Batman története nem ismeretlen a közönség számára. Láthattuk már Tim Burton feldolgozásában, Christopher Nolan földhöz ragadt elgondolásában és jövőre Zack Snyder adaptációjában vélhetően egy Frank Milleres változathoz is szerencsénk lesz. Bruce Wayne gyerekkora és a gonoszok háttértörténete azonban sosem lett úgy kitárgyalva élőszereplős változatban, mint jelen esetben. Lehet, hogy szabadabban kezelték az alapanyagot a készítők, mint azt a többség elvárná, ám megpróbáltak egy képet alkotni Gothamről még Batman előtt. Lássuk, miképp sikerült ez nekik!
A cselekmény közvetlenül Bruce Wayne (David Mazouz) szüleinek meggyilkolásánál veszi fel a vonalat. Az ügyet a kezdő rendőr James Gordon (Ben McKenize) veszi a vállára társa Harvey Bullock (Donal Logue) ellenzése dacára. Már a pilot epizódban felsorakoztatják az összes karaktert, akit csak kapcsolni tudnánk Batmanhez, így nem csoda, hogy felvetült a kérdés: lesz-e ez több ennél? Itt van Pingvin, Edward Nygma (későbbi Riddler), Selina Kyle, James, Bruce, Don Maroni és Don Falcone. Az első pár részben úgy tűnhet, nem képesek többel élni, minthogy „igen, ugye emlékszel rám abból a képregényből?”, de ez ahogy haladunk előre gyökeresen megváltozik.
Gotham korrupciójának felszámolása James szemszögéből, Bruce magánnyomozása szülei gyilkosa ellen, Nygma karakter fejlődése nagyon szépen egymásba lettek építve. Aki pedig nézte vagy épp nézi a sorozatot, az tudja, hogy ki itt a főattrakció: Robin Lord Taylor. Robin olyan Pingvint alakít, aki egyszerre szánalmas, gusztustalan és félelmetes, mégis minden perce egy kincs, amit a képernyőn tölt, méghozzá olyannyira, hogy személy szerint szívesen láttam volna egy Nolan féle Batman filmben is. Emellett pedig örvendetes, hogy Bruce és Selina karaktere sem idegesítő (ahogy általában a gyerekkarakterek), sőt az ember valahogy tényleg így képzelné az úrfi gyermekkori énjét. Továbbá dicséretes, hogy rengeteg karakter kinézete olyan érzést kelt, mintha valóban egy képregényből ugrottak volna elő.
Azonban megtévesztő nem szeretnék lenni. A sorozat 22 részén sajnos megérződik, hogy 6 vagy 7 résszel hosszabb lett a kelleténél. Míg eleinte az ügyek csupán kiegészítő tényezők, s mellette a sztori fokozatosan bontakozik ki, addigra ez az évad második felére teljesen az ellenkezőjébe megy át. Több epizódon át csak ismertebb és kevésbé ismertebb bűnözők elkapása a lényeg, ami egy idő után érdektelenné tette az előzményeket, lévén a történet csak egy helyben toporgott. A zene abszolút jellegtelen, az ügyeket jobban is megoldhatták volna és Fish Mooney (Jada Pinkett Smith) karaktere is lehetett volna egy leheletnyivel kevésbé túljátszott.
Bár egy lightosabb Tarantino filmre hajazó finálét kaptunk, megvalósításában és előzményeiben is összecsapottnak tűnik, ahogy az évad is a végére egyre rosszabbul találja el a ritmust, amit a kezdeteknél felépített. Rossz lesz ettől a Gotham? Nem, maximálisan szórakoztató, csupán bántó, hogy nem tudott felnőni ahhoz az ígérethez, amiket lefektetett. Sok karakter remekül sikerült (Sean Pertwee, mint Alfred = badass) és már csak Pingvin hatalom felé vezető útjáért is érdemes benevezni erre a sorozatra, mely garantáltan elégedettséggel fog eltölteni, ami pedig a többit illeti: reméljük a készítők legközelebb jobban beosztják azt, amivel rendelkeznek.
Írta: Barkovics Alex
