassins (fogalmam sincs, hogyan fordították, ezért véletlenül sem akarok rossz megfelelőt írni) bemutatása is kifejezetten jól sikerült, megfelelően átadja a rend ősi jellegét. Malcolm Merlyn (John Barrowman) végre több szerephez jut és egy részes cameo erejéig még Deathstroke-ot (Manu Bennett) is üdvözülhetjük. Voltak erős pillanatok ebben a szezonban, ezt nem vitatom, de rossz nézni, hogy a rendelkezésükre álló 23 részt milyen rosszul töltötték ki.

nanda_parbat.png

Az egész évad tempója olyan, mint valami hullámvasút. Egyszer bejátszanak valami érdekes fordulatot, majd leütik a labdát, amit adott, de sokszor eléggé rosszul. Hirtelen belassulnak az epizódok, majd megint felpörögnek. A készítők valamiért úgy érezték, hogy Laurelnek (Katie Cassidy) feltétlenül több szerepet kell adni, hisz így sem utáltuk még eléggé. Eleinte ellene voltam, de utólag be kell látnom, hogy sokat javított a karaktere n, ami nem mentség arra, hogy túl sok időt vacakoltak vele. Erre rásegít Felicity (Emily Bett Rickards), Oliver (Stephen Amell) és új üdvösként, Ray Palmer (Brandon Routh) érdektelen szerelmi háromszöge és... Igen, maradjunk Brandon Routh-nál.

a_t_o_m_exosuit.png

A volt Supermanen keresztül az ATOM nevű hős megszületését követhetjük nyomon. Ez természetesen nem probléma, sőt: figyelembe véve a hamarosan érkező új spin-offot kifejezetten jó. De ha már megvizsgáljuk, hogy az ő szálát hogyan építették fel, máris másképp fest a leányzó. Ray kezdetben egy tenyérbemászó, alig kedvelhető karakter, akinek az sem tesz jót, hogy egyszerűen feleslegesnek tűnik a nagy egész szempontjából. Az egész szezonra talán ez a legjobb jelző: teli van felesleges elemekkel, az előző évadokra jellemző moralizálás túlzásba vitelével (még azokhoz képest is), ami néha képes őrületbe kergetni az embert. A legnagyobb foltot mégis a visszaemlékezések képzik, melyek még érdekesek voltak a legutóbbi két alkalommal, de itt szimplán az időt húzzák. Elemeik nagy részét el lehetett volna intézni másképpen, sokkal jobban is. Ra's pedig akármennyire jó karakter, Deathstroke mellett képtelen labdába rúgni.

Most nyilván úgy tűnik, hogy én utáltam Oliverék újabb kalandját, de ez nem teljesen van így. Szerettem az első két évadot és a sorozatot kedvelők számára azért akadnak pozitívumok is bőven. A karakterek többsége megőrizte mivoltát, (bár Diggle (David Ramsey) hegyi beszédeiből faraghattak volna) és úgy általában el lehet mondani, hogy voltak kifejezetten erős pontjai is ennek az etapnak, mint ahogy már említettem. A 9. epizód például kiváló lett, és a finálé környékére már a legtöbb betegségéből is sikerül kivetkőznie. A teljesség kedvéért nem elfelejtendő, hogy a 8. részben történt egy crossover a Flash sorozattal, ami szintén javít az összképen (véleményünket az epizódról ide kattintva olvashatjátok).

ra_s_al_ghul.png

Az Arrow 3. évada véleményem szerint laposra sikerült, mely aggasztó az idén érkező 4. évadra nézve. Azok a hibák, melyek eddig megvoltak, most is megmaradtak, így az Arrow ellenesek még csak véletlenül se kezdjenek bele ebbe a "Batmanizált" kalandba. A sorozat jövője szempontjából fontos kérdés az: képesek megújulni a megfáradt készítők? 2016-ban érkezik a Legends of Tomorrow, mely annyit megválaszol, hogy a producereknek és a csatornának esze ágában sincs befejezni szuperhős dömpingjüket. Nos, ha csak az Arrow-t néztem volna biztosan fognám a fejem és remélném a szebb napokat. Azonban volt itt valami, ami ennek a színvonalnak a szöges ellentétét képviselte. Jövő héten folytatjuk!

A bejegyzés trackback címe:

https://akritizator.blog.hu/api/trackback/id/tr997464964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása